Fenntartható

Induljunk a trivialitásoktól, hátha közelebb kerülünk annak megértéséhez, mi történik velünk, mi történik a világban. Az egyik ilyen mára közhelyszerűvé laposodó probléma a fenntartható fejlődés kérdése, ami sokak szerint legfőbb bajaink okozója. Most nem bonyolódnék bele abba a feladványba, hogy egyáltalán hogyan lehetséges fejlődés, ha egyszer a történelem véget ért. A mennyországnak nem lehetséges fokozása, az utópiák is a lehetséges világok legjobbikának beteljesülését ígérik. Fogadjuk el, hogy a balliberális logika szerint ebben a szerintük poszthisztorikus korban is tetten érhető valami, amit akár fejlődésnek is nevezhetünk. A közelgő olimpiára való tekintettel jó lenne, ha ennek az úgynevezett fejlődésnek a dinamikáját is leírhatnánk a „gyorsabban, magasabbra, erősebben” hármasával, de nem, ezt is sikerült degradálni: ahogy a művelt európai mondaná, „more and more”, többet és többet, nagyjából ezt jelenti manapság a fejlődés fogalma. Erre mondja azt az okosabbja, hogy ez fenntarthatatlan, a fogyasztói társadalom modellje csődtörténet. Alapvetően ennek az igazságát nem nehéz belátni: ha egyre többen egyre többet akarunk, és a nyersanyagkészlet, valamint ezzel szoros összefüggésben a fogyasztási javak előállításához, működtetéséhez szükséges energia véges, akkor az elemi matematika szabályai szerint ennek valahol, valamikor csúnya vége lehet, az apokalipszis lovasai csak egy kávét kérnek.

És már csak ezért is ébredhetnek bennünk kétségek a fejlődés fogalmának tartalmát illetően: a történészek jelentős része úgy látja, hogy az emberiség történelmét meghatározó háborúk többsége a tágabb értelemben vett nyersanyagért zajlott, nagyon leegyszerűsítve leírható az elmúlt párezer évünk a „legelőtől az olajig” ívével.

Ezt az ívet hosszabbítjuk most meg a lítiumig. Ez is egy lehetséges oka és magyarázata a szomszédunkban folyó háborúnak.

Hogy ne vádolhassanak meg orosz propagandával, az önmagát mérvadónak és függetlennek gondoló hvg.hu szemlecikkét idézném. Ebben többek között az áll: „Óriási lehetőséget jelent Ukrajna ásványi kincseinek kiaknázása, különösen a zöld átmenet szempontjából – jelentette ki Maroš Šefčovič, az Európai Bizottság alelnöke még 2021-ben, aki ezzel elsősorban a lítiumra célzott.

A lítium Ukrajna legfontosabb ásványi kincse, amely rendkívüli mértékben felértékelődött azt követően, hogy az akkumulátorgyártásban nélkülözhetetlen, és elsősorban Kína exportálja azt a világpiacra. Brüsszel már régóta törekszik arra, hogy mérsékelje a függést legnagyobb kereskedelmi partnerétől, Kínától.”

Ugyanebben a cikkben idéznek egy amerikai szenátort: „Nagyon fontos számunkra, hogy miképp ér véget ez a háború Ukrajnában. Segítsük az ukránokat ebben a háborúban, mert nem engedhetjük meg magunknak, hogy veszítsünk. Találjunk egy megoldást erre a háborúra, de sose felejtsük el: Ukrajna egy aranybánya! 10-12 ezer milliárd dollár értékű kritikusan fontos nyersanyag van ott. Ezt nem engedhetjük át Putyinnak, aki továbbpasszolná azt Kínának”. Merthogy, és ezt veszi észre némi ütemkéséssel a hvg is, a lítiumkészlet az oroszok által megszállt keleti fertályon található.

Innen nézve a Nyugat proxyháborúja Oroszország ellen aligha Ukrajnáról vagy a demokráciáról szól.

Évtizedes poén, hogy az Amerikai Egyesült Államok mint a világ csendőre egy adott országba a demokrácia ígéretével megy be, kitermelési engedéllyel jön ki. Szebben megfogalmazva: az értékek fügefalevele alatt általában érdekalapú az amerikai külpolitika, a biznisz az első.

Hogy a Biden-konjuktúra mit akar, azt évek óta a bőrünkön érezhetjük. Az előbb idézett amerikai szenátor viszont republikánus, a hvg.hu szerint Trump elszánt híve.

A kérdés tehát csak az, hogy mit akarhat Trump: kereskedni vagy háborúzni? Trump kapitalista, tehát valószínűleg azt fogja választani, ami üzletileg kifizetődőbb. Ha az Európai Unióval ki tudja fizettetni a számlát, márpedig most fizetünk, és a haszon Amerikáé lesz, márpedig most ők profitálnak ebből is, akkor a háború folytatása sem kizárt. Amerika nem fog nagyot változni, Oroszország sem, tehát a béke irányába történő elmozdulás elősegítése leginkább az EU feladata lehetne. Annál is inkább, mert ez az európai érdek. A jelenlegi brüsszeli elit önsorsrontó logikáját elnézve viszont nincsenek vérmes reményeink. A nyugati fenntartható fejlődés délibábjáért az európai polgárok pénze mellett most éppen ukránok vérével fizetünk. És ahogy elnézem a szándéknyilatkozatokat, a balliberális politikai elit a nyersanyagharcot az utolsó ukránig folytatná. Még ha mindannyian beledöglünk, akkor is. Márpedig bele fogunk dögleni.

Hazaszótár · I. évad · Kossuth Rádió · 2024. július 14.