Puttó

Lüdércnyomás · 12/23

Fejezet, amelyben a fikanyikhajoknak megint megmutatják, hol lakik az atyaúristen. A Nagy Hatalmú Direktor úr nem sejtette, honnan is sejthette volna, hogy ha épp nincs a lapzárta három napja, akkor rendezvényszervezés utolsó két hete van. A hajdú-sóhivatalnokok ebben nagyon jók, alibigyáros mindahány, ha rendezvény kell ahhoz, hogy lóghassanak, hát rendezvény lesz. A Béla nevű Diáktanáccsal elhatároztatták, hogy első nagyobb rendezvényként a gólyabált iktassák be az eseménynaptárba, Kekszet elküldték a Nagy Hatalmú Direktor úrhoz, aki jóváhagyta az eseménynaptár e pontját, több pontja egyelőre még nem volt, kialakul menet közben, vigasztalta Keksz a Nagy Hatalmú Direktor urat, a diákképviselőket elküldték, hogy osztályaikban ötletbörzét tartsanak, mert, említettük már, látszatra a Béla az új hajnalhasadás legdemokratikusabb intézménye volt.

Felbolydult a Patinás Középfokú Angyalu. Tizenkét pár versenyezhet majd a Miszter Gólya címért, döntötték el a Bélában, tizenkét újdonga hajdúsógor és tizenkét aliglüdérc. A Miszter Gólya cím irtó hülyén hangzik, jelezte Kistarisznya, akit rövid úton kirúgtak mindenféle tanácsról, ugyanis versenyzőként nem szólhatott bele a verseny szabályaiba, sem a szervezésbe, a Miszter Gólya cím maradt. Titokzatos arccal jöttek-mentek az idősb hajdúsógorok, összevihogtak, ha kellett, ha nem, miközben ledér lüdércek értő szemmel méregették az elsőbálozókat, akik ettől totál idegesek lettek, nem azért mondom, mondta csak azért is Öreg Piszoj a zuhanyzóban a Titkos Fikatanács előtt, de képzeljétek el, ha csak itt bent a hálóban ennyi szívatást ki tudnak találni, mit találnak ki egy egész patinás intézmény színe előttre, nagy égés lesz, ajjaj, rajtunk röhög majd a világ szája. Az Öreg Piszoj látott, amit látott, tudott, amit tudott, és legtöbbször igaza lett.

Meg is volt minden alapjuk a félelemre, mostanában egészen új módszereket vezettek be a megalázás művészetébe, tökélyre fejlesztették a földdel egyenlővé tevés, a bányabéka segge alá nyomás gyakorlatát. Az egész Puttóval, az aranybúrással kezdődött. Puttó kintlakóként morzsolgatta első évének napjait, anyukáék fizették a drága albérletet, házinéni készítette minden reggel a kakaóskávét neki, házinéni mosott rá, főzött rá, mígnem apukája úgy nem döntött, hogy Puttónak a Patinás Középfokú Angyaluval egyidőben ki kell járnia az élet iskoláját is, Puttó apukája átmenetileg pénzügyi zavarba került, ezért Puttónak be kellett költöznie a Palipalotába.

Puttó magas, fehér és puha hajdúsógor volt, égszínkék selyempizsamájában megpróbált elegáns, hanyag testtartással állni a háló közepén, el volt veszve szegénykém, huszonkét szempár szegeződött rá, tizenkettő némi rosszindulattal, tíz némi kíváncsisággal. A fikahajdúk utálták Puttót, mert eddig mindent megúszott, és nagyon remélték, hogy most hatalmas verést kap. Erre minden esélye megvan, kárörvendeztek magukban a fikahajdúk, ugyanis Puttó egyenrangúként válaszolt Cézárnak, egyenrangúként tagadta meg a válaszadást Luiginak, egyenrangúként vágta oda Svájciegérnek, hogy semmi közöd hozzá.

– Semmi közöd a nemi életemhez, van olyan jó, mint a tied – vonta fel a vállát elegánsan. Svájciegér hümmögött-hámmogott, hogy ő bizony nem tudja.

– Dehogy szavalok, mi vagyok én, bohóc? – rázta a fejét, Luigi hümmögött-hámmogott, hogy ő bizony nem tudja.

– Énekeljen a halál neked – keménykedett Cézárral szemben, Cézár hümmögött-hámmogott, hogy ő bizony nem tudja.

– Hajolj le, és fogd meg a bokáidat, és tartsd ide a segged – kérlelte atyaian Taki. Puttó nem volt hajlandó meghajolni, megfogni a bokáját és odatartani a seggét.

Puttó örök vesztes volt, aranybúra alatt élte le eddigi életét, anyuka aranytojást szaró kismaszata. Hatalmas verést kapott. Pokrócba csavarták, és tíz dühös ember verte kifulladásig úgy, hogy a fejét ne érje a papucs. Hideg vizet öntöttek a bugyijába. És megverték, mert „odapisilt”. Le kellett vetkőznie, és tökpucéron fújnia kellett az égszínkék selyempizsamáját, hogy megszáradjon, mert nem lehet a kincstári holmit összevizezni, mondták, és huszonkét hajdúsógor tett megjegyzéseket férfiúi ékére. Jó nagy lőcsöd van, az már szentigaz, nézte meg közelről Taki, légy szíves, himbáljad, amíg szárítod a pizsamkádat, és Puttó himbálta.

Puttó másnap reggel a Nagy Hatalmú Nevelőhöz ment, a Nagy Hatalmú Nevelő egy szavát sem hitte, vagy legalábbis úgy tett, mintha egy szavát sem hinné, nem kellett volna Puttó apukájának külön igazgatói engedélyt kérnie, nem ez volt az útja-módja annak, hogy valakinek a fiacskája bekerüljön a Palipalotába, a bevett mód a Nagy Hatalmú Nevelőhöz kötődött, a Nagy Hatalmú Nevelő is emberből volt, szerette a kis figyelmességeket. Puttó sírva ment a Nagy Hatalmú Direktor úrhoz, a titkárnők elzavarták, légy férfi, tanácsolták neki. Puttó felhívta anyukáját és apukáját, aranytojást szaró seggét mutogatta bizonyítékként a sietve érkező aranyszülőknek, akik először a Nagy Hatalmú Nevelőhöz siettek. A Nagy Hatalmú Nevelő rövid úton kidobta a hisztis apukát és anyukát. Az aranyszülők a Nagy Hatalmú Direktor úrhoz siettek, a titkárnők úgy döntöttek, hogy ez nem a Nagy Hatalmú Direktor úr problémája, neveljenek férfit a fiukból, tanácsolták az idegbajos apukának és anyukának. Aranyapuka összeszorította a fogát, kölcsönt kért és kapott a főnökétől, és Puttó másnap már megint a házinéni hajcsavarjait bámulhatta a reggeli kakaóskávé kavargatása közben.

Puttóval soha többé nem állt szóba egy bentlakó sem, hacsak azért nem, hogy megkérje, himbálja a pöcsét a lüdérckék előtt is egy kicsit, csuda elegánsan csinálja, vihogtak, ahogy a fehér segge köröz a levegőben, épületes látvány, de soha nem bocsátottak meg neki, mert azért a Nagy Hatalmú Direktor úr behívatta a Nagy Hatalmú Nevelőt, hümmögött egyet, a Nagy Hatalmú Nevelő maga elé rendelte Cézárékat, és kiüvöltözte magát. Olyanokat üvöltött, hogy azt akár dicséretnek is vehették a pernahajdúk, dicséretnek is vették, de érezték, hogy kissé túllőttek a célon, hallgatólagosan megegyeztek a Nagy Hatalmú Nevelővel, hogy addig nem alkalmaznak testi fenyítést, amíg el nem csitul a botrány.

Na, és pont ekkor kellett Luiginak zakuszkás kenyér. Luigi volt a legidősebb mindannyiuk közül, az egyetlen hatodéves, Cézár az ősidőkben fikája volt, kétség sem fért az elöljáróságához. Luigi fejből tudta a futballeredményeket visszamenőleg az Aranycsapatig, és még tovább, Luigi fejből tudta a diszkográfiákat, Luigi rengeteg fölös információ birtokában volt, amelyekkel a hajdúsógorok körében tiszteletet vívott ki, de amelyek egy cseppet sem érdekelték a lüdérckéket, Luigi ezért kissé magányos harcos volt, aki bolondult a zakuszkáért. Luigi egy este tíz után zakuszkás kenyeret szeretett volna enni, ezért megkérte szépen a t. fikahajdúkat, hogy hozzanak neki két szelet zakuszkás kenyeret. Nincs, fordultak a másik oldalukra fikahajdúink, honnan legyen nekünk ilyenkor zakuszkánk? Mindenki nagyon lusta volt, mindenki emésztett, mostanában elég jól ment a soruk, hogy a pernahajdúk kevesebbet rekcumoztatták őket. Elkanászosodtak, de el ám, azt kezdték hinni, hogy most már beköszöntött a demokrácia, mindenki egyenlő, mindenki testvér, mindenki ugyanazon jogokat élvezi. Luigi nem szólt semmit, kiment a hálóból. A fikahajdúk összevigyorogtak. Luigi bejött a hálóba. És utána az összes idősb pernahajdú, akik eddig a tévé előtt gubbasztottak.

– Leszállni az ágyból – adta ki halk hangon a parancsot Luigi, a fikahajdúk kissé hitetlenkedve, félig vigyorogva, félig megszeppenve kászálódtak le az emeletekről. – Felsorakozni a szőnyeg végéhez – sziszegte Luigi, tizenkét ekkorra már kissé remegő inú fikanyikhaj sorakozott a hosszú futó széltében. – Leülni. Leültek. Oké – mondta Luigi –, ti vagytok a kék sapkások – jelölt ki négyet –, ti vagytok a piros sapkások – mutatott másik négyre –, és ti vagytok a sárga sapkások – intett a maradéknak.

– Versenyezni fogtok, a feneketeken pattogva imitáljátok a Forma 1-et, és aki beér a célba – intett a hosszú futószőnyeg másik vége felé –, az lefekhet. A fikahajdúk vigyorogva kezdték el melegíteni a motort, brummogtak, dünnyögtek, vinnyogtak, turbóztak, gázt adtak, kuplungoltak, néhányan még a kapcsolást is próbálgatták. Uraik és parancsolóik a szőnyeg két szélén fogadásokat kötöttek, biztatták őket, jó mókának ígérkezett a verseny. Éjjel kettőkor már kevésbé volt jó móka a fikák számára, ugyanis uraik és parancsolóik röhögve vonszolták vissza a startvonalra mindazokat, aki seggükön bepattogtak volna a célba. Ha kissé durvábban ragadták meg karjaikat, elnézést kértek. Udvariasak voltak, de könyörtelenek. Rossz móka volt, életre szóló lecke. Három és fél órán keresztül a seggeden pattogni értelmetlenül, nahát, ez megvilágította a fikahajdúk számára, hogy a fizikai erőszaknál is van rosszabb, megint megmutatták nekik, hol lakik az atyaúristen. És másnap estére Királyi Asztalt rendeltek el.

A Királyi Asztal megterítése normális körülmények között nem volt megerőltető. Normális körülményekről akkor beszéltek, amikor épp visszaértek hétvégén otthonról, és hátukon cipelték a sok földi anyukajót. A zakuszkát, a flekkent, a szalonnát, a lekvárt, a konzerveket, a húsokat, a házikenyeret, a süteményeket, a gyümölcsöket, a zöldségeket, a földi javak gravitáltak, só az ételben, ugye, szakadtak meg hátizsákjaik súlya alatt. Teljesen normálisnak tűnt, hogy ilyenkor megadóztatják őket, be kellett szolgáltatni a tizedet, ötödöt, negyedet, felet, mikor hány éhenkórász hajdúsegg verte a zuhanyzóba cipelt asztalokat, amelyeket lepedőkkel terítettek le, az Öreg Piszoj hegedült, mindenkinek elhúzta a nótáját, és nem kapott érte semmit. Ugyanúgy be kellett szolgáltatnia a maga árendáját, mint ahogy Kistarisznyának is ki kellett vennie a részét a közös jóból, hiába, hogy ritkán járt haza, mert neki itt lakott a nagymamája, Kistarisznya volt a piafelelős. Egy huncut vasába se került piafelelősnek lenni, a nagyurak nagyúri gesztussal dobták elé a piculákat, viszont ki kellett mászni az ablakon, el kellett rohanni az éjjel-nappaliig, vissza kellett csempészni az italt, fel kellett szolgálni, megint ki kellett mászni az ablakon, és az ivászat rendszerint tovább tartott, mint az evészet, Öreg Piszojjal hajnalig kókadoztak. De legalább a maradékot eltakaríthatták, és mindig maradt valami. Így nézett ki a Királyi Asztal normális körülmények között, viszont normális körülmények között egy királyi asztalos hétvége után következő hét közepén nem kellett második Királyi Asztalt összeállítani, egy ilyen hétközép cseppet sem tekinthető normális körülménynek, az abnormalitást pénzben kezdték mérni, az idősb hajdúseggek rögvest megtiltották, hogy pénzt költsenek a Királyi Asztalra.

– Ki mondta, hogy mindenféle húsoknak kell szerepelniük állandó jelleggel a Királyi Asztal étlapján? – csillant fel ravaszul Lemúr szeme, Lemúr volt a legravaszabb közülük, a jég hátán is megélő típus, Lemúrt szerették a nők is, Lemúr mindig tudta, hol a helye.

Az idősb hajdúseggek kíváncsian ülték körül a megterített asztalt. Öreg Piszoj tisztelettudóan állt a hegedűjével, majd egy hirtelen mozdulattal lekapcsolta a villanyt. Rázendített a Nászindulóra, mert semmi jobb nem jutott eszébe, a fikahajdúk pedig ünnepélyesen vonultak befelé. Elöl Kistarisznya és Szőr Ekmont egy-egy nagy gyertyával, amit a nevelőszobából csentek el, mögöttük tömött sorokban társaik, ketten fogtak egy-egy tányért. Az idősb hajdúsógorok nagyot röhögtek a különböző alakzatokba elrendezett nápolyiszeletek láttán, volt itt nyúl, malac, valamiféle madár, amit fácánnak neveztek, minden földi jó képe.

A felszolgálás végén Roppant Hauer Cézár elé tette a 16-os lüdérckeháló adománylevelét, amelyben cirkalmas betűkkel az állt: a 16-os lüdércháló lakói megtiszteltetésnek veszik, hogy öt (azaz 5) piculával hozzájárulhatnak a Rendhagyó Királyi Asztal fényének emeléséhez, és Jó Étvágyat Kívánnak Minden Rendű és Rangú Hajdúsógornak. Lábjegyzetben, kis csillag alatt beidézték a Bravo magazinból a túlzott koleszterinfogyasztás és a potenciazavarok közötti összefüggéseket taglaló passzust.

Szent volt a béke.