L. Simon László 25 éves költői jubileumára
Kezdjük a kiinduló hipotézisünkkel: L. Simon László költő jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, tehát valószínűleg nem lesz ideje szépirodalmat írni.
Mekkora a szívköröd? · Újraindítás – 2021
Kezdjük a kiinduló hipotézisünkkel: L. Simon László költő jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, tehát valószínűleg nem lesz ideje szépirodalmat írni.
Mondhatnám, hogy azért vagyunk ma itt, hogy kiderüljön: ez jó vagy rossz nekünk, magyar olvasóknak, de sajnos ma este ez nem fog kiderülni.
Egyrészt, egy költői jubileumon nem mondunk olyant, hogy barátom, az elmúlt huszonöt éved kuka, inkább borászkodtál volna.
Másrészt, a PIM-ben élő szerzőnek még soha nem mondták meg őszintén a szemébe, hogy mit is gondolnak róla, itt még az ellenségek is szembedicsérik egymást.
Harmadrészt, huszonöt év az semmi. Mondhatni, L. Simon most tarthat a pályája elején, legalábbis a PIM mértéke szerint. Például L. Simon pályatársa, Petőfi lassan kétszáz éves lesz, na, az már valami, elegendő időtáv ahhoz, hogy a helyére küzdje magát.
De elég volt a baráti gonoszkodásból. Beszéljünk inkább a lényegről, az alkotás öröméről. Mert ezért vagyunk itt.
L. Simon László huszonöt éve ismétli meg a Teremtés aktusát. Mivel Kierkegaard óta tudjuk, hogy nem létezik tökéletes ismétlés, ezért teremtett versvilága olyan, amilyenné teremtette. Egyetlen olvasó sem hibás, ha valami félremegy, mint ahogyan a jó vers sem a kritikusok érdeme. Szépirodalmat művelni plakátmagány. L. Simon László hivatalosan huszonöt éve tartalmas életet él. Megszenvedi ezt a tartalmat, megküzd érte a papírral, képernyővel, leginkább saját magával. Minden verse egy-egy győzelem.
Ez a két tétel azonban minden költőre érvényes.
Ami viszont megkülönbözteti L. Simont az alanyi költőktől az az, hogy kilépett az alkotói komfortzónából. Nemcsak a magánvalósága, hanem a magyar valóság is érdekli, cselekedni akart annak jobbá tétele érdekében. Vásárra vitte a bőrét, céltáblát tűzött magára, hogy ide lőjetek. Kiment az elefántcsonttoronyból, bement a pályára. Képviselt valamit, hitt valamiben, elköteleződött valami mellett, küzdött valamiért. Megmérettette magát, hús-vér emberek bizalmát nyerte el. Látott olyan magyart, aki nem a belvárosi elit nyelvét beszélte, és meg is találta velük a szót. Egyszóval: politikussá lett, és ennek bizony nagy ára van. Ugyanis élő adásban nem lehet verset írni. Minden perc, amit L. Simon László politikus az ATV-ben töltött, veszteség volt L. Simon László költő számára. Azalatt nem írhatta meg azokat a verseket, amiket csak ő tud megírni.
Ez a huszonöt év tehát nemcsak a megjelent kötetek, hanem a meg nem írt versek története is.
Az a szomorú hírem van számodra, Laci, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójaként, miniszteri biztosként még kevesebb időd és lehetőséged lesz az alkotásra. Merthogy képviselőként a maratoni törvényhozói viták alatt még pad alatt, lopva írogathat az ember, ám a Nemzeti Múzeumban te vezeted az értekezleteket, amelyeken mindenki téged néz
– de csak a főigazgatót látja.
Azért vagyunk itt ma este, hogy ha csak egy órányit is, de L. Simon László költőt lássuk.
Isten éltessen, barátom!
