Rög and roll

Loyal Apples’ Club, Tempetőfi visszanéz.

Kezdetben vala a nő

Nő alakú űr. Az első dal, amit még az ős-zenekaromnak, a Longstepnek írtam, és azóta is viszem magammal, zenéljek bárkivel, bárhol.

A dalszöveg és a második dal, az Egyéjszakás kaland: Hűséges almák →

  1. Hűséges almák Amióta a világra eszméltem (mondjuk, tízéves koromtól), zenélek. Gitárral kezdtem a sulizenekarban, majd a jólfésült énem fuvolázott a Szentegyházi Gyermekfilharmóniában, míg a vadóc kamasz inkább basszusgitározott különböző rockzenekarokban. Az egyetemen letettem a lantot, könyvet vettem helyette a kezembe, majd felnőttként rájöttem, hogy a kettő nem zárja ki egymást. Így tizenévvel ezelőtt ismét aktívan kezdtem zenélni. Több zenekarom is volt, az
  2. Petőfi 200 Még a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójaként koordináltam a névadó zsenink, Petőfi Sándor 200. születésnapját. A Petőfi-bicentenárium sokszínű, szerteágazó programkínálatába bevontam a zenekaromat is. A húsz évvel fiatalabb zenésztársaimat megkértem, válasszanak ki a cimboráikkal olyan dalokat a magyar rockzene évtizedeiből, amiket akár Petőfi is írhatott volna, ha már azzal indítottuk az emlékévet, hogy Sándorunk ma rocksztár és influenszer lenne. Ebből
  3. deMIter 50 Mint mindenki, én is mesterséges intelligencia vonzáskörében élek most már hónapok, évek óta. Idén nyáron rúgtam el az 50. életévemet. A negyvenedik születésnapomra könyvet írtam ajándéképpen a szeretteimnek, idénre egy rockoperát raktam össze 25+1 dalból. Mivel a zenekaromból már két éve „felfüggesztettem magam”, és egyébként is az új albumon dolgoztak, hát az MI-vel „stúdióztam” fel a dalokat. A