Előjáték

Lüdércnyomás · 1/23

Egyszer volt, hol nem volt, történt, hogy nagy idő kerekedett a világ innenső felén. Égszakadás, földindulás, fejeden egy nagy koppanás, Tündérország lakói csak úgy kapkodták a kobakjukat. A viharokkal az a helyzet, hogy akinek a fülét csípi a jég, az sokkal nagyobbnak látja, mint aki meleg paplan alól nézi, pláne nem úgy, mint a meteorológusok. Tündérország lakói nekifeküdtek a lökéshullámoknak, ide lőjetek, ni, mutogatták mejjekalányukat, nagyokat kacagtak a felbukókon. Mert fútt a szél, vérzivatar kipiskopogott, recsegett-ropogott az egész miskurancia, össze is duvadt másnapra.

Ott álltak mesénk hősei egy szál semmiben, szivárványos jókedvükben táncoltak a romokon, nagyon nem szerették ezt a tákolmányt, hát örültek, hogy összedőlt.

Számbavételkor derült ki, hogy még nevük sincs, elvitte a jégmadár.

Ez már egy kicsit gondolkodóba ejtette őket. Illetve csak az okosabbját, a még okosabbja a romok alatt kutakodott, buta hős egy szál se nincs itt.

És még ma is gondolkodnak, a névadás nem megy csak úgy ripsz-ropsz, egykettőre, semmiből egy új világot, egyéb úri cifraságok, még mit nem.

Vártam én, Tündérország tiszta ajkú fia, türelemmel, tudom, hogy a névadás nem megy csak úgy ripsz-ropsz, egykettőre, semmiből egy új világot, egyéb úri cifraságok, még mit nem, de csak telik az idő, név meg sehol, javaslat az van, több is, túl sok, annyi, hogy lassan már csak a nevet nevezzük a nevén, nem lesz ebből gálickő, mondok.

Ezért szeretnék köszönetet mondani Molnár Vilmos barátomnak, hogy jóságosan rábólintott: használhatom a teremtményei nevét. Persze, ezek a hajdúsógorok meg lüdérckék nem azok a hajdúsógorok meg lüdérckék, nagyon kicsit hasonlítanak rájuk, de nem azok. Például, mint azok az emberi lények, akik egy kicsit olyanok, mint Édesanyánk, vagy Nagynénéink, talán Nagymama is az volt valamikor, szóval a Nők. És egyik Nő nem hasonlít a másik Nőre. Nem olyan.

Hál’ Istennek, tették hozzá Kistarisznyáék rengeteg éjszakán.