> ## Content Index
> Fetch the complete content index at: https://www.demeterszilard.hu/llms.txt
> Use this file to discover other available public pages before exploring further.

# Bayer show
- URL: https://www.demeterszilard.hu/bayer-show/
- Published: 2021-05-02T16:32:48.000Z
- Updated: 2021-05-02T16:32:48.000Z
- Author: Szilard Demeter
- Tags: Nagyinterjú, Térré lett idő, #Import 2026-11-06 15:17

**Bayer Zsolt beszélgetése Demeter Szilárddal**

**Van-e jövője a hagyománynak egy világban, ahol a „fogyasztói identitás” vált a normává? Mi történik a kultúrával, ha nem az örökségből, hanem az algoritmusokból tájékozódunk? És vajon húsz év múlva lesz-e még hely, ahol Petőfit, Aranyt vagy Shakespeare-t nyugodtan lehet olvasni és tanítani? A válasz: igen – ez a hely a Kárpát-medence. Nem kompországban kell gondolkodnunk, hanem horgonyországban, olyan térségben, ahol a kultúra nem a globális tendenciák irányába sodródik. A beszélgetés során szó esik a kézirathagyatékról, a kulturális gyűjtemények őrzésének felelősségéről, a cancel culture fenyegetéséről és arról, miért nem elég csak jelen lenni – irányt, mélységet kell adni a kultúrának. Mert ha nincs hagyományunk, nincs jövőnk sem.**

*\- Máris folytatjuk az adást. Vendégem tehát a stúdióban Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója. Szervusz, Szilárd, köszönöm.*

\- Szervusz, Zsolt, köszöntöm a nézőket.

  
*\- Nekem van egy ilyen eléggé el nem ítélhető rossz szokásom, amikor ülök a kocsiban és araszolok a dugóban, akkor előszeretettel olvasgatom a híreket a telefonomon. Így tettem most idefele jövet is, amikor is belefutottam a Magyar Nemzetben egy cikkbe, ebből szeretnék most egy rövid részt fölolvasni neked: »Az egyesült államokbeli Syracuse Egyetemen az őszi szemeszterben, az irodalom tanszéken Shakespeare kurzust indítanak, de nem egészen úgy, ahogy ezt mi gondolnánk. Ugyanis a kurzus során Shakespeare munkásságával fognak foglalkozni abból az aspektusból, hogy érdemes-e egyáltalán Shakespeare-t tanítani még a hallgatóknak, és meg fogják beszélni a faji hovatartozás problémáit, a gyarmatosítást és a fehér felsőbbrendűséget, mindezt Shakespeare műveivel kapcsolatban.« Mint irodalmárt kérdezlek, és nem mint főigazgatót. Ismerjük ezeket a híreket, nem ez az első és nem ez az utolsó, hogy például Shakespeare-ről kiderül, hogy rasszista, meg a fehér felsőbbrendűséget képviseli. Ha ez tovább folytatódik, akkor húsz év múlva, de lehet, hogy tíz év múlva lesz még hely, ahol egyáltalán Shakespeare-t nyugodtan lehet olvasgatni és tanítani, és ha Shakespeare-t nem, akkor ugyan vajon tíz év múlva vagy húsz év múlva Vörösmartyt, Arany Jánost és Petőfi Sándort vajh lehet-e még nyugodtan olvasgatni és tanítani? Hiszen ebben a logikában mindenki, aki George Floyd halála előtt született és alkotni merészelt, az nyilvánvalóan rasszista, fehér felsőbbrendűséget képvisel, és amúgy meg gyarmatosító.*

  
\- Durr bele a közepébe.

  
*\- Igen.*

  
\- Ez az, amikor elindult ez a cancel culture őrület Amerikában, de előtte még a halott fehér emberek, vagy tagoknak a mozgalma – azért ez nem egy előzmény nélküli történet –, én már jeleztem több publicisztikában (akkor még nem voltam főigazgató, utána a munkahelyem védelme érdekében még inkább fel kellett emelnem a szavamat), hogy ez nem egy távoli kérdés, nem egy tőlünk független kérdés.

> Az a fehér felsőbbrendűségi nyugati kultúra, amit zárójeleznek, amit így ki akarnak lúgozni, amit ki akarnak dobni a szemétdombra, az a mi kultúránk.

Tehát amikor a Petőfi Irodalmi Múzeumban azt mondom a kedves kollégáimnak, hogy lehet jóemberkedni, meg lájkolni ezeket a különböző áldozati csoportnak beállított csoportok melletti kiállásokat, tehát ezt lehet csinálni, csak azt kell figyelembe venni, hogy ez rólunk szól. Tehát arról a kézirathagyatékról, meg arról a gyűjteményegyüttesről, amit mi őrzünk ott a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Tehát ha Shakespeare-t kidobjuk, akkor ki fogjuk dobni Platónt, ki fogjuk dobni Szent Ágostont, ki fogjuk dobni előbb-utóbb Wittgensteint is, pedig ő szegény homoszexuális volt, tehát ennyi mentség azért van, de ki fogjuk dobni a teljes magyar kultúrát úgy, ahogy van, tokkal-vonóval. És mit kapunk érte cserébe? Tehát azt mondom, hogy oké, ez a világ megérett a pusztulásra, ez látszik, tehát ez visszaigazolja, hogy a nyugati kultúra, legalábbis az a része, az egy önfelszámoló kultúra, csak hogy mit kapunk érte cserébe?

  
*\- Tehát mi az alternatíva? És ez az, amit nem látunk.*

\- Hogyha személyes válaszra volna kíváncsi, akkor azt mondom, hogy 10 év múlva, 20 év múlva, 50 év múlva lesz olyan hely a világon, ahol Shakespeare-t nyugodtan lehet olvasni, és Petőfit is, Aranyt is, ezt Kárpát-medencének hívják.

  
\- *Igen, ugye a nyugati kultúra, amikor még kultúrának volt nevezhető, akkor mégiscsak négyezer éven keresztül (hogyha itt az antik görögség legkorábbi időszakától elindulunk) valamilyen módon arra épült, hogy minden új generáció akár meghaladva, de megőrizte az előtte járó generációk kultúráját, hagyományait, emlékezetét. És nem nagyon jutott senkinek eszébe az, hogy boomernek és elpusztítandónak nevezze a saját szüleit vagy nagyszüleit. Ez az egyik újdonság ma. Másrészt ugye van az a legenda, nem tudjuk, hogy igaz-e, de mindenesetre legendának nagyon jó, hogy mikor Murád szultán elfoglalja Egyiptomot, akkor ott áll az alexandriai könyvtár előtt, és azt mondja, hogy »na, kérem szépen, ha itt a könyvtárban lévő könyvekben olyan dolgok vannak írva, ami benne van a Koránban, akkor ez itt felesleges. Ha olyan dolgok vannak beleírva, amik nincsenek a Koránban, akkor meg veszélyes, tessék szíves lenni felgyújtani«. Ez az első legenda, ami arról szól, hogy radikálisan meg kell szakítani és el kell törölni a múltat, ha úgy tetszik. És még egy kicsit itt piszkálnálak ez ügyben, mert te is azt hiszem a lényegénél ragadtad meg a kérdést, mit kapunk helyette? Tehát mit kínál föl ez a cancel kultúra Shakespeare helyett minekünk?*

\- Identitás nélküli világot, és az egy nem létező világ. Tehát ez egy identitáspolitikai vita tulajdonképpen, és amit most megpróbálnak szétszedni, azok a hagyományos identitások, tehát a kulturális identitások, a nemi identitások, vallási identitás. Tehát azokat a cövekeket, azokat a mankókat, amelyek azzá tesznek minket, amik vagyunk.

> És hogyha nem azok vagyunk, akiknek lennünk kell, akkor bármik lehetünk, tehát szabadon formálhatóak leszünk. Következésképpen az a minden nap újrakezdődő világ jön el, amikor naponta gyakorlatilag mintha minden éjszaka kimosnák a tudatunkat, valami újat kapunk, újat, az újszerűség élményét fogjuk megkapni. Ezt úgy hívják, hogy fogyasztói társadalom.

Tehát, hogy ugyanazt a szart adják el más-más csomagolásban folyamatosan, és azért tudják eladni, mert gyakorlatilag úgy viselkedünk – most a kultúráról beszélek, a kulturális termékekről –, mintha nem lenne előzménye. Tehát jön mondjuk egy író, és akkor az ő regényét úgy kontextualizálják, vagy úgy építik fel, mintha nem lenne 200 év magyar irodalom, mintha nem lenne előzménye. Nem lenne nagyobb, kisebb, közepesebb író, aki hasonló témakörben mozdult meg. Tehát a saját hagyományainktól, a saját történelmünkből, saját sorsunkból szakítanak ki. Van egy zseniális tudományos-fantasztikus novella, most nem jut eszembe sem az írója, sem a novellának a címe, maga a kép van meg, ami erről szól egyébként. Valamikor a '60-as, '70-es években írhatták; arról szól, hogy minden reggel úgy kelnek fel az emberek, mintha aznap kezdődött volna a világ, és folyamatosan ugyanazt a napot játszák tovább. Aztán a vége az, amikor valaki kimenekült a folyosókon, akkor kiderül, hogy egy asztal tetején, egy terepasztal tetején történik valami, ez rémlik. *Alagút a világ alatt*, azt hiszem, ez a címe annak a novelláskötetnek, amiben ez benne van. Tehát, hogy ez a világ vár ránk.

> Hogyha nincs hagyományunk, akkor nincs jövőnk, akkor ez a folyamatos jelenidejűség van, aminek viszont se iránya, se mélysége, se tartalma, se semmi. Az áldozati kultúra az, hogy valahova betoljuk az áldozati csoportokat, semmi másról nem szól, mint a fogyasztói társadalomnak a megerősítéséről.

Tehát magyarán a nagy globális cégek minél több és több fogyasztót szeretnének behúzni a saját érdekükbe. Ugye azt látjuk, hogy ezeknek a nagy globális cégeknek a stagnálás, tehát ha elérnek egy bizonyos szintet, az a halál, folyamatosan növekedniük kell. Hova tudnak növekedni? Honnan tudnak behozni új fogyasztói csoportokat? Két út van. Az egyik az, hogy a már meglévő fogyasztói csoportot folyamatosan újra és újra és újra hangoljuk a következő termékre. Tehát, hogy ha van egy telefonod, vedd meg a következőt, hiába működik a régi, de az újat kell megvenni, stb. A másik az, meg kell nézni, hogy hol van az a potenciális fogyasztói csoport, ahol a demográfia okán jövőjük van ezeknek a cégeknek. És az nem a fehér nyugati kultúrában van. Tehát az elöregedő társadalmak egyre kevesebbet fognak fogyasztani. Következésképpen ezeket a társadalmakat le kell cserélni valamifajta más típusú társadalomra, ahol nagy a gyerekvállalási kedv, vagy a népszaporulat, és ez most jelen pillanatban ugye Afrikában van. Tehát, hogy az egész BLM mozgalom mögötti üzleti logika az az, hogy az afrikai népesedésrobbanást becsatornázzák a fogyasztói társadalomba.

  
\- *Afrikában van, illetve a Közel-Keleten az arab világban. Én ezt értem, de senki nem jött még rá azok közül, akik ezt csinálják (mert magam is pontosan így gondolom, hogy ez a mögöttes indíték) hogy elöregedő, identitását vesztett, mert egyébként minden identitásától mesterségesen és tudatosan most fosztják meg ezeket a nyugati társadalmakat, viszont ráeresztenek egy olyan populációt, mondjuk most itt beszéljünk az arab világról, amely mind vallási, mind kulturális, mind nemi identitásában nemhogy kikezdhetetlen, hanem hát ott ez nem kérdés. Viszont, hogy ha ez a két csoport így egymásra van eresztve, akkor az se kérdés, hogy egy-két évtizeden belül itt ki fog eltűnni. Ez nem zavar senkit? Mert ezt mégiscsak fehér felsőbbrendűségű gyarmatok zavarják.*

\- Minket zavar, mert mi vagyunk a vesztesei ennek a játéknak, tehát mi vagyunk azok az utolsó mohikánok, akik ezt még látják, és sajnálják ezt az eltűnő kultúrát, vagy ezt a letűnő több ezer éves nyugati kultúrát, ami mégiscsak előre vitte a világot, tehát hogy a világ mai állapota gyakorlatilag Európának köszönhető. Innen történt az a típusú innováció, az a típusú tőkekihelyezés, akár szellemi tőke, meg egyéb kihelyezés, ez a része meg fog szűnni. Most nyilván látjuk azt, hogy a Távol-Keleten más típusú szellemi központok, de szellemi központok kezdtek kialakulni, hogy nem fog a világ szellem nélkül maradni, csak ez egy más típusú berendezkedés lesz, amiben mi a vesztes oldalon vagyunk, tehát elfogyunk, és hát a mi életterünket foglaltatják el másokkal. Ami viszont hiányzik ebből az egész képletből, az ugye a munkakultúra.

> Európát azért mégiscsak a munka tette naggyá, hogy képesek vagyunk mi dolgozni. Azt látjuk, hogy a migráció által bejövő tömegek nem ebben a munkakultúrában szocializálódtak.

Egy része erőszakban szocializálódott, az afrikaiak azok biztosan, a másik része meg kereskedő népség, ad-vesz, gyakorlatilag ebből él az ő kultúrája. Egy idő után nem marad mivel. Tehát, valakinek azért dolgoznia is kellene, ezek leszünk majd mi, meg a mi utódaink, akik még mindig tudjuk a munka becsületét. Ez a legpesszimistább forgatókönyv, az optimista forgatókönyv az az, hogy valamilyen csoda folytán csak meg tudjuk őrizni ezt a Kárpát-medencei, közép-európai térséget nyugatinak és európainak, és azt tudjuk mondani, hogy a mi identitásunk annyira erős, hogy a másik identitás egyszerűen nem fogja tudni asszimilálni.

  
\- *Akkor ennél a kijelentésednél maradok és próbálok egy kicsit, ha úgy tetszik, optimistább lenni, vagy tágítani a Kárpát-medencét. Nem nagyon kell keresgélni a történelmi párhuzamot. A Nyugatrómai Birodalom bukását a Keletrómai Birodalom Bizánc 400 évvel túlélte. Valószínűleg erre gondolsz te is, amikor azt mondod, hogy itt talán meg tudunk őrizni valamit ebből a mesterségesen éppen a szemünk előtt elpusztított kultúrából. Akkor viszont óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy egyedül erre nem leszünk képesek, akkor ez a keleti nyitás – most hántsuk le erről a napi politikai szintet – mondjuk Oroszország, hogy mondjak egy közelebbi példát. És nem Brezsnyev Szovjetuniója, hanem Tarkovszkij és Dosztojevszkij Oroszországa. Az részese lehet a kultúra megmentésének?*

\- Legnagyobb szövetségesünk, ugyanis ők nem csak, hogy keresztény ország, hanem ortodox keresztények, amik jóval keményebbek, mint a nyugati kereszténység. Tehát, hogy ez a típusú Oroszország, illetve ez a szláv és a latinokból is az ortodox keresztények, azok kemény gyerekek, túléltek sok mindent, többek között Rómát is, tehát azért tegyük hozzá, hogy a mi árnyékunkban, legalábbis én római katolikusként merem ezt mondani. Van egy olyan hátországunk, meg hát maga a kereszténység is olyan világnézet, ha szabad így mondani, ami túlélte az ilyen sokk-hullámot. Tehát van egy olyan hátországunk, amire mindenki reagált, de ehhez viszont nekünk kell nyitni mentálisan. Fejben kell tudnunk nyitni. Fejben kell átpozícionáljuk magunkat, el kell hátráljunk erről a rejtett vagy kimondott *liberális megközelítés az egyetemes emberi jogok* eszméjétől. Ezek kinyilatkoztatott, deklaratív jogok, nem nagyon vezethetőek le. Fontosak, de lehetséges, hogy nekünk egy picit önzőbben kell gondolkodni, és azt kell mondani, hogy most számunkra elsődlegesen a nyugati vagy európai kultúra megmentése, megerősítése a fontos, és csak utána másod-harmadsorban az emberiség megmentése, vagy a föld megmentése. Ezeket a mondatokat ki kell tudnunk mondani azért, hogy 50 vagy 100 év múlva itt még mondjuk magyarul lehessen olvasni Shakespeare-t Arany János tolmácsolásában.

\- *Igen, akkor viszont én fejemre vonom nem először és nem utoljára a liberális inkvizíció haragját és ítéletét. Ezt is egy picit tágítom. Nem csak ettől kell tudnunk fejben némiképpen elszakadni, hanem mondjuk attól az Ady óta, mindig a magyar haladó értelmiség által használt Ady-képtől: a kompország, mely ingázik Kelet és Nyugat között, és szükségképpen és mindenképpen csak egy lehetséges megoldás van, ha végre kikötünk a nyugati partoknál. Magam és az én generációm, a késő Kádár-kor gyermekei, ugyanezt vallottuk. Ezért alapítottunk Fideszt. Ez volt a mi krédónk, hogy most akkor végre megint visszavisszük az országot ahhoz a nyugathoz, ahova mindig is tartoztunk, és onnan mindig félig-meddig elzártak bennünket. És most itt a kijózanodás. Ez a nyugat már nem az a nyugat. Félreértés ne essék, nem mi változtunk. Az a világ változott meg gyökeresen, ahova mi egykor, mondjuk a hetvenes-nyolcvanas években, ebben a kádári konszolidált langyos, büdös mocsárban kidugtuk a fejünket, és azt mondtuk, hogy ott a mi világunk. Ma már nincs ott. Szerinted?*

\- Nincs. Erről vitatkoztam egy nagyon jó főmuzeológussal, aki imádja Marseille-t és párizsin, meg zsömlén nőtt fel (tehát ilyen frankofón), és szeretett volna eljutni Párizsba, Marseill-be, és hogy ő mennyire imádja a nyugati kultúrát, és mennyire nem tetszik neki az, hogy mi támadjuk ezt a bizonyos nyugati kultúrát. Mondtam neki, hogy oké, most el mernél menni miniszoknyába Marseille-be? Azokon az utcákon, ahol te fiatal korodban szintén miniszoknyába mászkáltál?

  
*\- Nem.*

  
\- Mondtam, hogy ez a Marseille, ez már nem az a Marseille, amit te imádtál, és amit én is imádok, tehát hogy van egy olyan nyugati kultúra, ami után vágyakoztunk, mert annak a részei voltunk, és onnan szakítottak ki. Úgyhogy az a Nyugat, az már egy picit elúszott, nem biztos, hogy ott visszafordíthatóak a folyamatok, sőt biztos, hogy nem fordíthatóak vissza, ezért nekünk nem kompországnak kell lennünk, hanem horgonyországnak kell lennünk.

> Tehát az én fejemben az van, az én jövőképem az, hogy Közép-Európa, ezen belül is a magyar nyelvterület, a Kárpát-medence, az a nyugati kultúra Noé bárkája. Tehát nálunk vannak azok az értékek, amire vágyakozva mi el akartunk innen menni. Nem kell elmenni, hanem ezeket kell itthon megerősíteni, megépíteni, úgyhogy majd idejöjjenek azok, akik ezekre az értékekre vágynak.

  
*\- Pontosan. Köszönöm, hogy megerősítettél ebbéli hitemben, és akkor nyilván te is úgy vagy vele, egyre aktuálisabbnak érzem Babits* A gazda bekeríti házát *című költeményét, és egyre többet foglalkozom vele. És az a kép, ahogy a szerzetes, aki a rátörő vadak és barbárok elől dugja a kódexeket, és mikor rárivallnak, hogy itt vagyunk, az új, akkor azt mondja, hogy a régi jobb volt. Hát nem ez a világ, ez a hátborzongató babitsi kép az, amit nap mint nap meg kell élnünk, amikor azt olvassuk, hogy az Egyesült Államok egyetemén arról indítanak kurzust, hogy szabad-e Shakespeare-t tanítani?*

  
\- Most nekünk azért jó, merthogy jön a Petőfi bicentenárium. Következik ‘22-23-ban a Petőfi bicentenárium, és arrafelé toltam a döntéshozókat, meg a kollégáimat, hogy Petőfi egy nagyon jó márkaarc, egy nagyon jó rocksztár, tehát az ő figuráján keresztül egy csomó mindent meg lehet mutatni, de igazából Petőfinek a korát kellene megmutatni nekünk a következő két évben, tehát folyamatosan azzal foglalkozni, mi történt azóta, amióta a magyar nyelvű vagy anyanyelvű kultúra megszületett, intézményesült, és kinőtte magát. Az első nagy korszakát, ezt a reformkorként nevesítjük, de itt akkor a reformkortól, tehát Kazinczyéktól egészen Klebelsbergig terjed ez a bizonyos év, és hogy minden forrást, minden támogatást, meg minden programot arra szeretnék majd tologatni, taszítani, hogy ezt a bizonyos 200 évvel ezelőtti szellemi, mentális, lelki és erkölcsi alapot egy picit fedezzük fel újra. Van nekünk egy olyan aranytartalékunk, amivel még olyan nagyon nem foglalkozunk. Tudjuk, hogy van, tehát evidencia, hogy van, van nekünk Petőfink, Arany Jánosunk, Jókaink, ugye, bár ő a nőideálokban nem teljesen kóser, meg Mikszáthunk, Deákunk.

  
*\- Meg Krúdy Gyulánk.*

  
\- Rengeteg olyan tartalékunk van, amiket most szépen elő kell venni, újra kell olvasni, frissen, egy picit a mai kortárs formanyelven fel kell dolgozgatni, mert elegendő tartalékot adnak a következő 50 évre, tehát elegendő muníciót adnak. Ez az embert egyszerűen kijózanítja, visszahúzza saját kultúrájába, és azt érzi, hogy neki ez így jó. Nem akarja lecserélni másra, mert ez így tökéletes.

  
*\- Szilárd, nekem föl volt írva egy csomó aktuális ügy, amit megbeszélek veled. Ez most sokkal fontosabb és jobb volt. Köszönöm szépen, hogy itt voltál.*

  
\- Köszönöm én is a meghívást.

  
*\- Önöknek köszönjük a megtisztelő figyelmet. Jövő héten a szokott időben várom önöket. Minden jót, viszontlátásra!*