A tengerben úszó ember nem vágyakozik víz-be, mert éppen benne van. Az vágyik vízbe, aki vasalódeszkán, hasra fekve imitálja az úszást. A brüsszeli bürokraták üvegkaptáraikban vasalódeszkán úsznak, és még ahhoz is szemüveget tesznek, orrcsíptetot és füldugót. Így tanítanának minket, a Kárpát-tengerben úszókat a helyes kar-és lábtempóra.
Stratégiai kérdés: ha odaadod a fegyvereidet azoknak, akik meg akarnak téged támadni, továbbá beengeded az előőrseit és nyitva tartod a határaidat – akkor mekkora esélyed van ellenük megnyerni a háborút? Csak mert Európa éppen ezt csinálta.
A mi bő kétszáz évvel ezelőtti nemzeti ébredésünk minőségileg más volt, mint az, amit hirdettek a tengerentúlról. Mi nem töröltünk, hanem létrehoztunk. Nem a nemeket szaporítottuk, hanem az igeneket. Nem áldozati pózból támadtunk, hanem szabadságharcosként feszültünk neki a világnak. Nagyon más testtartás.
Nem mindegy, hogy ölelsz-e vagy fojtogatsz. A távolság ugyanaz. A szándék nem.
Egyre kisebb részekről egyre többet tudunk, és egyre kevésbé értjük a nagy egészet.
