Könyv

Amióta az eszemet tudom, könyvek között élek. Azért olvasok, mert szenvedélyesen szeretek olvasni, számomra öncélú élvezet. Ezért egészen 2008-ig még az sem érdekelt, hogy milyen a könyv kiállítása, se a borító, sem a tipográfia nem számított, a betűk által közvetített tartalom levált a könyvtárgyról.

Arra, hogy egy könyv tárgy is, annak minden esztétikai és metafizikai utalásegészével, csak 2008-ban döbbentem rá. Tizenöt évvel ezelőtt az akkori feladatköröm részeként kollégáimmal Biblia-kiállítást installáltunk az Európai Parlament brüsszeli kaptárjában A Könyv címmel. Ősnyomtatványok sorát, az összes európai nyelven kiadott Bibliákat gyűjtöttük össze Nagyváradon, hurcoltuk keresztül fél Európán, majd a belga Királyi Könyvtár kölcsönvitrinjeiben sorakoztattuk fel. Érdekes kihívásnak bizonyult, ugyanis a kiállítás kurátora az utolsó métereken eltűnt, nem értük utol, a főnökünk meg annyit mondott, hogy oldjuk meg. Ott álltunk ketten a kollégával, ő reklámgrafikus, akkor én még gyakorló filozófus, szépreményű egyetemi oktató, néztük a rengeteg Bibliát, találd meg a rendet Isten szavában, pláne ha nyelveken szól.

A kiállítótér nem zárt arrafelé, mindenki áteshetett a Bibliatornyokon, ha éppen arra volt dolga. Sokan meg is álltak egy pillanatra, rácsodálkoztak a könyvekre, az okosabbja a Könyvre is, majd rohantak tovább. Az ad hoc kurátori megoldáshoz egy katalán politikus segített hozzá. Katalán nyelvű Bibliát ugyanis nagyon nehezen tudtunk szerezni, valakinek a valakijének a valakije hozta be otthonról a teljesen hétköznapi, puhafedelű kiadását. Ezt vette kézbe ez a katalán politikus, sokáig meredt rá, majd eléggé érdekes angolsággal közölte, hogy ezt a tárgyat vagy dolgot ő a nagyszülei éjjeliszekrényén látta – és azóta se. Láthatóan meghatódott az emléken, és mi ezt nem nagyon értettük, ott görnyedsz egy Váradi Biblia-fakszimile súlya alatt, ez itt meg hüppög egy hétköznapi kiadvány miatt.

És itt csapott be a matatós ménkű, amikor rájöttünk: nemhogy a Biblia, de már a könyv sem hétköznapi tárgy. Nem magától értetődik a léte, pláne nem a lakásban való léte.

És akkor jöjjön a tételmondatom: a könyv elveszítette a magától értetődő utalásegészét. Hiába komplex információhordozó tárgy, az okoskütyük és az ébredező mesterséges intelligencia multiverzumában a Gutenberg-galaxis csak egy univerzum a lehetséges világok között. És én, a Gutenberg-galaxis magyar planétájának ősembere riadt kíváncsian nézem a féreglyukakon érkezőket, remélem távozásukat. Ülök a barlangomban, és a téridővándorok ajándékozta okoskészülékemen pötyögöm ezeket a sorokat. És mivel így írok, úgy érzem, hogy a barlangom tulajdonképpen csak képernyőkből álló üvegkalicka.

Eltűntek a könyvtéglák a könyvfalból – és a legnagyobb rémületünkre az elménk ezáltal nem nyitottá vált, hanem megszűnt elménknek lenni. Az akárki gondolkodik helyettünk, az akárki beszél belőlünk, az akárki mindig valami más, az akárki tehát senki. Azért még mielőtt kollektív öngyilkosságot követnénk el mi, Gutenberg-gyerekek, még tegyünk fel egy kérdést: ha megszólal a könyv, kinek a hangján szólal meg?

Ugyanis egy dolgot nem lehet leprogramozni, mert rajtad kívül senki nem hallja: a te belső hangodat.

Hazaszótár · I. évad · Kossuth Rádió · 2023. november 19.