Gyerekkoromban papírhajót hajtogattunk, a Nagy-Homoród vizére tettük, és néztük, hogy mi történik, ha elengedsz valamit, aminek se vitorlája, se kormánya. Mindig ugyanaz történt, ami annyira frusztrált minket, hogy egy idő után abbahagytuk. A hajó egy ideig szépen haladt, aztán megpördült, fennakadt egy ágon, vagy befordult egy örvénybe, és ott
Milyen Európában kell majd gyermeket vállalniuk a gyermekeinknek? Ezt a kérdést teszem fel magamnak az egészségesnél és a kívánatosnál jóval gyakrabban. Az elmúlt években egyre dühösebben láttam, ahogyan az Európai Unió, az általunk évtizedekig vágyott jóléti Kánaán veri szét magát. Brüsszelben alattunk vágják a fát, és ha sikerrel járnak, mindannyian
Hallgatom Kodály Székely fonóját, enyém, tiéd, miénk. Négy gyermek – 8–9 évesek – a szomszéd szobában a K-pop démonvadászok betétdalát énekli, miközben egymás mellett ülve online Robloxot játszanak. Nemrég jöttek be az udvarról, piros az arcuk, fel vannak pörögve, kell a zene. Szerencsésebbek, mint én, mert a K-pop nem
Orbán Viktor miniszterelnök tegnap, a 2026-os évértékelőjében egy méltatlanul elfeledett fogalmat hozott be ismét a köztudatba. Ez a hivatásközösség fogalma. A fogalom kidolgozója Joó Tibor, a két világháború közötti szellemtörténetünk ugyancsak elfeledett alakja. Joó a nemzetet nem etnikai-biológiai, hanem szellemi-erkölcsi „hivatásközösségnek” fogta fel. A nemzet lényege nála
Amióta egyfajta kulturális ellenforradalomban élek annak érdekében, hogy visszaszerezzem az eltűnt időt, egyre többet teszek-veszek a konyhában. Az ellenforradalmam elég egyszerű: ha olvasok, akkor este kilenc után csak papírkönyvet és csak olyan szerzőtől, aki legalább ötven éve halott; este zenét kizárólag bakelitről hallgatunk, mert a hordozó eleve megszűri a
Hosszú ideig éltünk abban a hitben – talán még az iskolában is így tanították nekünk –, hogy Európa térképének bal oldala a jövő, a jobb oldala pedig a múlt. Hogy mi, itt Közép-Európában, egyfajta örökös fáziskésésben vagyunk. Hogy az a dolgunk, mint a szorgalmas kisdiáknak: másolni a nyugati mintákat, igyekezni, felzárkózni,
Szokás mondani, hogy a kultúra olyan, mint a levegő. Természetesnek tűnik, ha van, és csak akkor jövünk rá a fontosságára, ha elfogy. Közhely, persze. Csakhogy a közhelyekkel az a gond, hogy mondogatjuk azokat, de nem gondolunk mélyen bele az igazságtartalmukba. Pedig néha érdemes. Szokás mondani, hogy a kultúra olyan, mint
Jegyzet a magyar kultúra napjára Márai Sándor írja valahol Kosztolányi Dezső kapcsán: mindig a költők csináltak legelőből hazát. Ez nem irodalomtörténeti megjegyzés. Civilizációs diagnózis. Benne van az egész történelmünk. Ami — mostanság tapasztalhatjuk igazán — nem ért véget. A legelő adott. A haza nem. A legelő természeti állapot, a haza kulturális teljesítmény.
1823 novemberében egy huszonéves temesvári hadmérnök levelet küld az apjának. Bolyai János tudja: amit papírra vet, az nem pusztán matematikai felfedezés. Hanem a valóság újraírása. „A semmiből egy ujj más világot teremtettem” – írja, és ebben a mondatban ott lüktet minden, ami később a magyar valóságformáló gyakorlat legjobb hagyományává nemesedik. Mit
A fiunk, aki még életében nem élt rendes telet, napok óta teljesen fel van pörögve. Számára az elmúlt napok időjárása legalább akkora sorsforduló, mint a felnőtteknek lehetett a pandémia. A világa radikálisan megváltozott. Születése után vásároltuk meg a hegyvidéki elöregedő zsákfaluban a Kádár-kockánkat, hogy lásson telet, előrelátó szülőkként a
A kontinens immunrendszere Az őrtűz a beszélgetések és a nagy világmegfejtések tere is (pláne, ha van egy kis pálinka is hozzá). Két barátommal, harcostársammal, Megadja Gábor eszmetörténésszel és Lánczi András professzor úrral egy évvel ezelőtt a következőkre jutottunk. Van egy furcsa európai szokásunk: ha magunkról beszélünk, rögtön szégyenkezni kezdünk. Mintha
Ha fellapozzuk a régi írásokat, kiderül, hogy a hübrisz az ókori Athénban nem holmi jellembeli gyengeség volt, hanem konkrét bűntény. Ma már ezt is rosszul értjük. A hübrisz anno nem a sima gőg, nem a „fenn hordja az orrát” nevetséges magabiztossága volt, hanem a szándékos, kéjes erőszak. Az a fajta
Hazaszótár
Véget ért az ünnep. Mielőtt azonban elköszönnék egymástól, álljunk meg egy pillanatra az őrtűz parazsánál. A Hazaszótár nem csupán szavak gyűjteménye. A Hazaszótár: önvédelem. Azért kezdtem el írni, mert azt éreztem: a 21. század legnagyobb csatája nem a földekért, nem az erőforrásokért zajlik, hanem a tudatokért. És ebben a csatában
Hazaszótár
Advent negyedik vasárnapja. A koszorú teljes díszben áll. Ma meggyújtjuk az utolsó gyertyát is. A hagyomány szerint ez a szeretet gyertyája. De ne tévesszük össze ezt a szeretetet a romantikus filmek érzelgősségével vagy a szeretet ünnepe marketingjelszavaival. Ez a szeretet: fegyelem és figyelem. Ez a szeretet: jelenlét. Ez a szeretet
Székelyindián a porcelánboltban
Európa kultúrájának mélységét a tragikum vállalása adta. Nagysága nem a tévedhetetlenségéből, sokkal inkább a belátás képességéből fakadt: abból az erőből, amely képes szembenézni a cselekvés nem szándékolt következményeivel. A tragédia itt sosem végállomást jelentett, inkább a tisztánlátás pillanatát. A tragikus kultúra nem menekül a fájdalom elől, ellenkezőleg: értelmet keres benne.
Székelyindián a porcelánboltban
Európa identitásközösségénél is mélyebb réteg az emlékezeti közösség. Összekötő kapcsunk a közösen hordozott sebek hálózata, nem pedig valamiféle utólag konstruált, egységes sikertörténet. Háborúk, bűnök, bukások és tanulságok rétegződtek egymásra, folytonosan újraértelmezve az előzményeket. Az európai történelem barázdált táj. A felejtés ebben a térben amputációval ér fel. A múlt levágása a
Székelyindián a porcelánboltban
Az Európai Unió jelszava – In varietate concordia – érvényes és igaz. A hiba az értelmezési tartományban keresendő. A brüsszeli újbeszél szótárában az „egység” uniformizálássá silányult: elvárássá, hogy mindenki ugyanazt gondolja a családról, a migrációról, a háborúról, a világról. A „sokszínűség” pedig felszínes látvány-diverzitássá vált: zászlókat, logókat, kvótákat és identitáscímkéket aggatnak
Székelyindián a porcelánboltban
Beszűkült tudatállapot Ezen a ponton tisztáznunk kell egy alapvető fogalmi zűrzavart, amely a barlang homályában született, de a tisztáson nem maradhat velünk: Európa nem azonos az Európai Unióval. Európa gondolatként világformáló erő, az Európai Unió beszűkült tudatállapot. Ez nem nyelvészkedés, hanem ontológiai különbségtétel. A beszűkült tudatállapot nem erkölcsi hiba, hanem
Székelyindián a porcelánboltban
A civilizációs válság és az elveszített öntudat Amióta világ a világ, válságok jönnek és mennek. Ismerjük a konjunkturális válságot: ez a gazdaság láza, jön a megszorítás, aztán a fellendülés. Ismerjük a strukturális válságot is: amikor az intézményrendszerek recsegnek-ropognak, és reformra szorulnak. De amiben ma élnünk adatik, az ennél mélyebb.
Hazaszótár
Advent harmadik vasárnapja. Meggyújtjuk az öröm gyertyáját. Az örömről is nehéz ma már a félreértés kockázata nélkül beszélni. A fogyasztásra kondicionált világunkban a 21. század embere összekeveri az örömöt a szórakozással. A szórakozás zajos, a külvilágból jön, ingerek kellenek hozzá, és gyorsan elillan. Az anyanyelvünk itt is segítségünkre siet megérteni
Székelyindián a porcelánboltban
Mindannyian ismerjük Platón barlanghasonlatát. De azért röviden a lényeg: képzeljünk el embereket, akik születésüktől fogva egy barlangban élnek leláncolva, és csak a falat látják maguk előtt. Mögöttük tűz ég, és a tűz fényében tárgyakat hordoznak egy fal fölött, amiknek árnyéka a barlang falára vetül. A rabok csak ezeket az árnyékokat
Székelyindián a porcelánboltban
Egy marék föld Szeretek figyelni a nálam okosabb emberekre. Az alábbi gondolatmenet lényegét egy nagyon bölcs asszonytól hallottam először, aki az életével is példázza, hogy mennyire komolyan gondolja, amit mond: képzeljetek el egy masinát: a felső nyílásán beleteszünk egy marék földet, alul kigurul egy paradicsom. Ha megkérdezik, mi történik odabent,
Székelyindián a porcelánboltban
A tárgy nélküli félelem kora Ha a 20. század a félelem évszázada volt – félelem a diktatúráktól, a titkosrendőrségtől, az atombombától –, akkor a 21. század a szorongás évszázada. Van egy lényeges különbség a kettő között. A félelemnek van tárgya: félek a medvétől, a tanktól, az éhezéstől. Ha a medve elmegy, a
Székelyindián a porcelánboltban
A folyamatos jelen börtöne Ha megkérdezzük a ma emberét, mikor él, azt feleli: most. És ebben a válaszban rejlik a 21. századi civilizáció egyik legsúlyosabb diagnózisa. Mert az ember nemcsak a „most”-ban él. Az ember az az élőlény, aki emlékeiben hordozza a halottait, és aki a még meg nem