Széljegyzet
Jövőkép
Lehet a zuhanást is repülésnek nevezni – mint ahogyan a becsapódást is mondhatjuk sikertelen landolási kísérletnek.
Széljegyzet
Lehet a zuhanást is repülésnek nevezni – mint ahogyan a becsapódást is mondhatjuk sikertelen landolási kísérletnek.
Széljegyzet
Egy sejtett, de nem várt világjárvány és egy lehetségesnek, de elképzelhetetlennek tartott háború kitörése után illene levonni a következtetést: nem a jövő kiszámíthatatlan, hanem mi folytatunk struccpolitikát. Don’t look up!
Széljegyzet
Alighogy véget ért a száz év magyar magány, lavinaszerűen ránk zúdult a parttalan jogszaporítás és a mindent fekete-fehérben látó eltörléskultúra. Ebben az őrületben nem annyira magától értetődő köszönteni a fehérek között az európait, honfitársban a magyart.
Széljegyzet
A zene a közvetlen bizonyíték arra, hogy ez a világ teremtett, és hogy a lehetséges világok legjobbika.
Széljegyzet
Az irodámban az íróasztalom mellett van József Attila írógépe. Nem véletlenül. Minden reggel arra emlékeztet, hogy ugyanaz a véges betűkészlet áll rendelkezésemre, mint JA-nak – de nagyon nem mindegy, hogy milyen sorrendben nyomogatod a billentyűket.
Széljegyzet
A világpolgár csak egy dolgot tud biztosan: hogy honnan jött. A honpolgár azt is tudja, hogy miért van ott, ahol.
Széljegyzet
Már csak egy Isten menthet meg bennünket, mondta csaknem fél évszázada egy filozófus. Ehhez első lépésként az Istenbe vetett hitbe vetett hithez kellene eljutnunk.
Széljegyzet
Szerencsés az, akinek a szülőföldje és hazája egy országhatáron belül található. Szerencsétlen az, akinek se szülőföldje, se hazája, csak országa van.
Széljegyzet
A hazádat, nemzetedet, családodat kétféleképpen védheted: harcolsz ott, ahol kell, és nem harcolsz ott, ahol nem kell.
Széljegyzet
Ha egy távoli központban programozott GPS-t követsz, azt nem haladásnak hívják, hanem vakrepülésnek.
Széljegyzet
Amikor valaki elég erőt érez magában, már nem békét akar, hanem legyőzni a másikat.