„...örökre hó alatt marad...” – Ars Sacra-kiállításmegnyitó
Ma délben, miután megnéztem a kiállításunkat, találkoztam az udvaron a PIM nagyasszonyai közül kettővel. Nagyasszonyokat mondok, mert számomra ők azok: mindent tudnak, amit tudni érdemes, közben meg hihetetlen alázattal kamatoztatják is a tudásukat a köz javára. Egyikük
Mekkora a szívköröd? · Botrányok, covid – 2020
Tisztelt hölgyeim és uraim!
Ma délben, miután megnéztem a kiállításunkat, találkoztam az udvaron a PIM nagyasszonyai közül kettővel. Nagyasszonyokat mondok, mert számomra ők azok: mindent tudnak, amit tudni érdemes, közben meg hihetetlen alázattal kamatoztatják is a tudásukat a köz javára. Egyikük
– nem tudom, szabad-e mondani a nevét, legyen: Hegyi Katalin – csevegés közben riposztként idézte fejből az alábbi gondolatot, amit aztán önszorgalomból, kérés nélkül át is küldött elektronikus postán, idézem: „...Létezik egy kétségbeesett, Istenért küszködő, Istenre szomjazó keresés, mely nem ismeri Pascal vigasztaló mondatát: »Nem keresnél engem, ha már meg nem találtál volna«.” – írja Szentkuthy Miklós Frivolitások és hitvallások című művében.
Az ember már csak olyan, hogy bizonyíték kell neki arról, ami a szeme előtt van. Nem a szemünknek hiszünk, inkább elvárjuk, hogy láttassanak.
Istenbizonyítékokat akarunk – pedig csak meg kell nézni egy falevelet. Sokáig kell nézni, az igaz, és úgy kell nézni, de egy falevél is elégséges istenbizonyíték.
Ám erről szól a bűnbeesés: nem elég nekünk az el-nem-rejtett – a bizonyosságot tudással alapozzuk meg. (Hogy a tudás mögött mennyi hit van, arról elég sok filozófiai értekezés született, most nem mennék részletesebben bele.)
Még mielőtt félreértenék: nem a tudás ellen beszélek, hanem a tudás abszolutizálása kérdőjeles a számomra. Láttuk a XX. században, hová vezet, ha Isten helyébe lépünk.
Most is azért vagyunk tele kételyekkel, mert az általunk kitalált és készített dolgokkal vesszük magunkat körül. A Teremtés rendje helyett emberi rendben élünk. A véges elme viszont nem tudja az össze lehetőséget számbavenni – ezért mindaz, amit másik Istenként csinálunk, tökéletlen.
Mintha Isten szabad ege alatt egy üvegdobozba zártuk volna magunkat, és az üvegfalakra festenénk egyre vastagabb rétegekben azt, amit egyébként láthatnánk, ha lemosnánk a festéket.
A dolgok rendje mögött megmutatni az isteni rendet a művészek jussa. Ez a költői igazság lényege. Az igazat mondja, nem csak a valódit. Arról beszél, ami van, volt, lesz mindörökkön örökké. A költészet biztosítókötél nélküli halálugrás a végesből a végtelenbe – és vissza, ha van egyáltalán visszaút.
A költői igazság és a költő igaza viszont nem ugyanaz.
A költői igazság közös munkánk – ezért értjük a verseket.
A költő igaza ellenben privát ima, amit privát nyelven mondanak, a logikai téren kívül képződik – ezért van az, hogy az értelmen túl zsigereinkben is érezzük a verseket.
Tisztelt hölgyeim és uraim!
Ez a kiállítás megmutat valamit abból, ahogyan a magyar költők a költői igazságból visszavettetnek a költő igazába. Vagy abból a nehéz döntésből, amikor a költő az igazát föladja a költői igazság kedvéért.
Amikor összetöri az üvegkalitkát, és kilép Isten szabad ege alá.
Ehhez kell a bátorság. Ugyanis nem tudjuk, mert nem tudható, hogy tisztásra-e vagy szakadékba érkezünk.
A magyar költők, ezek a magyar költők azt hiszik, hogy ama bizonyos tisztásra.
Tisztelt hölgyeim és uraim!
Az Ars Sacra rendezvénysorozat kulturális palettáját színesíti a Petőfi Irodalmi Múzeum idei, tematikus versválogatása. És ha van hozzáadott értéke a verseken túl a kiállításunknak, az Nagy Réka Anna kurátornak köszönhető, aki a látványtervért felelős Kemény Gyulával, az arculatért és tipográfiáért felelős Szmolka Zoltánnal együttmunkálkodva kialakította számunkra ezt a kis kerengőt.
Ezzel a köszönettel egyúttal felkérem Önöket, hogy a megnyitó után látogassák meg a PIM vers-imahelyét.
És amíg Falusi Márton költő, irodalomtörténész barátunk felkészül a megnyitó beszéde megtartására, engedjék meg, hogy egy virágcsokorral köszönjem meg a kurátorasszonynak és csapatának a munkát.
Köszönöm a megtisztelő figyelmet!