Köszöntő Kalász Márton 85. születésnapjára
Van egy elvem, amit Witold Gombrowicztól tanultam, aki a Naplójában írja: „... ne ítélj. írd le a saját reakcióidat. Soha ne az íróról beszélj, ne is a művéről, csakis saját szembesülésedről a művel vagy az íróval. Saját magadról nyugodtan írhatsz.”
Mekkora a szívköröd? · Kezdetek – 2019
Tisztelt hölgyeim és uraim!
Van egy elvem, amit Witold Gombrowicztól tanultam, aki a Naplójában írja: „... ne ítélj. írd le a saját reakcióidat. Soha ne az íróról beszélj, ne is a művéről, csakis saját szembesülésedről a művel vagy az íróval. Saját magadról nyugodtan írhatsz.”
Most tehát nem fogok beszélni sem Kalász Márton életművéről, sem Kalász Márton életéről vagy önsúlyáról.
Azért vagyok itt, mert a kötelező tisztelet mellett én kifejezetten kedvelem Kalász Mártont. Fontos nekem. Azt is elmondom, hogy miért. Ha jól emlékszem, akkor személyesen 2007-ben találkoztunk. Akkor kellett találkoznunk, mert akkor én már a politika hátországában dolgoztam intellektuális szakmunkásként Tőkés László mellett, Kalász Márton pedig a Magyar Írószövetség elnöke volt. Így vezették fel, jön Kalász Márton, a Magyar Írószövetség elnöke.
Akkoriban engem egyáltalán nem érdekelt a Magyar Írószövetség, következésképpen az elnökétől sem estem hasra, pedig anno a Döbrentei-ügy miatt vesztem végképp össze a Korunk akkori vezetőivel, és hagytam ott a filozófiai szerkesztői állásomat, nagyjából lehet sejteni, hogy ki melyik oldalon állt. Mindegy is, ez nem lényeges, tehát jelezték, hogy érkezik a Magyar Írószövetség elnöke, én pedig vártam egy tekintélyes, nagyobb darab férfit, olyant, amilyennek az én előítéleteim szerint a Magyar Írószövetség elnökének lennie kell (és most próbálok nem nézni Szentmártoni János barátomra). Erre megérkezett egy halk szavú férfi, nem túl nagydarab, akiről rögtön a következő versszak jutott eszembe: „...Az ember végül homokos, / szomorú, vizes síkra ér, / szétnéz merengve és okos / fejével biccent; nem remél”.
Az az ember, aki szétnéz merengve és okos fejével biccent, számomra azóta is Kalász Márton. Ha filmben kellene megmutatnom ezt a képet, akkor őt kérném fel erre a főszerepre. És ez elég sok problémát okoz számomra. Mert Kalász Márton akkor a Téli bárány című könyvét ajándékozta nekem, utána elolvastam a verseiből is elég sokat, és hát a biccentésig stimmel a történet – de Kalász Márton érzésem szerint remél. Jött a Magyar Írószövetség elnöke, aki ráadásul költő is, és azzal, ahogyan érkezett, ahogyan ott volt, ahogyan benne volt a világban, amit alkotott, azzal felülírta József Attilát.
Kalász Márton 85 éves. Ránézek, és megerősödnek bő tízéves benyomásaim.
Tisztelt hölgyeim és uraim!
Szerencsések vagyunk. Ha egy okos, biccentő szelíd ember 85 éven keresztül nem veszíti el a reményt, az azt jelenti, hogy nekünk is érdemes remélni. Van annak értelme. Még pontosabban: a remény ad értelmet mindannak, amit csinálunk.
Talán ezt is megköszönték akkor, amikor Kalász Mártont a Nemzet Művészének választották. Én szeptember 16-án azt fogom javasolni a Digitális Irodalmi Akadémia közgyűlésén, hogy a Nemzet Művészei alanyi jogon kerüljenek be a DIA-ba. Ha ezt elfogadja a tisztelt testület, akkor Kalász Márton életművét is közzétehetjük. Megérdemli.
A boldog Öregisten éltesse Kalász Mártont!
