Szívkör

Vészterhes időket élünk. A szomszédunkban háború zajlik, aminek következményei az egész világot érintik: energiaválság, gazdasági válság és élelmiszerhiány fenyeget. A magyar kormány erején felül próbálja tartani a frontot, a józan ész alapján hozna és hozatna döntéseket, de a „jóember-őrület” süketté és vakká teszi az európai elitet.

Hallgatom a tanácsaikat, miszerint fűtés helyett vegyünk fel még pulóvert, vagy hogy elég hetente egyszer fürödni melegvízben, és mind az motoszkál bennem, hogy ez rém ismerős, én már éltem így: a nyolcvanas években a román kommunista diktatúrában. Ott dideregtünk a hideg fűtőtest mellett a kemény székely télben a negyedik emeleti tömbházlakásunkban.

Bezzeg három kilométerrel arrébb, nagyszüleimnél duruzsolt a csempekályha, mindig lehetett melegíteni egy mosdásnyi meleg vizet. A hosszabb áramszünet sem zavart túlságosan: mivel apai nagyszüleimnél eleve nem volt tévé, hát természetesnek vettük, hogy nagymamám a petróleumlámpa fényénél a kukoricamorzsolgatás közben énekel, nagyapám háborús történeteket mesél, már ha be tudták imádkozni az unokákat a csillagos ég alól.

És igencsak éles volt a kontraszt a városi élelmiszerbolt üres polcai és nagyszüleim kamrája között, náluk ugyanis mindig volt legalább egy évre elegendő alapvető élelmiszer fölhalmozva.

Nem a nosztalgia okán idéztem meg ezt az idillikusnak tűnő képet. Telepi mamáék nem a birtoklás vágyától vezettetve halmoztak föl fontos dolgokat, hanem a józan paraszti eszük tette válságállóbbá a jelent és a jövőt az egész nagy család számára. Nagyapámék túléltek legalább egy világháborút, és a kommunista diktatúrát is túl akarták élni. Olyan tapasztalat irányította a cselekedeteiket, amelyet mára mintha elfelejtettünk volna.

Nagyszüleim még tudták, hogy erdőn, mezőn mi ehető és mi nem. Elő tudták állítani a használati tárgyaikat és meg is tudták javítani azokat. Tudták, hogyan kell megművelni a földet, hogy az a következő években is teremjen. Látták a fától az erdőt a szó szoros és átvitt értelmében is.

És minden nehézség ellenére megvolt bennük az igény a szépre. Nagyapám faragni tanított, nagymamámtól a keresztszemes hímzést lestük el (előbbiben jó voltam, utóbbiban nagyon nem). Zenész is azért lett belőlem, mert vásárfiaként hatlukú furulyát kaptam tőlük, és amikor kísérletezgetve eljátszottam rajta egy népdalt, akkor derült ki, hogy van hallásom.

Ha meg akarjuk érteni a válságok korát, akkor csak egy nagyon egyszerű kérdésre kell válaszolnunk: mi történne, ha órákra elvennék a villanyt? Mit tennénk tartós áramszünet esetén?

Mindezzel csak azt akartam felvezetni, hogy jöjjön bármilyen válság, a megoldás, az igazi megoldás az, ha visszanyerjük és sajátként megéljük a gyakorlati tudást. Aki ma azt állítja, hogy tudja, mi fog történni egy, öt vagy tíz év múlva, az hazudik. Egy dolgot viszont tudunk: a Jóisten segítségével a magyar gondolat ezer éven át megtartotta nemzetünket a Kárpát-medencében, tehát igencsak jó okunk van abban bízni, hogy a következő ezer esztendőre is kitalálunk valamit. Ehhez viszont az kell, hogy álljunk vissza a magyar valóságba, elevenítsük fel hagyományainkat, vegyük ismét birtokunkba az ezer és ezer esztendőn keresztül fölhalmozott bölcsességet.

És még az is szükséges, hogy lássunk túl a mai korcsmán, írjuk felül a mentális határainkat. Szerencsés az, akinek a szülőföldje és hazája egy országhatáron belül található. Szerencsétlen az, akinek se szülőföldje, se hazája, csak országa van.

Nekünk, elszakított nemzetrészeknek nehéz volt megértetni, hogy milyen (volt) szeretni azt a hazát, aminek nem vagy polgára, amely lemondott rólad – és milyen nehéz szülőföldet tartani olyan országban, ami nem a hazád. És hogy mennyire jó érzés most már, évtizedek nemzetpolitikai építkezésének köszönhetően, ha otthonról hazamész.

De az igazi tét még mindig a táv. Hogy szívben és fejben mekkora távot tudsz otthonként befogni. Mekkora a szívköröd.

Az enyém most már Kárpát-medencényi. Szívem csücske Székelyföld, de szeretni tudom Pozsonytól Szabadkáig, Beregszásztól Gyuláig, örökségünktől a rögvalóig a teljes magyar világot. Nem azért, mert az enyém, hanem azért, mert a miénk. Lényeges különbség.

Hazaszótár · I. évad · Kossuth Rádió · 2023. október 29.