Nincs olyan, hogy NER-es kultúra - a Petőfi Zenei Tanácsról

Hont András, Németh Róbert és Demeter Szilárd beszélgetése

A magyar könnyűzenei kultúra jövője új típusú struktúrákat igényel. A támogatás alapja mindenkor az alaptörvény értékhorizontja – ezen belül mindenki támogatható. Az autonóm döntéshozatal és a teljesítmény védelme kulcskérdés. A kulturális stratégiának nem a jelen, hanem a feltételezett jövő logikájából kell kiindulnia; most ismét a kis közösségi rendezvények virágzása lehet a válasz, de csak strukturális, nem konjunkturális megoldások vihetik előre a magyar popkultúrát.

H.A.:- És valóban itt a Nagykép, műsorunk második része, amely felfogható önálló blogként is, ugyanis Demeter Szilárddal fogunk beszélgetni, több mint egy órán keresztül, tehát interjú a Petőfi Zenei Tanácsról, és minden, ami Petőfi, vagy majdnem minden, ami Petőfi, ez fog szóba kerülni. Nincs lelkiismeret-furdalásod?

D.Sz.:- Miért lenne? Egyrészt üdvözlöm a kedves hallgatókat, szervusztok!

H.A.:- Mert hát végül is a magyar könnyűzenének megannyi ikonja, többnyire nem megosztó szerepben létező figurája került most egyértelmű támadás alá, és pusztán azért, mert veled mutatkoztak egy grémiumban.

D.Sz.:- Nem nagyon értem én ennek a logikáját, mert eddig a Fidesz kormányzást azzal szokták vádolni, hogy nem egyeztet a szakmával, tehát nincs egy ilyen civil lába vagy társadalmi egyeztetési kényszere, most meg mégiscsak a szakma krémjét sikerült összegyűjteni egy tanácsban, és befolyással bírnak mindarra, ami a kormányzati döntéshozatalban születhet. Tehát ha van sapka, akkor azért, ha meg nincs sapka, akkor azért, szóval ezt így nem nagyon tudom hova tenni.

N.R.:- Bírhatnak egyébként? Tehát rá is fordulhatunk egyből arra a kérdésre, hogy egyébként mi ez a tanács, mi lesz a szerepe, mi lesz a jogköre, mik a lehetőségei?

D.Sz.:- Ezért hívtuk össze, hogy bírjanak. Az én meglátásom szerint, az nem biztos, hogy igaz, de ebben élek, a következő években eléggé válságos éveket fogunk átélni. Tehát nem lesz olcsóbb az energia, nem lesz olcsóbb az üzemanyag. Már látjuk azt, hogy a főként vidéki infrastruktúra azért rogyadozik, itt-ott behorpad, bereped. Nem lesz annyi játszási lehetőség, tehát az élő zenének, a fesztiválszezonon átívelő falunapozó bevételi lába az csökkenni fog.

A klubok fenntartása is egyre nehezebb, merthogy egész egyszerűen ilyen lett az élet, és úgy gondolom, hogy a következő években erre nekünk, mivel strukturális válságként azonosítottam, ezért strukturális válaszokat kell adni, tehát konjunkturális válasz nem elég. Nem elég azt mondani, hogy adjál több pénzt, mert ez nem lesz megoldás.

És az, hogy milyen strukturális válaszokat tudunk adni egy ilyen válságos időszakban, ebben számítok én a Petőfi Zenei Tanács tagjainak a leginkább tapasztalatára, szakértelmére és kapcsolati tőkéjére, illetve az értékítéletükre, mert az a másik, ami stratégiailag számomra fontos. Azt látom, hogy a kortárs popkultúra elment a szórakoztatóipar irányába, olyan zenei termékek…

N.R.:- Talán azért mindig is szórakoztatóipari volt, szóval a kezdetektől Elvis Presley is szórakoztatott.

D.Sz.:- Így van, de ezt nem nagyon szeretik hallgatni a magas kultúra szereplői, de ez a '70-es évektől errefelé nekünk elsődleges kulturális közegünkké vált. Tehát hogyha most kimész az utcára és random módon megkérdezel tíz magyart, hogy határhelyzetekben, amikor szomorú, elhagyja a csaja, van csaja, nem tudom, valami határhelyzetbe kerül, akkor milyen kulturális mankóhoz nyúl, akkor tízből kilencen valami popkulturális terméket fognak mondani.

H.A.:- Csak én szoktam ezek szerint Pilinszkyt zsolozsmázni magamnak ilyen esetekben, bár ettől függetlenül.

D.Sz.:- Te vagy az az egy, tehát tízből kilenc más, az az egy, az meg Pilinszkyt, meg József Attilát olvas, vagy Rilkét.

H.A.:- Szóval akkor viszont helyben is vagyunk egy kérdésnél, akkor itt belevágunk ebbe. Ez pedig a fiatalok és a könnyűzene kérdése. Azt láttam az első perctől kezdve, hogy nem csupán kritikák, hanem gunyoros megjegyzések sokaságát indukálta az összetétele életkorilag a Petőfi Zenei Tanácsnak.

N.R.:- Ezt én is megkérdeztem HVG-s kalapomban Demeter Szilárdtól, hogy hol vannak a testületből azok a 40 alattiak, akik talán tapasztalatban még kevesebbet tudnak felmutatni, viszont a struktúra megmentéséhez, működtetéséhez, jobbá tételéhez szükséges update szakmai tudással rendelkeznek. Ezt megkérdezném most is megint, persze.

H.A.:- Ez egy érdekes kérdés másodjára is, de nem ezt akartam kérdezni, tehát mi most itt elbeszélgetünk egymással, majd valamikor szót adunk. Én alapvetően arra akartam rákérdezni, hogy honnan van az a szerintem félreértés, de nem biztos, hogy félreértés, hogy a popkultúra egyenlő fiatalok?

D.Sz.:- Ugyanabba a kérdéskörbe csatlakozunk vissza, amiről az előbb beszéltem, hogy az elsődleges kultúránk nekünk a popkultúra, tehát, hogy mindenki a fiataloknak akar gyártani bármifajta tartalmat, mert úgy gondolja, hogy a popkultúra a fiatalokról szól, miközben nem. Tehát ha megnézitek a Petőfi Rádiónak a dallistáját, a célközönségét, akkor az 25 pluszos, ugyanis a fiatalok nem hallgatnak rádiót. Nem Petőfi rádiót nem hallgatnak, hanem rádiót nem hallgatnak. Ezt az NMHH kutatta ki, illetve az NMHH kutatta ki először, utána a Music Hungary, most a veszprémi Music Hungary konferencián prezentálta azt a kutatást, amiből egyértelműen kiderül, hogy a fiataloknak gyakorlatilag majdnem 100 százaléka tudatosan hallgat zenét, tehát megválogatja, hogy nem zajfüggönyként használja, hanem megválogatja, hogy mit hallgat; és ennek a 100 százaléknak a 100 százaléka telefonon, tehát hogy nem rádiókat hallgat, nem autóban hallgat, nem a metrón hallgatja.

N.R.:- Hanem mondjuk playlisteket.

D.Sz.:- Hanem playlisteket állít össze. És az a playlist, amit mondjuk a Spotify-n összeállítanak a fiatalok, és az a kumulált toplista, amit az összes magyar rádió toplistáiból összeállított az NMHH, nincs korrelációban. Tehát, hogy az, amit mi úgy gondolunk, hogy ez a magyar könnyűzene top terméke, és az, amiért ő fizet és összeválogatja, tehát az on demand rendszerben, az a kettő között nincs korreláció.

N.R.:- Igen, de ez szerintem részigazság, ugyanis magát az intézményrendszert, klubokat, fesztiválokat, stb. viszont fogyasztják a fiatalokat.

D.Sz.:- Na és akkor ezért hoztuk létre annak idején a Hajógyár platformot ezelőtt két évvel, és ott az volt nekem az egyetlen egy útmutatásom, mint ezért felelős, akkor még miniszteri biztosként, hogy ne fiatalos platform legyen, hanem kortárs, és ez nagyon fontos, hogy kortárs művészeti ágként kezeljük a popkultúrát. És ennek már elég szép, látható, tehát minden, ami most történik a popkultúrában, ezen a Hajógyár platformon keresztül csatornázott.

N.R.:- Bocsi, zárójelet itt hadd nyissak, mert szerintem akik hallgatják az adást, nem mind rendelkeznek alanyilag azzal a tudással, hogy mi ez a Hajógyár, egy pár mondatot erről beszéljünk. Mi ez, mi történik ott?

D.Sz.:

- A Hajógyár egy olyan online és offline platform, tehát próbáljuk ezt a mátrixot építeni, ami kifejezetten a kortárs popkultúrával foglalkozik, nem csak könnyűzenével.

Tehát az a fontos, hogy nem csak a könnyűzenében utazunk. Gondolom, hogy a hallgatóknak egy része, ha más nem, információ szintjén azért hallott a Carson Comáról, tehát például a Carson Comáról..

N.R.:- A mi vendégünk is volt.

D.Sz.:- A Carson Comaról a Hajógyár készített egy filmet, amit a mozikban vetítenek, még nem került ki az online felületre. Az online-offline átjárást így is próbáljuk biztosítani, de a Hajógyár volt az egyetlen olyan platform, amit beengedtek Azahriah-nak a koncertjére. Tehát készítettünk egy koncertfilmet, amit most hétvégén fogunk online térben kirakni. Ha már Azahriah és fiatalok: Azahriah nemzetközi karrierjének a kezdetében úgymond egy kicsit segítettünk, megint csak a Hajógyár, illetve a könnyűzenei igazgatóságunkon keresztül, mert mi vittük ki őket a fesztiválra, ahol felfigyeltek rá. Tehát Dénes Adél, a könnyűzenei igazgató (hoppá, egy nő) egy elég nagy stábbal azon dolgozik, hogy a kortárs popkultúrát próbálja becsatornázni, de ezt össze kell érinteni egyéb kulturális területekkel is. Minden héten az A38 Hajón van az úgynevezett Hajógyár keddek, ahol a kortárs könnyűzenészek találkoznak kortárs írókkal, a kortárs divattal, a kortárs gasztronómiával, bármivel, ami a popkultúrának valamilyen leágazása lehet, vagy a popkulturális mátrixban valami fontossággal bír. Tehát én azt próbálom érvényesíteni a saját rendszerünkön keresztül, hogy nem gettó logika az, ami meghatározza a kortárs művészetet, pláne aztán a popkultúra az meg egy teljes életmód vertikumot feltételez. Legalábbis az én megboldogult fiatalkoromban így volt: ránézésre tudtad, hogy ki a rocker, ki a Depeche Mode-os. Lehet, hogy ezt most már nem lehet ennyire egyértelműen megállapítani, de azért vannak ennek olyan vonzatai, mármint a zenei hallgatásnak, a zenei befogadó közegnek vannak olyan vonzatai, ami együttműködik a kortárs egyéb művészeti ágakkal is.

H.A.:- Nekem azért nem teljes a bizalmam a generációs beosztást illetően, hogyha te kerülsz szóba, tehát hogy ezt pontosan be tudod-e lőni, mert például a Térey-ösztöndíj is középgenerációs íróknak szólt, aztán valahogy csak nem sikerült megszámolni az általam egyébként nagyon kedvelt Zalán Tibornak az életkorát.

D.Sz.:- 65 évesen kapta meg, ha jól emlékszem.

H.A.:- Nem, nem, ő túl volt rajta.

D.Sz.:- 35 és 65 között volt.

H.A.:- Így van, és Zalán Tibor túl volt rajta.

D.Sz.:- Akkor volt 65 éves.

H.A.:- Kötekedés az életkorral.

D.Sz.:- Egyébként Zalán Tibor ott van, és most a Lil Frakk-al, egy másik kortárs fiatal művésszel együtt rapcincát fog csinálni, tehát élőben szétszedik a rapszövegeket, tehát egy tisztes életművet maga mögött tudó nagy költő és egy fiatal, feltörekvő művész közösen fogják értelmezni.

H.A.:- Jó, csak mondom, hogyha éppen úgy hozza a Petőfi Irodalmi Múzeum, Petőfi Ügynökség szándéka, abban az esetben meglehetősen rugalmasan tudják kezelni a különböző korhatár kérdéseket is. Zárójel bezárva, visszatérve a fiatalokhoz, és egy kicsikét azt, amit a Robi érintett, akkor most tegyük fel ezt a kérdést.

N.R.:- Egyébként az a helyzet, hogy kétfajta kérdést tettünk fel, de valójában ezek így összeérnek szerintem.

H.A.:- Nyilván, de pont azért, amit te mondasz, hogy a popkultúra az kortárs kultúra, sok generációt érint, sokan vannak benne, ez azért igaz a fiatalokra is. Akiket összeválogattatok ebbe a Petőfi Zenei Tanácsba, azok mégiscsak egy olyan időszakból jönnek, amikor voltak kapuőrei még ennek a fajta művészeti megnyilvánulási formának is. Most pedig ilyenek nincsenek. Lovasi mondta nekünk két hete itt, ebben a stúdióban, hogy amikor a zene mindenkié-t Kodály megfogalmazta, nem biztos, hogy erre gondolt: hogy aki le tud fogni, milyen akkordot, akkordot már nem is, hanem a telefonján két billentyűt, az már zeneszerzőnek tud minősülni, azt ügyesen tölti fel a YouTube-ra. Ezzel kapcsolatban első ránézésre boomernek tűnő, de valójában szerintem nem egy ilyen nosztalgikus, fátyolos szemű kultúrkritikát fogalmazott meg, hanem egy releváns különbségre hívta fel ő is a figyelmet, hogy ez egy másfajta struktúra, más skilleket igényel, más közönségeket alakít ki, máshogy lehet rácsatlakozni, és sokkal könnyebb elkülönülni egyes burkoknak benne. Mert lehet, hogy régen látszott az utcán, hogy ki a Depeche Mode-os, ki a rocker, ki az alter, és ki a Neoton Família rajongó (ugye az Szijjártó Péter), szóval ezt lehetett ugyan látni, de legalább lehetett látni. Most viszont buborékok úgy élnek egymás mellett, hogy ezt nem feltétlenül lehet látni, ez minőségileg más helyzet. Lehet, hogy a fiatalok, akár az előbb említett Carson Coma (ami Robi kedvenc hasonlatával tényleg úgy lépett ki, mint Pallasz Athéné Zeusz fejéből, teljes kész vértezetben, emblémával, stílussal, imidzsel és mindennel), ők tudnak olyat mondani, amire, hát hogy is mondjam, Nagy Feró nem biztos, hogy első megközelítésben fel van készülve.

D.Sz.:- Carson Coma az pont jó példa arra, mert ők ugye élőzenét csinálnak, tehát nagyon jó hangszeres tudással raknak össze dalokat, olyan dalokat, ami több generációs, tehát megszólíthatja akár a nagymamát is. Tudatosan nyúlnak vissza a saját zenei örökségükhöz. Ez egy járható útnak tűnik, és szerintem járandó út, de nem akarom én a saját ízlésítéletemet ráerőszakolni senkire. Mélységesen egyetértek Póka Egonnal abban, hogy az a zene, amit élő zenészek raknak össze, nem a loopokat húzogatják össze, és valami alapról megy. Ő a DJ-kkel szemben elég nagy fenntartásokkal bírt, és elég sokat vitatkoztam vele erről a témáról, tehát Egon ebből a szempontból sokkal szigorúbb volt, de menjünk még egy lépést vissza. Számomra az a kérdés – ha már strukturális válságban és struktúrákban gondolkodunk –, hogy mi az, melyik az a dal, amit öt év múlva, vagy tíz év múlva is fogunk dúdolgatni, vagy tudunk dúdolgatni, vagy határhelyzetekben vissza tudunk nyúlni.

Én úgy gondolom, hogy az értékhordozás, vagy a kultúrahordozás ebből a szempontból ránk nézve valamifajta kötelezettséget ró,

mert ha művészetként fogjuk fel, (és én művészetként fogom fel, nem azért, mert basszusgitáros vagyok, és szeretem művésznek nevezni magam ennek okán, mert ez egy művészeti ág én szerintem) akkor egy dolgot nem tudsz kivenni a zenéből: a zenészt magát nem tudod kivenni.

N.R.:- Tehát az alkotót.

D.Sz.:

- Tehát az alkotót nem tudod kivenni, mint ahogy az irodalomból sem tudod kivenni az alkotót, hiába ír a ChatGPT verseket, nem fogod azt teljes értékű versként tudni elfogadni, mert egész egyszerűen az alkotóban vannak azok a rövidzárlatok, ami miatt egyáltalán az alkotás létrejön.

Tehát azért mondom, hogy a szórakoztató ipari termék és a zenei kultúra között különbség van, és mi az utóbbira fektetnénk nagyobb hangsúlyt, tehát a zenei kultúrára, és a zenei kultúrában azért megvannak azok a logikai állomások, amelyeket egyszerűen nem tudsz megspórolni ahhoz, hogy egy értelmezhető dal szülessen. A Petőfi Zenei Tanács alakuló ülésén félórás vita ment a prozódiáról. Szükséges elvárni egy magyar daltól, hogy a magyar prozódia szabályait tiszteletben tartsa, vagy nem szükséges? Ugyanis, ha azt mondjuk, hogy ettől eloldódunk, és azt mondjuk, hogy a magyar prozódia szabályait nem kell számonkérni a kortárs magyar popkulturális alkotásokon, akkor rendben van, de ha azt mondjuk, hogy számon kell kérni, akkor a kortárs magyar popkulturális alkotások jelentős többségét eleve kizártad.

N.R.:- Számít az, hogy a Petőfi Zenei Tanács mit gondol arról, hogy milyen a magyar prozódiája? Az én személyes véleményem egyébként az, hogy a könnyűzene elég autonóm rendszer, és hát hogy is mondjam, nem fog azzal foglalkozni. Mi lesz annak a relevanciája, – jutnék el a kérdésig –, hogy mit gondol miről a Petőfi Zenei Tanács?

D.Sz.:- Most azért nem tudok teljes, konkrét választ adni, mert most van a gondolkodási időszak. Megalakult, elmondtam a big picture-t, amit Lojzi mondott, majdnem két órán keresztül beszéltem – ez nem igaz ebben a formában, de ő két órán keresztül mondta, hogy miket raktunk már össze, és merrefele szeretnénk ezt a rendszert fejleszteni; és akkor abban maradtunk, hogy mindenki hazamegy, gondolkodik, beszél a saját szakértői stábjával, vagy azokkal az emberekkel, akiknek a véleményére ad, és akkor majd április második felében összegyűlünk konkrét vektorokról, operatív cselekvési tervről beszélni. Én azt szeretném, hogyha számítana.

Amit szeretnénk egyértelművé tenni: ez nem a tiltó testület, tehát nem azt mondja meg, hogy mi a rossz, hanem azt mondja meg, hogy szerinte mi a jó.

És itt azért olyan zenészek ülnek, tehát ha Tátrai Tibusz valamire azt mondja, hogy ez jó, akkor az biztosan jó. Vagy ha Ferenczi Gyuri azt mondja valamire, hogy jó, akkor az biztosan jó. Vagy ha Both Miki azt mondja mondjuk a világzene területéről, hogy »ez érték, erre figyeljetek oda«, azt el lehet fogadni, vagy hogyha Gőz Laci azt mondja valamire a jazz területén, hogy »gyerekek, ez nem egy tucat termék, ez egy érték«, akkor azt megint csak el lehet fogadni, hiszen akkora tapasztalat van mögöttünk.

H.A.:- És mi van, ha valamire azt mondják, hogy ez jó, meg érték, akkor mi történik azzal, ami jó, meg érték? Szerintem azért úgy néz ki, hogy még akkor is, hogyha vannak itt ebben olyan emberek, akik személyesen is közel állnak hozzám, és világért sem mondanék a szemükbe ilyet, (na, bár egyébként hozzáteszem, a Sziáminak pont fél órája mondtam), szóval, hogy itt éltes öregurak összehajolnak, és azt mondják, hát ez érték. Na most ebből mi sül ki?

D.Sz.:- De ezek az emberek benne élnek. Tehát ezt akartam valahogy.

H.A.:- De ebből milyen cselekvés következik? Én ezt próbáltam feszegetni.

D.Sz.:- Azt mondják, hogy erre az irányba érdemes fejleszteni műsorokat a Petőfi TV-ben, a Petőfi Rádióban, a Hajógyárban, illetve a Magyar Popkulturális Értéktárban érdemes ezt kontextualizálni, tehát megmutatni az előzményeit és felépíteni rá egy akár podcast sorozatot, akkor azt meg fogjuk csinálni. Tehát ez a lényeg nekünk, hogy értékelve, az ő értékítéletükre alapozva (ez a sokszínű társaság azért, gondoljátok végig, hogy kik ülnek ott) megpróbáljuk a teljes, úgynevezett kortárs popkultúrát – amibe én beleértem az '50-es évektől errefelé megszületett valamennyi magyar könnyűzenei produktumot, dalt is –, tehát a kortárs popkultúrát megpróbáljuk értékelve, jó irányba tolni. Ez volt a vitának a másik sarkalatos pontja, hogy mennyiben kell például a Petőfi Rádiónak kereskedelmi rádió logikájával gondolkodnia. Csak a hallgatóknak mondom: a kereskedelmi rádiók logikája az úgy működik, hogy pár száz dalnak a refrénjét hallgattatják meg minta csoporton, tehát ilyen fókuszcsoporton, és a leginkább nem elutasított dalokat rakják be rotációba, mert ekkor nem kapcsol el a hallgatók, következésképpen a reklámperc ettől lesz értékes. Tehát a legkevésbé elutasított dalok összességéből raknak össze egy ilyen rotációs listát. És nem vagyok abban biztos (de ezt sem én döntöm el, erről elindult egy értelmes vita), hogy a Petőfi Rádiónak föltétlenül a kereskedelmi logika mentén kellene szerveződnie.

N.R.:- Mi van most egyébként a Petőfi Rádióval? Mert az elmúlt években eléggé hektikus volt, jöttek-mentek vezetők, változtak irányok, aztán megint változtak, szóval egy picit ide-oda ráncigálták ezt az adót. Egy-két évig lehetett tudni, hogy ez az irány, aztán változott, amaz lett az irány, megint más lett. Most mi a szitu?

D.Sz.:- Most jelen pillanatban a Petőfi Rádiót és Petőfi Televíziót a Petőfi Média Group gyártja, tehát mi vagyunk a gyártásért felelős alvállalkozó, ha úgy tetszik, de ettől még a közmédia csatornája, tehát a tartalmi egyeztetés a közmédiával, az folyamatos.

H.A.: - Ki a gazda?

D.Sz.:- A kettő tetején, tehát a rádió és a televízió tetején most jelen pillanatban Sivák Péter van, tehát aki ezt az egészet koordinálja, de van a rádiónak is külön felelőse, a televíziónak is külön felelőse, és hát ott van a könnyűzenei igazgatóságunk, aki próbálja becsatornázni ezeket a kortárs tendenciákat, hogy hogyan tudjuk, de ez így önmagában még kevés. Ezért hoztuk létre direkt a Petőfi Zenei Tanácsot, hogy mindenhonnan, minden szcénából, minden zsánerből kapjunk impulzusokat, tehát a jazztől a világzenén, a népzenén át egészen a rockzenéig, tehát hogy mindenből legyen valami impulzusunk.

H.A.: - De várjunk, ha ki a gazda, arra nem kaptunk egészen pontosan választ.

N.R.: - Tehát a Petőfi Rádió esetében (mert ilyen kétfejűnek tűnik a helyzet) a Petőfi Média Group gyárt, a közmédia…

D.Sz.: - Átvevő szerkesztője van a közmédiának. Most egyelőre úgy volt, hogy beléptünk ebbe...

N.R.: - Ha úgy tetszik, ki fújja a passzátszelet Petőfinek?

D.Sz.: - Abban reménykedem, hogy a Petőfi Zenei Tanács fogja fújni majd a passzátszelet, tehát most úgy néz ki a történet, hogy beléptünk jogfolytonosan ebbe a gyártási folyamatba, ezeket az adásokat, amiket már korábban leszerződött a közmédia, ki kell futtatni, ilyen dobozos terméknek hívják ezt. És a közmédiánál vannak az átvevő szerkesztők. Mi jövünk témajavaslatokkal, akár kész műsorokkal, megnézi a közmédia átvevő szerkesztője, hogy ez belefér-e a közmédia policyjébe, és hogyha belefér, akkor átengedi, ha meg problémája van valamilyen oknál fogva (nem tudom, látszik-e egy valamilyen logó valahol), akkor azt mondják, hogy gyerekek, közmédiában ez bújtatott reklám, vegyétek ki, vagy próbáljatok meg más fedőképet találni – ilyen típusú napi párbeszédben vagyunk a közmédia szerkesztőivel.

H.A.: - Innen fogjuk folytatni a beszélgetésünket pár perc múlva. (reklám)

H.A.: - És akkor vissza is jöttünk, ahogy előre mondtuk, egy átgarázdálkodott délután. Úgy látom, itt bent minden a régi, csak a szalonban tört ki a klubdélután – ahogy énekelte Müller Péter Sziámi, tehát vissza is jöttünk. Ott hagytuk abba előbb a beszélgetést, hogy az MTVA-Petőfi Ügynökség viszonyt boncolgattuk. Volt egy megjegyzés, hogy nagyon reméled, a Petőfi Zenei Tanács fogja a passzát szelet fújni, akkor ez egy ilyen előfoglalás, preventív intézkedés? Hadművelet a NER általunk nehezen észrevehető terepasztalán?

D.Sz.: - Van ilyen, hogy NER terepasztala, mert én nem nagyon látom ezt a NER terepasztalát, vagy legalábbis így nem látom a NER terepasztalt.

NR- Mi már lehet, hogy láttunk ilyet.

D.Sz.:- Igen, tehát hogy itt különböző pozíciókból nézzük.

H.A.:- Igen.

D.Sz.:- Az elmúlt négy évben azért próbáltam úgy viselkedni, meg úgy előkészíteni különböző döntéseket, végrehajtatni, hogy a teljes magyar kultúrára figyelünk.

Számomra nincs olyan, hogy NER-es kultúra, meg ellenzéki kultúra, ugyanis olvasóként, illetve befogadóként nem nagyon érdekel engem az, hogy az alkotónak vagy az előadónak mi az aktuálpolitikai pártállása vagy világnézete, az érdekel, hogy milyen terméket tesz le az asztalra.

N.R.:- Bocs, ezzel vitatkoznék. Azt mondod, hogy nincs NER-es, meg nem NER-es kultúra, azért időről időre te elmondod, hogy abban a kultúrában, amit te elfogadandónak vagy támogatandónak tartasz, ott igenis meg kell, hogy jelenjenek a rendszer által elgondolt sarokpontok.

D.Sz.:- Nem, az alkotmány alapértékei. Én erről beszélek folyamatosan. Magyarországnak van egy alaptörvénye.

N.R.:- Ez az egyetlen szempont?

D.Sz.:

- Igen, Magyarországnak van egy alaptörvénye, az alaptörvényben van egy értékvilág, amire azt mondjuk, hogy konszenzuálisan ez Magyarország közös értékhorizontja.

Ami ezen az értékhorizonton belül van, az támogatható, ami ezen az értékhorizonton kívül van, az jogszerűen nem támogatható, alkotmányellenesen nem adhatok pénzt senkinek.

N.R.:- Ez volt a helyzet a Meseország mindenkié lefordított verziójával is?

D.Sz.:- Így van.

N.R.:- Tehát, hogy azt mondtad, hogy ez kívül esett ezen a spektrumon.

D.Sz.:- Így van.

H.A.:- Tartalma alapján? Ebben az esetben különböző nótákat, könyveket, festményeket az alapján fogunk kategorizálni, hogy mi a tartalma? Ez, tudjuk a művészet esetében, hogy nem vezed sehova.

D.Sz.:- Hogy ti hogy fogjátok, azt nem tudom. Én, mint a közpénzekért felelős közszolga, tehát akinek az a dolga, hogy a közpénzt elköltse, jogszerűen, egyetlen dologra tudok figyelni: ez a Magyarország alaptörvénye. Ilyen egyszerű ez a kérdés. Most tartalma alapján ez nem azt jelenti, hogy nem írhatsz, nem tudom, homoszexuális témájú könyveket, mert Magyarországon a homoszexualitás az egy szabad, tehát nem egy tiltott történet. Arról van szó, hogy a gyerekeinkhez ne vigyenek be ilyen típusú LMBTQ propagandát, amivel én egyébként gyakorló szülőként is mélységesen egyetértek.

H.A.:- Hány éves korától olvastatnád el, akkor gyakorló szülőként mondjuk Máraitól Egy polgár vallomásait a gyermekeddel?

D.Sz.:- Tizenhat plusz. Én is akkor olvastam egyébként, tehát hogy nekem az teljesen rendben van.

H.A.:- Ez akkor a Demeter minta? Én 16 év után olvastam, akkor ő is olvassa.

D.Sz.:- Akkor vagy ott érettségben, szellemi érettségben, amikor ezt meg is érted. Tehát nem ördögtől való odafigyelni arra, hogy a gyerekeinknek a fejlődése mikor mit bír el. Ráadásul Meseország mindenkié egy rossz könyv is. Tehát, hogy ez most személyes véleményem, ettől még nem tiltanám be, de az egy rossz könyv. Nagyon didaktikus és nagyon csapnivaló dolgok vannak benne. Már csak ezért sem érdemes.

H.A.: - Ezen mi nem fogunk vitatkozni, csak az a helyzet, hogy nekünk semmiféle hatalmunk nincsen, mármint Robival. Tehát ergo egyetlen hatalmunk van, ha azt mondjuk egy rossz könyvről, hogy szerintünk az rossz könyv. Esetedben ez azért nem áll fenn, hogyha csupán merő véleménynyilvánításként megjegyzel valamit, hogy szerinted az rossz könyv, rossz zenemű, rossz vers, abban az esetben ez irányadó olyan embereknek, akik pénzekről döntenek, és mondjuk más emberek egzisztenciáját alapvetően befolyásolja az ő döntésük.

D.Sz.:- Nem tudom, hogy ez így működik-e, remélem, hogy nem így működik, mert én olyan kuratóriumokat szoktam összerakni, akik képesek autonóm döntéshozatalra, egyetlen feltétellel, hogy meg is tudják védeni a döntéseiket. Én soha egyetlen ösztöndíjas személyéről, vagy támogatott mű tartalmi alapon, tehát a támogatott műről nem döntöttem személy szerint. Tehát a kuratórium dönt, bármelyik kuratórium dönt, én meg látatlanba aláírom a döntésüket. Ezzel az egy feltétellel, hogy meg kell tanulni.

H.A.:- Max szétzavarod, hogyha valami olyasmi történik.

D.Sz.:- Ha védhetetlen döntést hoznak, tehát ha ekkorát hibáznak, akkor szétzavarom.

H.A.:- De ilyenkor mondjuk a Földrajzi Népbizottság példája nem lebegett a szemed előtt, ez is egy ilyen évtizedes mém lett.

D.Sz.:- Nem, ez egész egyszerűen egy strukturális váltást igényel. Amúgy is gondolkodtam.

H.A.:- A kulturális voluntarizmusnak a példája lett.

D.Sz.:- Én amúgy is már azon gondolkodtam, hogy az irodalmi exportot újra kell gondolni, mert jelen pillanatban én szerintem kevésbé hatékony modell szerint működik, tehát már elkezdtem a kiadókkal, meg fordítókkal, illetve nagy tapasztalattal bíró emberekkel az informális egyeztetést arról, hogy milyen irányban érdemes lenne ezt újragondolni.

N.R.:- Mi az, amivel elégedetlen vagy az irodalmi exportban?

D.Sz.:- Nem követjük a befogadó nyelvterületeknek a trendjeit vagy szokásait. Tehát mi úgy gondoljuk, hogy az az érték, ami Magyarországon mondjuk érték, nem biztos, hogy az Spanyolországban is pont olyan kíváncsiságra vagy érdeklődésre tart igényt.

H.A.:- Micsoda internacionalista gondolat a szónak most eredeti értelmében.

D.Sz.:- El akarom adni a magyar irodalmat, ez erről szól a történet, ha már Márait említetted. Márait portugál nyelvterületen vagy neolatin nyelvek területén a mosócéduláit is el tudod adni, imádják, Márai-kultuszon, Brazíliában például. Meg kell nézni, hogy a Márai farvizén mi az, amit még fel tudsz építeni, és nem biztos, hogy…

H.A.:- Ez a Márai farvize és az előbbi LMBTQ propagandának az összekapcsolása abban az esetben, azt hiszem, Demeter Szilárdot, hogyha kellően savasak lennénk, akkor ki is írtanánk a kulturális életből. Igen?

D.Sz.:- Nem hiszem, hogy az összes, mondjuk vízisíelő homoszexuális lenne, ha már farvíz és kép, és metafora, szóval most vissza tudok én fordítani.

H.A.:- Hű, de messzire jutottunk.

D.Sz.:- Inkább ne menjünk át ebbe a metaforikus nyelvezetbe.

H.A.:- Miért, írunk belőle egy számot, és beadjuk a Petőfi Zenei Tanácsnak pályázatként. Mondjuk ez nem ilyen pályázatokkal foglalkozik egyelőre, de NKA-nak simán lehetne.

N.R.:- Márai farvize és a vízisíelés?

H.A.:- Márai farvize, igen. Valahogy még a csirkefarhát hatósági árát bele kéne applikálni és teljesen jók vagyunk.

DSz.:- És ne felejtsétek el a habok szétválasztását, tehát a tenger szétválasztását.

H.A.:- Habokra nem adunk be semmit.

N.R.:- Habokra?

H.A.:- Akkor szeretném jelezni egyébként a Niedermüller Péter Sziámi Cecília számommal vagy jelentkezni. Forradalmasítottam a punk zenét, egyébként még a Covid alatt írtam.

N.R.:- Ne haragudj, ez a Waszlavik Gazembernek egy ilyen updatelt verziója.

H.A.:- Az is beleillik.

H.A.:- Jó, szóval az első két sorát írtam meg, de azt elő is adtam Orfűn.

N.R.:- Jó, de most a kabaré felől térjünk vissza a komoly kulturális élethez.

H.A.:- Ilyet ebben a műsorban, mármint ebben a cégcsoportnál utoljára Kerék-Bárczy Szabolcs mondott a Demokraták című műsorban, hogy ez a komoly részéhez tartozik, nem a vicceshez, és aztán egy hét múlva meg is szűnt a műsor.

N.R.:- Köszi, aranyos vagy!

H.A.:- Na, tehát?

D.Sz.:- Na, tehát ez az egyik része, a másik része meg, amikor túlságosan szervilisen behajolunk különböző külföldi trendeknek vagy erőközpontoknak, tehát hogy ma például Magyarországon az a jó társnemzeti író, tehát akár szomszédos országokból, mondjuk román író, akire Frankfurtba ráütik a kóser pecsétet – ez is egészségtelen. Mircea Cărtărescu akkor lett Magyarországon világhírű, amikor Frankfurtba felfutott, miközben mondjuk pont Mircea Cărtărescut olvastam erdélyi származásom és a román nyelvtudásom okán, tehát tudtuk, hogy van egy jó kortárs román író, csak valahogy nem szivárgott át addig, amíg Frankfurtban azt nem mondták, hogy ő jó kortárs román író, ez is egészségtelen. Tehát a kettő között kell valahogy megtalálni az egészséges egyensúlyt. Hasonlóképpen

a könnyűzenében is arra érdemes figyelni, hogy lehetőleg ne másolatkultúrát próbáljunk meg eredetiként eladni.

Ezt sokszor elmondtam példaként: azt, hogy ki a jobb k-pop fiúbanda, a koreaiak indulásból megnyerik. Nekünk fölösleges k-pop fiúbandákat felépíteni, meg kell nézni azt a hozzáadott értéket, ami mássá tesz bennünket a nagy világpiaci zajban, mert a kultúrában (ez közhely) pont arra vagy kíváncsi, ami más, ami ugyanolyan, ott az eredetit megkapod.

N.R.:- Ha már itt tartunk, ez egy ilyen huszonéves, vagy nem tudom, szerintem legalább húsz éve téma: a magyar zenei export. Ugye volt valaha magyar zenei export iroda. Nektek mik a szándékaitok ezzel a területtel? Van-e koncepció, stratégia?

D.Sz.:- Van, ugye üzemszerűen működik most már évek óta a HOTS, ahol mindenfajta showcase fesztiválon megjelenünk.

N.R.:- Ez a Hungarian Oncoming Tunes, ugye?

D.Sz.:- Igen. Tehát, ott vagyunk a jelentősebb nemzetközi piacokon, és próbálunk ott felmutatni értékeket, de ez ugyanúgy működik, mint bárhol a világon, kiviszed Hollandiába az öt zenekart, berakják különböző játszóhelyekre, és jó eséllyel, illetve elég kevés eséllyel, de a jobb producer felfigyel rájuk, akkor van esélyük betörni a piacra, de ez így eléggé – nem annyira hatékony műfaj. Én úgy gondolom (de ez megint a Petőfi Zenei Tanács, illetve egyéb menedzsereknek az informális egyeztetéséből fog majd kikristályosodni az irány), hogy

nekünk elsődlegesen a volt KGST országokba érdemes visszaépíteni a piacot, hiszen ott vannak közös kulturális kódok,

tehát nem kell a semmiből felépítened egy magyar zenekart, mert ez a csúnya szóval posztszovjet térség – azért mondom ennyire tágan, mert a Baltikumtól a Balkánig nagyjából azért benne vannak ezek az országok, már láttak hasonlókat, meg volt egy elég hosszú, pár évtizedes egymásra zártságunk, amikor nem volt más –, tehát hogy valamihez visszakapcsolni: közösek a kulturális kódjaink, fel lehet építeni zenekarokat.

H.A.:- Én elrugaszkodnék a zenétől, nem meglepő módon, de a Petőfi Zenei Tanácshoz valamilyen módon mégiscsak köze van. Ugye mi azokat a kritikákat látjuk elsősorban, amelyek – mondjuk így, ellenzéki oldalról, urbánus oldalról, haladár oldalról érkeznek, és nem azért, mert nem ismerünk másmilyeneket, hanem azért, mert olyanokat ismerünk, akik nem kritizálnak téged ezért. Tehát olyan Fidesz szavazó, vagy olyan jobbos, akinek nincsen baja azzal, hogy mondjuk Müller Péter Sziámi szerepel egy olyan grémiumban, amelyet egyébként egy Fidesz-kormány által kinevezett intézményvezető kért fel. De nem zárom ki, hogy lehetnek olyanok, akiknek ezzel baja van. Túloldali kritika nem volt? Mert ugye Müller Péter Sziámit azzal vádolták, hogy na, tessék, befeküdt a NER-nek. De olyan, hogy te befeküdtél a libsiknek, olyan nem jött?

D.Sz.:- Folyamatosan van, hát hogyne lenne. Tehát folyamatosan kapom.

H.A.:- És befeküdtél a libsiknek?

DSz:- De én nem a libsiknek, meg nem a nem libsiknek, vagy nem tudom, hogyan lehet ezeket definiálni. Ezt próbálom négy éve mondani, hogy a magyar kultúrán belül az aktuálpolitikai helyzet, tehát az irreleváns, tök értelmetlen. Arra kell figyelni, egyetlen egy vékony választóvonal van, arra kell figyelni, hogy a kulturális produktum, nem tudok most jobb szót, alkotás, ne legyen agitprop. Tehát

ne aktuálpolitikai célokat szolgáljunk ki, mert kipróbáltuk a kommunista évtizedekben, az agitprop, az nem örök, nem értékálló, nem időtálló műveket eredményez,

tehát lehet a szép traktorista lányról ódákat írni, csak azt elmúlik a rendszer, utána nem fogják elolvasni.

N.R.:- Barackfadal?

D.Sz.:- Barackfadal?

N.R.:- Hát emlékszel erre a pár évvel ezelőtti…

H.A.:- „talpaink egymásba érnek”, szólt.

N.R.:- Ami hát egy ilyen modern, az én értelmezésem szerint, miközben egyébként én is azt gondolom, hogy a kultúrának nem az agitáció a feladata.

H.A.:- Ez az összetartozás napjára készített NER dal volt.

D.Sz.:- Ja, ja, ja, megvan. Most mindent elmondasz, nekem most nem jutott eszembe, hogy miről beszéltek.

N.R.:- Persze, mert egy olyan minőségi cucc volt.

D.Sz.:- Tehát, hogy kultúrában értékek vannak.

H.A.:- Egyébként hozzáteszem, a turistalányról írt nóta is lehet igen remek, hogyha már a Petőfi Zenei Tanács, akkor a Hova lett című Bikini lemezről a Natasa ... magaddal vitted a tajga illatát, ahogy Feró például énekelte, szerintem az egyik remekmű, pedig a két lemezről sok remekművet lehet mondani.

D.Sz.:- Én úgy gondolom, hogy a magyar pop-rock történet rengeteg jó dalt tartalmaz. Most egyfajta ellenkulturális forradalomként én csak olyan zenét hallgatok otthon, tehát amikor privát életemet élem, ami megvan bakeliten. Tehát van lemezjátszóm, rosszul mondom...

N.R.:-Bakelitet is elfogadjuk.

D.Sz.:-Van egy lemezjátszóm, és amit arra fel tudok tenni és meg tudok hallgatni, csak azt hallgatom. Tehát nincs Spotify, nincs YouTube. Mondjuk ennek a pandantja az irodalomban, hogy este kilenc után lehetőleg csak olyan szerzőt olvasok, aki legalább ötven éve halott. 

H.A.:- Nem fogsz vele kapcsolatba lépni azért, mert éjszaka olvasod, tehát a szelleme attól még nem lép ki a szekrényből, de ezt csak úgy mondom.

D.Sz.:- Ha már Petőfi, ugye ő mondja azt, hogy Az idő igaz,/s eldönti, ami nem az. Tehát kell adni egy időtávot, kell adni egy időtávot.

H.A.:- Ahogy Lázár Ervin fogalmazta, egy író 100 évvel a halála után érettségizik.

D.Sz.:- Nagyjából igen, ebben is egyet tudok érteni Lázár Ervinnel. Tehát, hogy számomra magánemberként valahogy így működik ez az egész történet, és nem nagyon tudom lefordítani azt, amikor valakinek a pártállása határozza meg a teljesítményét.

Tehát egész egyszerűen úgy gondolom, hogy a világnézeti hovatartozás nem pótolja a tehetséget.

H.A.:- Szerinted ez a hányan is részesülnek most?

D.Sz.:- 45-en.

H.A.:- Szerinted az reprezentálja a 45 legtehetségesebb középgenerációs magyar írót?

D.Sz.:- Hát ez nem szerintem, hanem az író szakmai szervezetek szerint van összeválogatva ezzel a 45 emberrel.

H.A.:- Tényleg? 45 ember, akik között most mindegy, hogy a halhatatlansági ranglistán hová helyezed, ha a magyar irodalmat egészét veszed, de ha 45 mai magyar írót kell venni, akkor abban nincsen benne Grecsó és Dragomán?

D.Sz.:- Nem tudom, hogy miért nincs benne Grecsó és Dragomán, abban sem vagyok benne biztos, hogy Grecsó és Dragománnak benne kell lennie. Tehát ezt mondom, az idő dönti el, ezért bíztam rá az összes valamire való írószakmai szervezetre, hogy válasszák ki azt a 40 (akkor még csak 30 embert), akik szerintük ma a középgenerációs írónemzedék csúcsait jelenti. Kijött egy 30-as névsor, ránéztem erre a névsorra, és azt láttam, hogy a legjobb 15 (szerintem a legjobb tizenöt), nincs benne abban a harmincban. Úgyhogy jött a főigazgatói hatásköröm, és megplusszoltam tizenöt emberrel a harminc fős Térey-ösztöndíjas kompániát, így lett 45 Térey-ösztöndíjas, tehát azt a 15-öt úgy raktam bele, hogy az én értékítéletem szerint – ez volt az egyetlen olyan döntés, amit valóban…

H.A.:- Mennyit tanulmányoztad Aczél György életművét?

D.Sz.:- Semennyit.

H.A.:- Mert ez körülbelül olyan. Én ezt értem, tehát én életem egy részét, mint a roppant befolyásos fővárosi kulturális bizottság tagja, különböző szakmai kuratóriumok igézetében töltöttem, ami nyilvánvalóan az egymás farkát fogó elefántok cirkuszi porondon körbemenetelére emlékeztetett leginkább. Én megszakértem a te pályázatodat... Tessék?

D.Sz.:- De szép kép, mondom.

H.A.:- Én megszakértem a te pályázatodat, te meg fogod szakérteni az én pályázatomat.

D.Sz.:- Erről is beszélek évek óta. Tehát, hogy nekem ezekből az elit paktumokból van elegem.

H.A.:- Ne haragudj, Szilárd része vagy az elitnek.

D.Sz.:- Tudom, ezért nem akarok én részt venni a döntéshozatalban magában, és ezért próbálok olyan grémiumokat összehozni, ahol ez az elit paktumnak a kényelmes logikája nem nagyon tud érvényesülni, tehát nem nagyon tudom elképzelni, hogy azok az emberek, akik egy kanál vízben meg tudnák fojtani egymást, de egy kuratóriumban ülnek, képesek lesznek…

N.R.:- Ez a Petőfi Zenei Tanácsra igaz egyébként?

D.Sz.:- Feltételezem, hogy ezek azért már olyan emberek, akik túl vannak jón és rosszon, tehát hogy túl tudnak emelkedni az egyéni sérelmekkel, meg az egyéni, világnézeti, akármilyen szembenállással. Müller Péter Sziámi és Kovács Ákos én szerintem értelmes párbeszédet tudnak folytatni, függetlenül attól, hogy mit gondolnak a másikról.

N.R.:- Emlegetted itt az elmúlt éveket, hogy mit mondtál ezekben az években, mi jött be, mi nem jött be. Kicsit vissza a zenére: elindítottál, annak idején, készítettetek egy elég nagy ívű tervet, elég impresszív büdzsét gondoltatok mellé, és úgy tűnik, hogy ez így nem valósult meg abban a formában, ahogy szeretted volna.

D.Sz.:

- Elkészítettük a magyar könnyűzenei stratégiát, ezt sem én készítettem, hanem készítettük, tehát egy csapat, és a kormány ezt el is fogadta, meg meg is szavazta, kormányhatározatunk van arról, hogy ezt egy impresszív büdzsével meg is támogatja, aztán jött a Covid. Nagy nehezen kijöttünk a Covidból, jött a háború. Tehát, hogy folyamatosan vannak olyan külső tényezők, amik a közpénzosztás logikáját felülírják.

N.R.:- Világos, nem is az a feltétlen kérdés, hogy mi történt, hanem hogy ez még mindig az asztalon van, terítéken van ez a terv?

D.Sz.:- Persze, persze. Mi folyamatosan dolgozunk, még a szűkösebb forrásokkal is dolgozunk. Tehát, hogy egy piramist rajzoltunk fel. Van az úgymond amatőr szint, amikor a belépő szint, tehát amikor még nem tud annyira zenélni a gyerek, de szeretne, ez a tehetségkutatós része, ez az Öröm a zene tehetségkutató hálózatára, 27 állomásos tehetségkutató hálózatára épül fel. Remoék az elmúlt években elkészítettek több mint 1500 oktató videót, tehát most készül egy masszív e-learning oktatóanyag, ami a gitár, basszusgitár, ének, billentyű, szolfézs, zene.

N.R.:- A dobosokat ne hagyjuk.

D.Sz.:- Dob. Tehát, ezekre mind-mind elkészítettek egy teljes, komplex, lefejlesztettek egy teljes, komplex pedagógiai csomagot, tehát hogy belépő szinttől el tudsz jutni mondjuk a Kőbányai Zenei Stúdió szintjéig, tehát hogyha azt végigcsinálod, akkor ott már van értelme felvételizni a Kőbányai Zenei Stúdióba. Tehát a piramis alját építgettük.

Közben elkezdtük a Magyar Popkulturális Értéktárat is építeni, hiszen abban a szerencsétlen helyzetben vagyunk, hogy a magyar zenei örökség, könnyűzenei örökségünk szét van szórva, tehát nincs egy helyen, ahol megtaláljuk.

A Popkulturális Értéktárban egyelőre jogszerűen az A38 Hajó archívumát tudtuk feldolgozni, itt kiírtam valami számokat, tehát hogy már több mint 775 órányi koncertfelvétel, több mint 1560 előadó, és ezek között az előadók között több mint 200 ezer kapcsolat, tehát egy muzeológiai levéltárosi logikával egy teljes archívumot építünk. Most írta alá a BMC, a Fonó és az Akvárium is az Együttműködési Szándéknyilatkozatot, tehát hogy az ő archívumukat is fel tudjuk dolgozni, illetve a közmédiával tárgyalunk arról, hogy ‘50-től ‘90-ig, amikor csak a közmédia tudott ilyen típusú audiovizuális felvételeket készíteni, ezeket is historikusan berakjuk. Mindezt Jávorszky Béla Szilárdnak a sok kötetes pop-rock történeti sorozatára építjük fel, tehát hogy gyakorlatilag Béla ennek a szakmai főszerkesztője vagy tanácsadója. 

H.A.:- Na, még egy libsi.

D.Sz.:- Még egy libsi, igen.

H.A.:- De várjál, várjál, várjál, csak azért, mert mondod itt hosszasan, míg az időnk fogy, és akár a Petőfi Zenei Tanács, akár a Térey-ösztöndíj, akár az A38-as projektek, akár bármi más, azért felmerül, azért te mégiscsak egy elitellenes forradalommal kerültél a helyedre. Szakács Árpád indított egyszemélyes hadjáratot elődöd ellen. Először is, első kérdés.

D.Sz.:- És most már megbánta, azt mondta, hogy sokkal rosszabb vagyok.

H.A.:- Sokkal. Tudom, ezt idézem. Rajta tartom a mutatóujjamat Szakács Árpád ütőerén. Szóval, hogy először is mi a véleményed Prőhle Gergely működéséről?

D.Sz.:- Nekem akkor se volt kifogásom ellene, amikor ő volt a főigazgató, meg hát most én picit más mátrixban dolgozom ott a Petőfi Irodalmi Múzeumban, de nekem Gergővel..., tehát hogy mondjam, a kultúra vezetőinek megvan az az autoritása és autonómiája, hogy meghozhat döntéseket. Ezeket a döntéseket, ha meg tudja védeni, meg tudja artikulálni, meg tudja érvelni, meg tud küzdeni érte, ezért az igazságért, akkor megmarad, ha nem, bármilyen rendszerben kinyírják, ilyen egyszer ez a történet.

H.A.:- Jó, de mégiscsak az van, hogy Szakács Árpád ami hadjáratot elkezdett, azért az rímelt, rezonált, valós, jobboldali, mit tudom én, milyen igényekre.

N.R.:- Érzésekre, hangulatokra.

H.A.:- Igen, érzésekre. 2010-ben is volt egy olyan sticht az új, kiépülő világban, hogy »na, akkor most mi jövünk«. Ez a mi, ez soha nem volt természetesen pontosan tisztázva, de hát itt ugye nem csupán olyan emberek vannak, akikről azt gondolná az ember, hogy hangulatilag másmilyenek, mint mondjuk a templomba járó tisztes KDNP szavazóközönség, hanem effektíve mondjuk ellenzéki tevékenységeket folytattak-folytatnak, Garaczi Lászlótól ugye Müller Péter Sziámiig, tevékenységeket, nem ellenzéki jellegű megszólalásaik lehetnek. 

D.Sz.:- De miért ne lennének, szabad országban élünk. 

H.A.:- Oké, oké, oké, oké. De itt azért a magyar jobboldalnak, részben az erdélyinek is, tehát a magyarországinak részben, az erdélyinek kevésbé, azért van egy olyan siráma, hogy a régi kapcsolatrendszerek éltek tovább, ezek a kiválasztási mechanizmusok nem voltak.

D.Sz.:- Nem jogtalanul, és nem ok nélkül, mert azért mégiscsak volt egy olyan több évtizedes történet, ahol a teljesítmény megítélésének a monopóliumát kisajátította az egyik oldal. Erre szerintem strukturálisan rossz válasz az, hogy akkor holnaptól mi mondjuk meg, hogy mi a jó, mi a rossz, mert akkor ugyanazt csináljuk, csak pepitában vagy piros-fehér-zöldben. Tehát ezen próbálok én, ezen a szekértábor logikán felemelkedni négy éve, és hát folyamatosan ezt kapom mind a két oldalról. Én négy éve az időm jelentős részében irigység-menedzsmentet folytatok, tehát hogyha valakinek mondjuk jut valami, akkor felhív a másik oldalon valaki, hogy annak meg miért, meg viszont, tehát hogy folyamatosan nyírják egymást a szekértábor logika alapján.

N.R.:- Ez úgymond házon belül nem helyez téged egy ilyen lehetetlen helyzetbe?

D.Sz.:- Én így vállaltam ezt a melót. Tehát amikor engem felkértek, akkor azt mondtam, hogy számomra nemzeti, tehát nemzeti mindaz, aki magyar befogadóban gondolkodik.

N.R.:- Ezt én értem.

H.A.- Jó, jó, jó, nem. Az, hogy te érted, azt itt most majd utána, hogy mit értesz – itt most tartunk egy olyan szünetet, hogy a rádióműsorunk ezzel véget is ért, viszont az összes hallgatónak mondom, hogy ezt a néhány kérdést még csak és kizárólag a YouTube-on kibontjuk, tehát mi folytatjuk tovább. Most elköszönünk a Spirit FM hallgatóitól ma estére. Viszont mi még Demeter Szilárddal fogunk egy kicsikét tovább beszélni ennél, és ez a YouTube-on viszont nyomon követhető lesz. Viszonthallásra!

(beszélgetés folytatása)

N.R.:- Most jön a bónusz trekk.

H.A.:- Most jön a bónusz trekk, ezt természetesen vagy előfizetésért, vagy a Petőfi Zenei Tanács szponzorációs díjáért vállalom csupán.

N.R.:- Na de akkor a kérdésem, hogy ezt a Fideszen belül el lehet-e úgymond adni, hogy te fölül akarsz emelkedni ezeken a szekértábor logikákon, vagy ezt mondod, és hogy nem akarsz bizonyos vágyaknak és elképzeléseknek megfelelni?

D.Sz.:- Vannak viták, fogalmazzunk így, tehát a Fidesz az egy néppárt, sokféle ízlésű és értékvilágú ember jön.

H.A.:- Te tagja vagy?

D.Sz.:- Nem, nem vagyok Fidesz-tag. Abban azt hiszem, mindenkivel egyetértünk, hogy itt vannak stratégiai egyetértési pontok.

H.A.:- Akkor hármunk közül te vagy az egyetlen, aki itt nem volt soha Fidesz-tag, ha jól értem.

D.Sz.:- Igen. Hát rólatok nem tudom, de hogyha így önbevallási alapon azt mondjátok, hogy ti voltatok.

H.A.:- Mi onnan ismerjük egymást.

D.Sz.:- Na, tehát hogy a stratégiai egyetértési pontok az anyanyelvi kultúráról szólnak, hogy meg kell erősíteni, versenyképesnek kell tenni, és ez a mi kultúránk. Tehát ez az érzet, hogy ez a mi kultúránk, ezt szeretjük és büszkék vagyunk rá, ez mindannyiunkban közös, ezen belül aztán vannak viták, hogy ki az, aki szerintük befér-nem fér. Én mondom ezeket az egyenes mondatokat, hogy mindenki az, aki, az alaptörvény érték-horizontja az, ami mérvadó, és így tovább. A legfelsőbb döntéshozatali szint ezt elfogadja, támogat ebben a munkában, azon aluli szinteken meg meg kell vívnom én is, nekem is ezeket a saját küzdelmeimet. Tehát előbb-utóbb, mivel ez egy politikai pálya, kultúrpolitikai pálya, de politikai pálya,

a politika természete az, hogy előbb-utóbb felfalja a saját gyermekeit.

Tehát előbb-utóbb jön majd még egy Szakács Árpád, meg megpróbál engem megrágni, kinyírni, vagy sikerül neki, vagy nem. Tehát, hogy ezekben élek folyamatosan ebben az irigység-menedzsmentben, de hát ezt vállalni kellett akkor, amikor beleálltál a táncba – ha változtatás volt a szándék, márpedig én azért jöttem,

azért vállaltam el ezt a munkát, mert változtatni szerettem volna. Ha nem akarunk változtatni, akkor rám nincs szükség.

Tehát akkor nyugodtan írogatnám a zseniális regényeimet, meg a dalaimat a Mátrai házam udvarán, azt’ csókolom.

H.A.:- Milyen mátrai ház?

D.Sz.:- Van Mátrában, egy zsákfalu zsákutcájának a végén, egy, ahogy Magyarországon nevezik, Kádár-kockánk, amit még Századvégesként vásároltam fillérekért, akkor még nem volt ez az expanzió, ugyanis én hegyi ember vagyok, és szerettem volna látni hegyet. Magyarország legmagasabb pontja a Kékestető. Tehát most van egy olyan Kádár-kockánk, amiből, ha kilépek az ajtaján, és a Kékestetőt meg a Galyatetőt látom. Tehát kicsit hunyorítva olyan, mint a Hargita, picit az otthonosság (nagyot kell hunyorítani), de látszatra-érzetre ilyen, és ott van egy kis földterület, ahol én gyakorlatilag 2018 nyara óta szeretnék őshonos gyümölcsfákat ültetni. Ez most idén tavasszal el is következik ez a pillanat, tehát hogy most már végre elkezdem megvalósítani a saját gyümölcsömnek a tervét.

H.A.:- Ültessen mindenki egy fát! Oké, de akkor térjünk vissza a fákhoz, Üllői-úti fákhoz.

D.Sz.:- Jaj, ez fájt.

H.A.:- És azt a kérdést, amit előbb próbáltam boncolgatni, és ez ügyben nem fogom elereszteni ezt a topicot. Igen, a hőstermelés a kultúrában az kapcsolati alapon működött, valószínűleg egyébként majdnem mindenben. Valóban vannak itt mindenféle összefonódások, stimmel. De pont a te példád mutatja, hogy az a kép, ami némely jobboldali orgánum belső oldalain, vagy akár címlapjain kibontakozott: hogy itt van egy kozmopolita, libsi, kívülről vezérelt, nem tudom, milyen kultúra, az nem igaz, tehát hogy legalább fele részben ti sem tudtok mihez nyúlni. Tehát, hogy Müller Péter Sziámi és Varró Dani az a kultúránk integráns része, még akkor is, hogyha vannak olyan témái...

D.Sz.:- Két olyan alkotót említettél, akinek van hozzáadott-, nem másolatkultúrát művelnek, hanem van saját hozzáadott értékük.

H.A.:- Esterházy Péternek nincs?

D.Sz.:- Neki is van.

H.A.:- És Esterházy Péter így gondoz magyarul, a magyar jobboldali, kulturális cafrang közírászatban az egyik legtöbbet idézett, és nyilvánvalóan a leginkább félreértett alkotás, hogy Esterházy magyarellenességének folyamatosan elővetett bizonyítéka, miközben persze minden alkotó…

D.Sz.:- András, szólás és véleményszabadság van. Hadd mondják, vitassuk meg, legyen ebből értelmes vita. Tehát miért ne mondhatná? Miért ne gondolhatná bárki?

H.A.:- Felőlem bárki azt mond, amit akar, azt hiszem, hogy ezzel kapcsolatban, hogy én tűréshatárom a legnagyobb ebben az országban.

D.Sz.:- Radnóti Sándor professzor úrnak az alapállása az volt, azt hiszem, Klubrádiós interjúban mondta (nem hallgatom, csak a sajtószemlében megkapom, amikor engem emlegetnek, tehát innen tudom, hogy ki szid éppen), hogy a jobboldalnak nincs kultúrája. Tehát ez az alapállás, hogy a jobboldalon nincs kultúra. Mi kultúra nélküli, mucsai, nem tudom, biztos kézzel esszük a - mit szokott Németh Szilárd készíteni, pacalpörköltet.

H.A.:- Szerintem ez egy nagyon szerencsétlen mondat, mert egyébként Radnóti Sándor az az ember, aki hogyha lát egy olyan produktumot, amely nem a saját kebelbarátaihoz köthető, akkor is elismeri, legyen szó akár a Terror Házáról, akár a Zene Házáról, akár más egyéb teljesítményekről.

D.Sz.:- Ezen mondata alapján nem így tűnik nekem, de legyen igazad, mindegy.

H.A.:- Én meg tudom, hogy igazam van, a Zene Házáról például ebben a műsorban beszélt nekem a létező legnagyobb elismerés hangján.

D.Sz.:-  Meg is érdemli egyébként, a Zene Háza egy csúcsintézmény.

H.A.:- Csak azt akarom mondani, hogy ráadásul szerintem ez egy hülye mondat, de ha azt vesszük, ha úgy vesszük, tudom úgy forgatni ezt a mondatot, hogy még én is egyetértek vele, mert szerintem nincsen a jobboldalnak kultúrája, de a baloldalnak sincsen kultúrája.

D.Sz.:- Ezt akartam mondani. Tehát egy ilyen mondat, nem az a bajom, hogy Radnóti Sándor mondja és rólunk mondja, hanem az a bajom, hogy kinyírja az értelmes párbeszéd lehetőségét. Én akár az elit tagjaként, ezt a bőrdzsekis utcai harcos karaktert azért teremtettem meg, hogy ebből az értelmiség, terméketlen, öncélú nyüvögésből mozduljunk már ki. Tehát egy picit rángassuk le a lábát a földre az egész kulturális vitának.

H.A.:- De sikerült?

D.Sz.:- Én úgy gondolom, hogy vannak jó jelek, fogalmazzunk így, nem sikerült teljes mértékben, de azért már vannak olyan típusú jelek, amik számomra, hogy is mondjam, reménykeltőek, tehát hogy reggel ötkor, amikor felkelek, akkor van amibe kapaszkodnom, hogy felszívjam magam.

H.A.:- De te már akkor gyümölcsfákat ültetsz?

D.Sz.:- Nem, akkor dolgozom.

H.A.:- Jó, hát ki kel ötkor? Mondjuk én, amikor reggeli műsort vezetek, hogy mi fogunk holnap, amikor, vagy ma.

D.Sz.:- Kisgyerekes családapák, azok tudják, reggel 5-től 7-ig van a kegyelmi időpont.

N.R.:- Olvastunk ilyenről.

D.Sz.:- Nehéz dolgokat lehet végiggondolni, aztán héttől kezdődik az élet.

H.A.:- Ja, te későn érő típus vagy, értem. Jó, mégis visszamegyek ehhez. Szóval azért itt mégiscsak vannak olyan dolgok, amelyeket vállalni kéne és bele kéne állni. Nyilvánvalóan egy al-hangulatfújó, nem azért mondja Esterházyra, vagy írta mondjuk a Szigetre, amikor még az nem volt jobboldali körökben menő, hogy hát az a fertő maga, nem vitázni akar, nem véleményt akar nyilvánítani, hanem ugyanúgy, amit te Radnótinak tulajdonítasz: címkézni akar, kiközösíteni akar, kilökni akar. Neked, aki egy jobboldali kormánytól kapott tisztséget, ilyen esetekben nem kéne szavakkal is beleállni, nemcsak mondjuk kinevezéssel?

D.Sz.:- Nem. Tehát éppen ez a lényeg benne, hogy a teljesítményt meg kell tudni védeni. Tehát hogyha én hatalmi pozícióból bemegyek megvédeni bármilyen teljesítményt, akkor történik az, hogy a politika rátelepszik. Tehát a politika mondja meg azt, hogy mi a jó, mi a nem. Én ezektől a vitáktól mindig megpróbálok úgy ellépni, hogy megteremtsem annak a lehetőségét, hogy értelmesen beszéljünk arról, most ha már Esterházy és irodalom, meg Nádas Péter, meg Hajnóczy (ugye most nyitottunk egy kiállítást, egy Nádas-Hajnóczy kiállítást a Petőfi Irodalmi Múzeumban, de ahhoz, hogy elérj a Nádas-Hajnóczy kiállításba, át kell menned egyrészt a Petőfi állandó kiállításon, de ami sokkal fontosabb, át kell menned, hogy egy Polcz Alaine termen, meg egy Nemes Nagy Ágnes termen. Tehát, hogy a XX. századunk az annyira zaklatott volt, annyira sokszínű volt, annyira sok rétegből tevődik össze, hogy ezekről értelmes párbeszédet lehet indítani, át lehet vitatni. Nádas sem a semmiből jött, mint ahogy Hajnóczy sem a semmiből jött.

Rengeteg trauma halmozódik a XX. században, amit nem beszéltünk ki, és a kibeszéletlenségnek az oka vagy következménye a címkézés.

Tehát akkor te ez vagy, az vagy, és megspóroljuk az őszinte beszélgetést, vagy akár a szembenézést is, és ez egy vakfoltot eredményez a teljes kollektív tudatunkban, és ez nem jó, tehát erről is négy éve beszélek folyamatosan.

N.R.:- Többedszer említed a higgadt, kicsit távolságtartó, kicsit megfontoltabb beszédet. Mostanában mintha egyébként kevesebb olyan nyilatkozatod is lenne, ami ilyen karcos, és amit így idéznek, hogy »Úristen«.

D.Sz.:- Nem, az politikai kommunikáció.

N.R.:- Merthogy van egy látható változás szerintem – erre valaki felhívta a figyelmed?

H.A.:- Mondanál ma már olyat Csunderlik Péter haverunknak, hogy egy kalapáccsal vernéd szét az ujjait?

D.Sz.:- Nem verném szét, eljátszanám kalapáccsal az Örömódát az újjain.

H.A.:- Úristen, ez oké, rendben, de mondanál ilyet?

D.Sz.:- Ha bántaná a szeretteimet, családaimat, tehát hogy olyanokat vonna be ezekbe a ...

H.A.:- Hány családod van?

D.Sz.:- Van egy szűkebb családom, meg egy tágabb családom, tehát nyilván vannak testvéreim, szüleim, meg unokatestvéreim, meg ilyenek. Tehát, hogy ha bántaná őket, akkor valószínűleg ugyanilyen indulattal reagálnék rá, mert az szent dolog. Tehát, nem kell besározni azokat, akiknek ebben nincs szerepük, tehát nem kell behúzni őket a politikai térbe. Az, hogy rám szólt-e valaki, nem? Ezt kezdtem el mondani. Én politikai kommunikációval foglalkoztam éveken keresztül, tehát hogy elég sok meló van abban, hogy kitanultam ezt. Amikor ilyen sarkos mondatokat mondok, az azért van, hogy a politikai kommunikációban tanítják, hogy a témát le kell tudni az ebédlőasztalhoz. Tehát akkor van sikered, hogyha erről vitatkoznak az ebédlőasztalnál, akkor tematizált.

H.A.:- Így jön át.

D.Sz.:- Így megy át. Tehát ezek a karcos mondatok erről szólnak, amikor viszont higgadtabb retorikára váltottam, tehát hátraléptem kettőt ebből az utcai bunyós karakterből, az azért volt, mert strukturális válság köszöntött ránk. Tehát a pandémia óta gyakorlatilag próbálok integrálni, ha így tetszik, tehát próbálom egy kicsit egybetartani.

N.R.:- De ezt csak a pandémia tette? Ha nem lett volna pandémia, akkor nem akarnád integrálni?

D.Sz.:- Akkor tovább csinálnám ezt a változtatási szándékkal megfogalmazódott, úgymond keresztes hadjáratáradatot, kibillenteni az embereket a komfortzónájukból.

N.R.:- Azért fura nekem, mert nekem úgy tűnt többnyire abból, amit az elmúlt percekben mondtál, hogy nálad ez a fajta integráló, átívelő szerep, ez nem attól függ, hogy most éppen nehezebb vagy könnyebb időket élünk meg, ennek van egy erős elvi alapozottsága, most meg azt mondod, hogy igazándiból ez csak azért van, mert most nehéz időket élünk.

D.Sz.:- Ez taktika, békeidőben a taktika az, hogy kimozdítani az embereket, a szekértáborokat a komfortzónájukból. Tehát, hogy ezért gyalogolok szöges bakanccsal belé, vagy gyalogoltam szegecses bakanccsal beléjük, mert ott volt idő.

H.A.:- Én azért más komfortzónából való kimozdítást is el tudok képzelni, mint hogy az ujjaimon az Örömódát játsszák el kalapáccsal.

D.Sz.:- 2015-ben üzentük Tusványosról Csunderliknek, amikor beleállt a zenekarunkba, és olyan embereket fikázott, többek között Stumpf Andrist, akit nem bántunk, mert akkor ő már újságíróként…

H.A.:- Te nem bántasz. Én pontosan ugyanolyan idegesítőnek tartottam, echte Fideszesnek, mint most echte ellenzékinek. Vannak ilyen emberek, akik ide-oda ugrálnak az én egyik oldalamról a másikra.

D.Sz.:- Ez a te problémád. Neked kell tisztázni.

H.A.: - Tisztázza a hóhér.

DSz:- De ott volt még három olyan zenész, akinek köze nem volt az egész politikai dagonyához, miért kellett őket belerángatni? Ettől horgadt fel bennünk a nagy fene, Megadja Gáborral, és a Gyöngyvirág teraszán megüzentük Facebookon keresztül ezt a képet, de hogy felejtsük is el ezt a Csunderlikes történetet. Nem vagyok büszke rá, de nem is bánom, tehát hogy vállalom nyilvánvalóan.

H.A.: - Jó. Akarok kérdezni valamit, ami a könnyűzenével vág egybe, de nem feltétlenül az, de valami szereped van benne. Magyar zenekarok azt mondják, hogy a Szigeten egyáltalán azért lehetett legutóbb magyar nagyközönség előtt fellépő, mert ti intéztetek nekik.

N.R.:- Mármint magyar zenei színpad. Kifejezetten magyar zenekarokat fölléptető színpad.

H.A.:- Igen. Na most mindaz, amiről beszéltünk eddig, hogy most mi a része a kultúrának, mi nem, mi az, más a hozzáállás és tovább. Elképzelhető, hogy van valamiféle olyan kompenzálás, hogy ami kvázi a túloldalról jött, de roppant értékessé vált időközben üzletileg is, akkor is tovább megy, hogyha mondjuk lejárt az ideje. Elképzelhetőnek tartasz-e, mondjuk kellemesen konkretizáljam, olyan szituációt, amikor (tudom, hogy ez nem csak rajtad áll, sőt elsősorban nem rajtad áll) azt mondjuk, hogy nekünk már nincsen szükségünk Szigetre?

D.Sz.:- Ez megint két különböző történet. Tehát az, hogy mi ott vagyunk a Szigeten a Petőfi Színpaddal, Petőfi-Hajógyár színpaddal nemcsak a Szigeten, a Művészetek Völgyétől az akkor még VOLT fesztiválig, nagyjából az összes jelentős fesztiválra elvittük ezt a Petőfi Színpadot, amire a Hajógyár és a Könnyűzenei Igazgatóság közösen válogatta össze a fellépőket, a feltörekvő fiataloktól a kvázi headlinerekig próbálták a legszínesebb, legérdekesebb előadókat összerakni. Ez egy program volt, és az, hogy ott volt a Szigeten, az egy állomás volt.

H.A.:- Jó, csak a Művészetek Völgyébe eljut, aa eljut, EFOTT-ra eljut, és a Szigetre meg nem.

D.Sz.:- Ez meg a Szigetnek a problémája, és ez a másik vonzata a történetnek, hogy vannak üzleti vállalkozások, amikben mi nem tudunk üzleti alapon becsatlakozni. Fura módon, vagy faramuci módon igen. Tehát a Sziget Fesztivál nagyon könnyen megszűnhet, hogyha mi a Petőfi Kulturális Ügynökségben úgy döntünk, hogy a Hajógyári-szigetnek a hozzánk tulajdonba került részére nem engedünk fesztivált. Onnantól kezdve nem, hogy Sziget Fesztivál, semmilyen fesztivál nincs a Hajógyári-szigeten, mert az ikonikus részei tulajdonba kerültek hozzánk.

N.R.:- Ez melyik része pontosan? Csak hogy a hallgatókat kicsit képbe helyezzük?

D.Sz.:- Ugye a teljes déli rész, tehát ahol vannak az épületek, a műemlék jellegű ipari műemlék épületek.

H.A.:- Ez a Vizoviczki birodalom.

D.Sz.:- Volt Vizoviczki birodalom, a fölötte lévő volt úgynevezett golftanya, tehát maga a Hadrianus-palota fölötti rész, és egy 8 hektáros terület, amit régebb honvéd sportközpontként ismertek, ott van a szigetnek a VIP kempingje, meg egyéb, illetve az az épület, amiben a Szigetnek a pénzügyi központja szokott lenni a Sziget Fesztivál ideje alatt. Tehát, hogy ha mi most nagyon befeszülnénk, akkor azt mondanám, hogy mivel kikerült a magyar tulajdonrész ebből, Kádár Tamásékat kivásárolta az amerikai tulajdonos, ezért nekünk nem érdekünk ezt a Sziget Fesztivált ilyen szempontból fenntartani, de hát nem gondolkodhatok így, mert a Sziget Fesztiválnak a teljes kulturális hozadéka jóval nagyobb, mint az, hogy a 8 hektárunkon most mit szeretnék, vagy mit nem szeretnék, ezért leültem Kádár Tamásékkal, és azt mondtam, hogy nem 30 éves, egy éves szerződéseket kötünk, amikor megbeszéljük, hogy ki, mit, mikor csinál úgy, hogy közben a Hajógyári-szigetet lehetőleg adjuk már vissza a polgároknak.

H.A.:- Oké, én ezt értem, de ugye a Sziget példája, mint a cseppben a tenger is, hogyha már Müller Péter Sziámiról volt szó: Sziámi, tök jó, hogy itt parabola, lehet vele modellezni. Szóval világszinten híres lett, de legalábbis Európa szinten. Annyiban világszinten, hogy amerikai befektetők vették meg. Az az érzésvilág, amiből a sziget jött, az a nyolcvanas évek pesti undergroundja. Még a közönség a korai Diákszigeten is azokból verbuválódott, az arcok, akiket ismertem a Mikszáth térről. És ez lett, ez volt az a hozzáadott érték, ami miatt ez különös lett Európában, mint annyi minden más dolgunk. Például ilyen a Kazinczy utca. Az is küllemében ezt az underground világot viszi tovább. Mi van abban az esetben, hogyha ez az időszak úgy múlt el, vagy úgy tűnik múlófélőben lenni, most múlik pontosan, hogy nem látjuk azt a fajta utánpótlást, ami ilyen hangulatra, életérzésre, korszellemre még képes, vagy olyan újat teremteni; azért küzdünk, azért kell nektek például Petőfi Zenei Tanáccsal görcsölni, meg egy csomó minden olyan állami projekttel, ahol pénzzel lehet pótolni, amit korábban mondjuk hangulat pótolt. Tehát, ha dörömbölne nem tudom hány fiatal, vagy éppen középgenerációs alkotó, akár a könnyűzenében, akár az irodalomban, akkor könnyebb lenne.

D.Sz.:- Én remélem, hogy dörömbölnek, vagy dörömbölni fognak, vagy sikerül ilyen típusú utánpótlást felfedezni, megerősíteni, lehetőséget biztosítani számukra, megmutassák, hogy mi van.

Mert amiről te beszélsz, az a jelenség,

ez világszintű jelenség, amikor a globális szórakoztatóipar kannibalizálja a helyi hozzáadott értékeket.

H.A.:- Így van.

D.Sz.:- Rárepül az amerikai multi, és azt mondja, hogy »ez egy nyereséges vállalkozásnak tűnik nekem a Sziget, megvásárolom«.

H.A.:- És eltünteti azt a jelleget ezzel, amiért egyébként az nyereséges lett.

D.Sz.:- Viszont van fizetőközönsége, és a fizető közönségnek egy része magyar, nem tudom most mekkora.

H.A.:- Most már erős kisebbség.

D.Sz.:- De hogy ez egy olyan vállalkozás, ami csak az üzleti logika szempontjából érthető meg, vagy bocsátkozhatsz vele párbeszédbe. Tehát én mondhatom azt Müller Péter Sziáminak, hogy nagyon sajnálom, hogy nem vagy már ott a Sziget berekén, de azt fogja mondani, hogy »ez az élet«.

H.A.:- És azt fogja mondani, hogy őt ez nem is érdekli, mert ő világéletében trendformáló ember akart lenni, és nem trendkövető.

D.Sz.:- Amikor a tavaly elkezdte ezt a Napidal című projektjét, akkor én legalábbis beálltam, és azt mondtam, hogy ez baromi jó, Péter, csináld. Nagyon jó az, hogy te naponta kiteszel egy dalszöveget, és bárki megzenésítheti, ez a közösségi dalalkotásnak egyfajta YouTube-osított verziója volt. Tehát, hogy neki mindig vannak ötletei. És ezekkel az ötletekkel én, hogy mondjam, tudom őket támogatni, függetlenül attól, hogy Müller Péter Sziámi mit gondol a világról.

H.A.:- Jó, én azt látom, hogy két dolog tudja tönkretenni azokat a dolgokat, amelyek…

D.Sz.:- Bocsánat, még egy nagyon fontos, mert számomra ez egy kardinális kérdés. Számomra az a kérdés, hogy jövőre vagy két év múlva, vagy öt év múlva lesz-e könnyűzenei fesztivál bárhol a világban ilyen nagy. Tehát egy fenntarthatatlan modell, túl sokba kerül.

N.R.:- Hát egyelőre vannak.

D.Sz.:- Egyelőre vannak, csak most nem a jelen időből kell kiindulni, amikor kultúrstratégiát írsz, vagy kultúrpolitikát próbálsz betájolni, hanem a vélelmezett jövőből. És nekem akár Magyarország területén belül is vannak nagy kérdéseim, tehát hogy a rezsi, meg az energiaválság, tehát az, hogy iszonyatos lett az energia ára, haza fogja vágni az önkormányzati intézményrendszernek egy jelentős részét, illetve hát ebből indultunk ki. Ugye a falunapokra se fog annyi pénz jutni, amennyi jutott eddig. Tehát nem lesz az, hogy lemegy a headliner budapesti zenekar, és elkéri az 5-8-10 millió forintot.

H.A.:- De nem ment le a falunapra, elakadt a középgenerációs fesztiváloknál. Az a helyzet, hogy az a fajta spontaneitás, ami mondjuk a Szigetre jellemző volt, meg egy csomó vidéki fesztiválra, az lekerült a falunapokra, míg a headliner viszont nem.

D.Sz.:- De, elmentek haknizni, mert olcsón szereztek sok pénzt. És én úgy gondolom, hogy ez most…

H.A.:- Hány hónapon voltál az elmúlt időszakban?

N.R.:- Én nagyon sokan, András.

H.A.:- Én is.

N.R.:- De hogy mi az állításod a falunapokkal kapcsolatban?

H.A.:- A headliner nem megy el.

N.R.:- Hát, attól függ, hogy milyen headliner. Tehát a kommersz, nagyon népszerű zenekarok?

H.A.:- Ex népszerű zenekarok.

N.R.:- Nem, nem feltétlenül. Attól függ, hogy a könnyűzene melyik szegmensében vannak olyan zenekarok, népszerűek, kortársak, sikeresek, akik nem mennek el falunapokra, és vannak olyan típusú, népszerű, kortárs, sikeres zenekarok (nem akarok neveket mondani), akik meg elmentek falunapokra, sőt voltak olyanok, akik kifejezetten stratégiát csináltak abból, hogy belőtték maguknak a falunapokat. És az is igaz persze egyébként, amit te mondasz, hogy vannak ilyen has been típusú néhai sikeres zenekarok, akik ott élnek túl. Tehát ez mind együtt igaz.

D.Sz.:- Na, és ami felé most elkezdtél kaparózni, tehát hogy elkezdtél tolni ebbe az irányba, ez egy kívánatos, mármint hogy végiggondolásra érdemes irány. Tehát én úgy gondolom, de ez csak az én személyes véleményem, hogy most megint visszajön az az időszak, amikor kis közösségi rendezvényeknek virágzik, vagy virágoznak fel, tehát hogy belátható méretű,

kezelhető méretű, fenntartható, és valami olyan hozzáadott értékkel bíró fesztiválokat látok én így magam előtt reálisnak, amelyek limitált közönséget, de válogat, tehát nem a szórakoztatóipar részeként, hanem valamifajta underground, tehát egy kulturális közösségnek a megmutatkozási lehetőségeként fognak felépülni.

H.A.:- Értem, de hát ugye két lehetőség van, vagy nagyon sok pénzt, vagy az állam, vagy valami multinacionális vállalkozás mögé rak (egyébként a Sziget részben ilyen, tehát a mai napig nem tudna működni a fővárosi önkormányzat hathatós támogatása nélkül). A másik lehetőség pedig az, amiről most kezdtél el beszélni, és egyébként szintén ebből a szubkultúrából jön, ahol semmi mást nem kéne, csak hagyni nekik, hogy bevételt szerezzenek. Mit szólnál mondjuk ahhoz, hogyha a főváros belkerületeiben, leginkább abban az egyben, ahol ezt még lehet, generális éjféli zárórát rendelnének el. Ezt mondjuk hogyan érintené szerinted a magyar közkultúrát?

D.Sz.:- Ez egy olyan városfejlesztési, várospolitikai kérdés, amiben én nem nagyon vagyok illetékes. Egy helyszín okán akár még érdekelt is lehetnék, mert most ugye egyből nyitottuk a Petőfi Irodalmi Múzeumnak otthont adó Károlyi-palotát a Károlyi kerttel, és direkt olyanra alakíttattam ki, vagy alakítottuk ki, így kértem a tervezést, hogy az, ami a Károlyi Palota udvara, az lehetőleg alkalmas legyen előadóművészeti helyszínként és nyári helyszínként is.

N.R.:- Volt is Margó nyári egyetem.

D.Sz.:- Szeretnénk visszahozni azokat a polgári délutánokat, amikor ott valami nyiszít vagy pódiumműsor megy, és random módon jönnek-mennek az emberek. Egyébként csak azzal, hogy ezt így egybenyitottuk és kinyitottuk, hihetetlen élettel telt meg az udvar. Na most egy olyan belvárosi helyszín, ahol el tudnék képzelni, ráadásul bevételi kötelezettségeimen is segítene az, hogy olyan típusú elektronikus partikat tartsunk esténként, ahol a fiatalok ott vannak a múzeum udvarán és megy a zene a különböző DJ-kel is, meg mindenfajta fényfestéssel, meg fényvilágítással, de pont egy ilyen csendrendelet, illetve a környékben lakók érzékenysége okán nem gondolkodunk ebben. Tehát, mondom, ez várospolitikai, városfejlesztési kérdés, én ebben nem akarok most döntőbíró lenni.

N.R.:- Én kérdeztem volna, hogy mi egyébként, mondjuk a hivatalos pozíciódtól eltérően a személyes véleményed erről, de szerintem azt mondanád, hogy az nem releváns, vagy van erről egyébként személyes kultúrafogyasztói véleményed? Azt mondtad, hogy ez várospolitikai kérdés, nincs erről mondanivalód. Kérdezem, hogy egyébként mint kulturált fogyasztó, szórakozó, nem tudom, milyen ember.

D.Sz.:- Személyesen én nagyon rossz célközönsége lennék egy ilyesminek.

N.R.:- Mármint a zárásnak.

D.Sz.:- Igen, tehát körülbelül húsz éve nem fogyasztok alkoholt, egyáltalán. Mivel nem fogyasztok alkoholt, meg semmifajta tudatmódosító szerrel nem élek, ezért azt láttam az elmúlt években, amikor még jártam ki az éjszakába, tehát azt kellett végignéznem, hogy hogyan tépnek be, rúgnak be a különböző barátaim, nem túl kellemes, illetve hát egy idő után unalmassá válik a látvány. Ráadásul megszületett a gyerek késői apukaként, tehát hogy elég idősen született meg az első gyermekem, ezért én az estéimet lehetőleg városon kívül, otthon töltöm a családom körében, hogyha nincs valamifajta kötelezettség.

N.R.:- Értem, tehát azt mondod, hogy mint személyes véleménymondó sem vagy…

D.Sz.:- Nem, nem, tehát nem élem én ezt a kultúrát, azért nem releváns az, hogy én mit gondolok. Én maradok a bakelittel, meg a halott szerzőimmel.

N.R.:- Ez egy gyönyörű zárása volt a Bonus Tracknek is.

H.A.:- Ez volt a Petőfi Zenei Extra. Köszönjük Demeter Szilárdnak, hogy itt volt.

D.Sz.: - Köszönöm a lehetőséget.