A mi bő kétszáz évvel ezelőtti nemzeti ébredésünk minőségileg más volt, mint az, amit hirdettek a tengerentúlról. Mi nem töröltünk, hanem létrehoztunk. Nem a nemeket szaporítottuk, hanem az igeneket. Nem áldozati pózból támadtunk, hanem szabadságharcosként feszültünk neki a világnak. Nagyon más testtartás.
Mint mindenki, én is mesterséges intelligencia vonzáskörében élek most már hónapok, évek óta. Idén nyáron rúgtam el az 50. életévemet. A negyvenedik születésnapomra könyvet írtam ajándéképpen a szeretteimnek, idénre egy rockoperát raktam össze 25+1 dalból. Mivel a zenekaromból már két éve „felfüggesztettem magam”, és egyébként is az új albumon
Még a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójaként koordináltam a névadó zsenink, Petőfi Sándor 200. születésnapját. A Petőfi-bicentenárium sokszínű, szerteágazó programkínálatába bevontam a zenekaromat is. A húsz évvel fiatalabb zenésztársaimat megkértem, válasszanak ki a cimboráikkal olyan dalokat a magyar rockzene évtizedeiből, amiket akár Petőfi is írhatott volna, ha már azzal indítottuk
Az első dal, amit még az ős-zenekaromnak, a Longstepnek írtam, és azóta is viszem magammal, zenéljek bárkivel, bárhol: Nő alakú űr Nő alakú űr nő bennem Szemei a csillagok Haja Tejút, köldöke Hold Bolygója tán én vagyok Nő alakú űr nő bennem Születése rendhagyó Zsigerekből fájó semmit Teremtett a
Stratégiai kérdés: ha odaadod a fegyvereidet azoknak, akik meg akarnak téged támadni, továbbá beengeded az előőrseit és nyitva tartod a határaidat – akkor mekkora esélyed van ellenük megnyerni a háborút? Csak mert Európa éppen ezt csinálta.
