Világítótorony
Gyerekkoromban papírhajót hajtogattunk, a Nagy-Homoród vizére tettük, és néztük, hogy mi történik, ha elengedsz valamit, aminek se vitorlája, se kormánya.
Mindig ugyanaz történt, ami annyira frusztrált minket, hogy egy idő után abbahagytuk. A hajó egy ideig szépen haladt, aztán megpördült, fennakadt egy ágon, vagy befordult egy örvénybe, és ott keringett, amíg szét nem ázott. Soha nem ért el sehová. Amit ebből megtanulhattunk: lehet, hogy a víz az úr, de az irányítás képessége nélkül nem viszed át a szerelmet fogadban tartva a túlsó partra.
Később azt is megérthettük, hogy hiába van vitorlád, ha mindig csak szélirányba állítod. Aki kizárólag a szelet követi, az nem valahová tart, hanem csak hánykolódik. A sodródást is lehet mozgásnak nevezni, persze, de irány nélkül nincs haladás.
A jó hajózáshoz tehát legkevesebb két dolog kell.
Az egyik az iránytű. Ez mutatja, merre van észak. Az iránytű az értékrend: tudod, mi a helyes és mi a helytelen, mi az ár, amit hajlandó vagy megfizetni, és mi az, amit nem. Az iránytű működik a nyílt tengeren is, viharban is, sötétben is. Egy hiányossága van: nem mondja meg, hogy hová akarsz megérkezni. Csak azt mutatja, merre van észak. Nem azt, hogy hol van az otthon.
A világítótorony az a fény a parton, ami a kikötődet jelzi. Azt mutatja meg, hogy hol várnak rád. Hol van az a hely, ahonnan elindultál, és ahová vissza tudsz térni, ha elfáradtál, ha elrontottál valamit, ha elvesztetted a tájékozódást. A világítótorony nem a nyílt tenger eszköze. A hazaérkezésé.
A politikában is kell mind a kettő. Iránytű, hogy ne tévedj el az elveidben. Világítótorony, hogy tudd, hová tartozol. Az egyik nélkül elvtelen vagy, a másik nélkül hontalan.
A progresszív politika tévedését pontosan itt érhetjük tetten. Nem az a baj a haladár terraformálással, hogy nincs iránytűje. Van neki, többféle is: egyenlőség, szabadság, haladás, emberi jogok. Ezek működnek is akár. A progresszióval az a baj, hogy nincs világítótornya. Nincs kikötője. Nem tudja, hol van az otthon, ahová visszatérhet, ha eltévedt.
Mert ha minden hagyomány gyanús, minden közösség elnyomó struktúra, minden kötődés potenciális korlát, akkor nincs part, ahonnan a fény jöhetne. Nincs honnan. Bármilyen jól működik tehát a progresszió iránytűje, a hajója örökké a nyílt tengeren kering. Ráadásul horgonya sincs, mert nincs mihez kötődni. És ez élhetetlen élet. Az ember nem tud pusztán elvekben lakni. Otthonra van szüksége, nem csak koordinátákra.
A konzervatív gondolkodás ereje nem abban rejlik, hogy jobb iránytűje lenne. Hanem abban, hogy van világítótornya. Az világítótorony nem azért épül, hogy megakadályozza az indulást, hanem hogy lehetővé tegye a visszatérést. Azt jelenti: van egy hely, amihez képest mérhetsz minden távolságot. Ha vár rád az otthonod, akkor van használható mércéd. És mivel tudod, mit jelent hazaérni, ezért a progresszívokkal ellentétben azt is tudod, hogy mit jelent eltévedni.
A jó politikának tehát nem az a legfőbb kérdése, hogy merről fúj a szél. Hanem az, hogy hová akarsz hazaérni.
Hazaszótár · III. évad · Kossuth Rádió · 2026. március 8.