Városnapok

Lüdércnyomás · 22/23

Fejezet, amelyben az Angyalok és Angyalcsinálók Városát is fenekestől felfordítják, és kiderül, hogy egy bicikliző polgármester semmit sem változtat meg. Kistarisznyának hiányzott Ibolyk, de nem mert vele találkozni, mert szégyellte magát Ibolyk előtt.

– Mi mást kellett volna tennem? – kérdezte Farkasbarkastól a volt mozi vetítőtermében, ahol a városi időszakos diáklap szerkesztőségét rendezték be.

– Meg kellett volna baszni – válaszolta Farkasbarkas, és Kistarisznya bármibe lefogadta volna, hogy ezt fogja válaszolni. Farkasbarkas épp a mindenkit megbaszok stádiumát konvertálta versciklusokba, Farkasbarkas, az elméncek diáklapjának főszerkesztője költő volt, aki tizenhat éves koráig már három verseskötetet adott ki, amelyekbe a Semmiről írt verseit gyűjtötte össze, és akinek a legnagyobb tragédiája az volt, hogy a Semmivel kapcsolatos egyetlen leírható mondatot már leírta József Attila. Farkasbarkas a „három nővel egy ötliteres vödröt töltöttünk meg gecivel” téma fölött töprengett, sehogy sem sikerült szonetté szublimálnia, Kistarisznya nem segített neki, mert nem értett a versekhez. Míg várták a leszerződött láda sört, igazán volt idejük a saját nyavalyáikon rágódni.

Napi egy láda sör, egy karton Camel és egy doboz neszkávé, ennyi a bér, kötötte ki Kistarisznya. Hiába, hogy a városnapok alapötlete szellemi anyjuknál született meg. Hiába, hogy Kócinál hajlandó volt az önsajnálatáról megfeledkezni, mert Kóci örökbe fogadta őket, megetette őket, megvigasztalta őket, Kóci emberszámba vette őket, könyveket adott a kezükbe. Roppant Hauerrel ketten váltak a kedvenc pótfiakká, Kóci igazi barátként vigyázott rájuk.

És Kócinak sikerült az, ami addig még senkinek sem jutott eszébe: hogy összeboronálja a különböző patinás intézmények szépreményű hallgatóit. Igaz, csak a diákújságírókat, de ez számára pont elegendő volt, Kóci nem képzelte magát sem irgalmas nővérnek, sem szeretetszolgálatnak, a legnormálisabb felnőtt volt, akivel addig találkoztak.

Csak egy normális felnőtt tud olyan kérdéseket feltenni, hogy:

– De hát ez így nem lesz unalmas? – Kóci sem szeretett unatkozni, bár erről gondoskodott a két nagyon is eleven gyerkőce, hús a húsából, vér a véréből. És gondoskodtak a nem vér szerinti pótfiai is, főleg Kistarisznya, akinek egy feszt baja volt, érzékeny volt a lelkem, mindegyre megsértődött, mindegyre dühös volt, türelmetlen.

Baszatlan, vélte Roppant Hauer, aki nem kísérgette többé a Metál Bárba, így nem tudhatta, hogy Kistarisznya bárkivel hajlandó lefeküdni, aki széttárja a lábát, és mivel a Villony zenekar ismét koncertre készülődött, és a próbáikra be lehetett menni, elég sok baboskendős lüdércke hajlandó volt széttenni a lábát.

Kistarisznya és Roppant Hauer nem beszélgettek mostanában bensőségesen, Roppant Hauer megunta Kistarisznya nyavalyáit, majd csak kigyógyul belőlük, mondta a többieknek, akikbe zombimód ismét belegyalogolt, és akik ezért fel akarták képelni, teljesen jogosan. Roppant Hauer ezt nem hagyta, de többé semmi egyebet nem volt hajlandó Kistarisznya helyett megcsinálni.

Kistarisznya ismét a Metál Bárba járt szilencium idején, a Cerberák nem merték feljelenteni, mert azt hitték, hogy a Nagy Hatalmú Direktor úr haverja. Szó, mi szó, Kistarisznya rengeteg időt töltött a Nagy Hatalmú Direktor úr irodájában, mert a Nagy Hatalmú Direktor úr kezdett összeroppanni, és Kistarisznya hálás és értő közönségnek tűnt. Kistarisznya tényleg hálásan hallgatta a Nagy Hatalmú Direktor úr belső pokoljárásának újabb és újabb fejezeteit, elismeréssel adózott az önemésztő gondolatoknak, Kistarisznya a Nagy Hatalmú Direktor úr személyében megtalálta mesterét a depresszióban.

Kóci rettegett az unalomtól, és azt hitte, hogy ha egy városszintű diáknap megszervezésére buzdítja védenceit, akkor Kistarisznya is kigyógyul a depressziójából, amelybe magát hajszolta bele.

Kistarisznya rájött a trükkre, és az ötletből üzletet csinált. Napi egy láda sört, egy doboz Camelt és egy doboz neszkávét kért cserébe azért, hogy Farkasbarkassal és Svájciegérrel szerkessze és megírja a diáknapok krónikáját, ez volt az ára annak, hogy naponta megjelenjen egy négyoldalas újság.

A szervezők kissé drágállották, itt mindenki ingyen dolgozik, csináljátok lelkesedésből, kérték. Csináljátok ti lelkesedésből, morogta Kistarisznya, ennyi az ár, mert mi vagyunk a legjobbak. Ha nem tetszik, keressetek másokat, akik lelkesedésből güriznek, állt fel, és Farkasbarkas mindenben igazat adott neki.

Sajnos tényleg ők a legjobbak, vonta meg a vállát Roppant Hauer, amikor a szervezők megkeresték, hogy lelkesedésből nem vállalná-e át a különkiadások szerkesztését, egyrészt nem tudnám olyan jól megcsinálni, mondta, másrészt nincs kedvem ezeket a faszfejeket hallgatni, amikor a rosszabbul megcsinált lapot szétszedik.

Ehhez senki másnak nem volt kedve, Kistarisznyának, Farkasbarkasnak és Svájciegérnek külön-külön is elég rossz hírük volt, könnyen szájukra vettek bárkit, és akkor irgalmatlanul leszedték a keresztvizet bárkiről.

A szervezők kénytelen-kelletlen belementek az üzletbe, oké, mondta a főszervező, álljuk a napi láda sört, a doboz Camelt és a doboz neszkávét, de akkor az az újság olyan is legyen.

Na, mert pont te fogod megállapítani, nézett rá Kistarisznya, a főszervező ezért a nézésért meg tudta volna ölni.

A vicc az volt az egészben, hogy tényleg ők voltak a legjobbak, könnyen írtak, gyorsan, vitriolosan, élvezhetően, olvasmányosan, alig két óra alatt összerakták a lapot, és becsülettel megdolgoztak a sörökért: interjúkat készítettek, tudósítottak, kis színesekkel vidították a népet, még a Patinás Murokhegyezőből verbuvált illusztrátor is találó karikatúrákat készített.

Csak az az arrogáns pofázmányuk ne lett volna.

Csak az a vadtulök stílusuk ne lett volna.

Nem szerette őket senki, és Kistarisznya nem is akarta, hogy szeressék.

Kistarisznya idegen tollakkal ékeskedett, kokettálni akart, egy fasz volt, magyarázta éjszaka a városi parkban szeretkezés közben egy kivénhedt pina, aki azért dőlt be a rendbe, merthogy a rend azért mégiscsak rend. Ez nem te vagy, írta neki Ibolyk is, Kistarisznya viszont attól félt, hogy de igen. Ez ő.

Sajnálta magát, szégyellte magát, és nagyon jól érezte magát az egyik legjobbként. Hatalomhoz jutott, mert hatalma volt a szavak felett, a világ egy elbaszott lányregény, írta a kis cetlijei egyikére, Kistarisznya nem volt hajlandó másképp tudomást venni a tényekről, csakis kerek egész mondatokban, melyeket viszont tetszése szerint fogalmazott át.

Egykedvűen fogadta el a városi tanácsosi állást, amit Roppant Hauer felajánlott, Roppant Hauer úgy nyerte el a diák-polgármesterséget, hogy alig kellett megerőltessék magukat, Kistarisznya gyanította, hogy Roppant Hauernak iszonytató nagy baromságot kell csinálnia ahhoz, hogy ne nyerje meg a diák-polgármesterséget, a szervezők Roppant Hauerra esküdtek, és hát a szervezők találták ki a játékszabályokat.

Városi tanácsosként nemigen volt dolguk, a tanácsteremben kártyáztak, míg Roppant Hauer polgármesterként Sünsam többváltós biciklijével karikázott körbe-körbe a főtéren. Amikor megunták a kártyázást, megszövegeztek egy határozatot, miszerint a lovasszekerek gazdáinak kötelességük a lovak farka alá kis zsákot kötni. Roppant Hauer aláírta a határozatot, ez volt az egyetlen határozat, amit hoztak.

A városban tilos volt lovas kocsival közlekedni.

Kistarisznya visszament a szerkesztőségbe, megírta a napi penzumát, megszerkesztette az újságot, majd átballagott az Ifjúsági Házba. Az Ifjúsági Házban már hangoltak a társai, a Villony zenekar most a populárisabb számokhoz nyúlt, Beatlest játszottak, Dire Streatset, és bónuszként elkenték a Led Zeppelin Starway to Heaven című számát is, hogy Kistarisznya csillogjon a fuvolájával. Kistarisznya csillogott, pont amennyire kellett, egy cseppet sem erőltette meg magát. A koncert után házibuliba hívták, előkerült a kissé duci lüdércke, aki ismét szerelmetes pillantásokat vetett rá, Kistarisznya a kissé duci és immár babos kendős lüdérckéjével házibuliba ment. A házibuli átverés volt, a kissé duci, immár babos kendős lüdércke csak ismételten meg akarta próbálni, na, le akart vele feküdni, hát mindenki szobát választott, és elkezdték az üzekedést.

Az üzekedés elején tartottak, amikor a kissé duci, immár babos kendős lüdérckének váratlanul hazaállítottak a szülei. A kissé duci, immár babos kendős lüdércke apja régóta gyanakodott már, hogy a lánya kurválkodik, amikor ők nincsenek otthon, erről akart meggyőződni, ezért állítottak be váratlanul az éjszaka kellős közepén, hogy az apa szíjat hasítson a lánya hátából, ha netán tényleg igazat mondanak a szomszédok.

A szomszédok röhögve nézték, ahogy Kistarisznyáék félmeztelenül másznak ki a földszinti ablakokon, mindenféle álomnál többet ért látni, ahogy az apa nadrágszíjjal ezeket a hippiánus drogosokat kergeti.

Kistarisznyát felismerték a tévéből, ni, hogy szedi a lábát a diáktévés, rikoltottak át egymásnak a szomszédok.

Kínos volt, nagyon kínos.

Kistarisznya vissza akart menni Ibolykhoz, Ibolyk nem fogadta vissza. Azt a nagy segget nem tudta megbocsátani.

Nem kellett volna a világról ilyeneket írni, hogy elbaszott lányregény, a világ sértődékeny. És minden kerek mondatnak következménye van.