Férfidal

Lüdércnyomás · 8/23

Fejezet, amelyben megalakul a Mormon Hormon Férfidalárda és előadják az első, egyben utolsó nagyszínpadi saját művet. Megszokni a sok lüdérckét nem egy nagy ügy, egy hónap, két hónap, ki tartja számon az elmúlt időt egy jelen nélküli ködszerű katyvaszban, fikahajdúink már tudták, ki a lüdér, ki az, akiért érdemes hajtani, ki az, akire nem, mert fapina (bár később ebből is lesznek meglepetések, lesznek még pofára esések, lesz ebből még lüdércpapucs), az Dolgok Földre Esésének Tanára többé már nem mentek rövidgatyában, akármilyen izomfejlesztőről érkeztek is, mert akkor rendszeresen kidobta őket a tanárnő, széllel szemben nem érdemes pisilni. Harcot vívtak szőrzetnövesztés ügyében a belső szervek felépítésének tudorával, mert széllel szemben néha azért meg kell próbálni pisilni, még kiskölköt is láttak, heti egy alkalommal tisztes távolból nézték a jövő zálogait, akik, ugye, tanulni vágynak, szóval belakták a Patinás Középfokú Angyalut, hogy ne mondjam, a kicsi tornateremhez az órarend folyamatosan módosult.

Odakint tél volt, és hó, és csend és latyak. Az Angyalok és Angyalcsinálók Városa ritka ronda volt tél-időn, a mi fenyveseinkben derékig ér a hó, mondta Édesanyám a telefonban, súgtak össze esténként Kistarisznyáék, az Angyalok és Angyalcsinálók Városában derékig fröccsent a sár, ha a szemeteskocsi befordult a térre.

Lanyhult a szerelem is télvíz idején, az újdondász lánylovagok inkább verseket olvastak, verseket írtak, pótszerelem pótcselekvésekkel. Tettek, vettek, pepecseltek, a Cerbera álmosan rótta körútját, a jelenléti ívet tessék-lássék ellenőrizte.

Tespedt és tunya és tohonya társaság lógatta kókadtan a fejét. Az égadta világon semmi nem jutott eszükbe, és semmi okuk nem volt rá, hogy ezen változtassanak.

Mégis minden megváltozott.

A kezdő lökést az torkok csiszolója adta meg azzal, hogy kirúgta a kórusból a hajdanában danában szépreményű tagokként felvett hajDókat. Mint a sicc, úgy repültek, s ha ezt úgy értjük, hogy siccel a macskákat szokás elkergetni, akkor kétszeresen is igaz lehet, egyrészt amit hőseink produkáltak, nemigen volt más, mint éhes kandúrok holdszeánsza, másrészt az a mondás is beigazolódott, hogy kirúgták őket, mint macskát szarni.

Ott ül most ez a sok hajdúsógor, és szörnyű bosszút forral. Vérrel kell lemosni a gyalázatot. Festékkel kell lemosni a gyalázatot, fessük be az autóját a disznó torokítésznek. Nem is kell lemosni a gyalázatot, kapja be. Tartsunk görbe tükröt, gyűjtsük össze a lüdérckeszemek tüzét, süllyesszük el flott maradványait, amiből még él. Tartsunk be neki. Így morgott, dühöngött, nyavalygott, káromkodott az összes hajdúsegg, mégiscsak a lüdérckék előtt lettek kirúgva, kidobva, hatalmas röhögés, na, jó, a lüdérckék nem röhögnek, kacajpatakok között, mit patakok, folyamok, nyilvánosan megszégyenítve távoztattak a pacsirtaművészet hímes mezejéről.

És akkor ég és föld összeért, átalmenni szivárvány alatt nem volt ajánlatos, mert itt mindenkinek hajdúsógornak kellett lenni, csak azért is – kórust fogunk márpedig alakítani, így a közfelkiáltás. Nem ellenkórust, hanem kórust. És mi legyen a neve? Na, ez a nagy kérdés, mert ez nem akármilyen kóros kórus, amely egy rég meghalt ember papírra vetett ábrándjait hiszi, hogy előadja, hanem tökös kórus, kórusleviathán.

Hű, nagy lett a gond, a bú és bánat, mert nevében él a nemzett, mint egy nagy írónk mondta volt, hajdúsegg és fika fejét összedugta, ezzel az erővel akár az Angyalut is eltaszíthatták volna, de nem akarták, jó helyt van az ott, ahol van, mert másképpen hol élnék ki magukat hormonilag…, na, várjunk csak, hopp, mondta Cézár az ismétlődő téli estékre gondolva, hormon, az jó, és hatszáz a húszhoz arány, mindannyiunkba osztálynyian kellene, hogy szerelmesek legyenek, felderültek az arcok, kivirágoztak a borvirágok, Svájciegér kicsavarodott a futószőnyegből, Roppant Hauer abbahagyta a szkanderezést, legyen a név, mondta ki mindannyiuk agyának ősködében formálódó gondolatot Cézár: Mormon Hormon Férfidalárda.

Úgy legyen, mormolták áhítattal utána a többiek. Lőn.

Legyen táncszínház benne, legyen paródia benne, legyen több szólam benne, legyen eredeti feldolgozás benne, legyen szubkultúra benne, legyen alternativitás benne, legyen underground benne, legyen magasművészet benne, legyen klasszikus zene benne, legyen népzene benne, legyen képzőművészet benne, legyen irodalom benne, legyen finomság benne, legyen durvaság benne, legyen eklektikus, legyen emészthető, ne legyen emészthető, gondolkodjanak a befogadók, a befogadók fogadják be. Ötletbörze volt a javából, semmi nem született belőle. Pedig az előtanulmányok megvoltak, gondoljunk csak a Piroska és a farkas pornóváltozatára, Nyema perverz zenekarára, a kötelező zeneórák erotikától fülledt légkörére, az esti órák lüdérckecsábító zongorázásaira, és mégse nem. Mit lehet itt tenni? Mi itt a megoldás? Névhez varrjunk gyereket? Címhez a verset? Összeült a Nagy Hajdútanács, ésszel tamáskodó talpasok, gyalogkakukkok, hajdúseggek, fikák, mind a huszonnégy, bizony, dalolva ment volna, na de mit adjunk elő?

Jobb híján összedobták kevéske zsebpénzeik maradékát, és elküldték Roppant Hauert meg Kistarisznyát – pizzázni. Akkoriban jött divatba a pizzázó, nagyon kevesen és kevésszer engedhették meg maguknak, hogy szívlüdérckéjüket ilyen flancos helyen szédítsék. Hátha e kettőre inspiratívan hatna a számukra idegen környezet. Roppant az emeletet javallotta, mondván, 1) fent aligha üldögélnek mások, mint szerelmespárok, ők viszont nem hangoskodnak; 2) senki nem veszi észre őket az utcáról. Roppant Hauer nagyon okos volt, ilyenekre is kiterjedt a figyelme, ha éppen nem akarta észrevétetni magát. Az alkotáshoz magány kell, mondják egyes alkotók, akik így pattannak meg otthonról, és Roppant hitt nekik. Roppant hitt nekik is, ugyanakkor kényelmetlen lett volna becsületes falusi tanító szülei előtt magyarázkodnia, hogy ő társadalmi munkában ült egy pizzázóban. A kiszolgálólány mindenesetre nagyot nézett, amikor első körben papírt és írószert kértek, mert a nagy alkotási lázban otthon felejtettek mindent, második körben viszont Kistarisznya kikötötte, hogy a gombás pizzát csakis gomba nélkül hajlandó megenni, mert őneki a gomba miatt vették ki a vakbelét, és másra viszont nem futotta az pótapanázsból. Ott ültek egymással szemben, és meredtek egymásra.

– Nők, baszkikám, ezt kell feldolgozni – motyogta Kistarisznya, miközben a szomszéd nőjét nézte, a szomszéd nője valószínűleg hazamegy a panelba, veszekszik egyet varrodás anyjával, míg apja a gőzölgő pityókatokány fölött öccsét rekcumoltatja, akit az utcáról úgy kellett felparancsolni, ahol a hasonszőrűekkel épp a szomszéd asztalnál ülő csávó külföldi autóját bámulták, akinek az az egyetlen érdeme, hogy szülei még az ántivilágban is pozíciókban ültek, és ebben az újban rögvest újrapozicionálták magukat, a szomszéd nője tényleg zöldebb volt, valahogy úgy viselkedett, mintha a varrodás anyja mindennap kényszerrel diktálná belé a méregdrága konyakot, ha már nincs jobb, jó alakja volt, az szent, domborulat itt, domborulat ott.

– Kis kurva – vonta meg a vállát Roppant Hauer, aki fölötte állt az földi ocsmányságoknak, ha szeretett, akkor igaz szívvel, ésígytovább, Roppant Hauer roppant gyávának bizonyult szerelmi ügyekben.

Ott ült a két barát szocreál sorozatfilmeket vizionálva a szomszéd nőjébe, Kistarisznyában berzenkedett a fene nagy megnemértettség, az el nem ismert námbörunu, és csak azért, mert egy likkal több van rajta, dohogta, neki jobb. Könnyebb. Roppant Hauer meg éhes volt. Roppant Hauer igazat adott barátjának, bár nem értette, mi a fenének eszi magát, ha visszamegy az Angyaluba, rengeteg ilyen nőszemély csak a szöszke hajáért képes versenyt feküdni kényelmetlen tornaszőnyegekre, sorban állnak a kistornaterem előtt, ha akarja. Sem Roppant Hauer, sem Kistarisznya nem akarta ezt így, tudja a fene, pedig még nem is láttak élőben segédeszközt, közkedvelt nevén vibrátort. A Patinás Középfokú Angyaluban teljesen más értelme volt a „felszerszámozni” igének, prűd székely Ábeleket vittek kísértésbe prűd székely Ábelák. Csak azért is volt ott kínlódás, volt ott leégés, volt ott összeszorított szájú csakmegbaszlak-csakmegbasznak közös kínröhej. Hát ebből kellett színdarabot írni, hát ennyit a szerelem metafizikájáról. Arról a misztikumról kellett számot adni, ami hőseink minden léptét bearanyozta, ami miatt hőseink valahogy illetlennek találták a megbaszni szót, ami miatt minden kalandot szívdobogás kísért. Ojjé, rengeteget dobogott ott a szív, egészen öreg pernahajdúk beszéltek simán csak a testről, csak egészen öreg pernahajdúk beszéltek baszásról. Keserűen, az öregség ízével a szájukban, hiszen az egészen öreg pernahajdúknak állandó barátnőik voltak többnyire. (Papucs!) Voltak, és ez így mindenféleképpen nagy felismerés volt Roppant és Kistarisznya számára. Az alapkoncepció, az előadás gerince, a vezérelv meg is született tehát.

– Plátói izé kell – morogta Kistarisznya –, szimbólumok, miegymás.

– Ja – engedte el magát Roppant Hauer –, mi lenne, ha a szülő nővel kezdenénk? A Földanya, ahogy vajúdik, például.

Például.

A nagyelőadást Mert meztelenek vagyunk, Uram, a te színed előtt… címmel hirdették meg. Volt táncszínház benne, volt paródia benne, volt több szólam benne, volt eredeti feldolgozás benne, volt szubkultúra benne, volt alternativitás benne, volt underground benne, volt magasművészet benne, volt klasszikus zene benne, volt népzene benne, volt képzőművészet benne, volt irodalom benne, volt finomság benne, volt durvaság benne, eklektikus volt, emészthető volt, a befogadók elgondolkodtak, a befogadók befogadták. De leginkább szimbólumok voltak benne, Földanya, óramutató járásával ellentétes irányban körmozgás, amely alatt felegyenesedtek, eközben szemben velük külső körben bikinis lüdércke vitt körbe egy táblát, 10, 9, 8, 7, 6, 5, 4, 3, 2, 1, ezt írta rá minden kör után, a legvégén nem írt rá semmit, sem bumm, sem hajrá, semmi, üres lap, tabula rasa, ugyi, és állt egy nagy piros szív középen favázon, amelyből mindenki tépett egy darabot, így a végére egy csupasz fakereszt maradt, Hűdenagy gitározott, Kistarisznya fuvolázott, Szöcske, aki dobosnak készült, dobolt, Fitzfa szavalt, több szólamban énekeltek, recitáltak, recikláltak a gondolattöredékek.

Senki nem értett belőle egy vak hangot sem, de mindenkinek tetszett.