Vitázni, kísérletezni, építkezni

Mekkora a szívköröd? · Kezdetek – 2019

Bálint Ágnes beszélgetése Demeter Szilárddal

A sajtótájékoztatón elmondta: úgy érzi, eljött az idő, hogy kilépjenek a komfortzónából a PIM eseményeivel. Mi az, amiben mindenképpen változást szeretne elérni?

A PIM-et eddig is a bátorság jellemezte, mármint a kiállításait tekintve. Amiben mindenféleképpen szeretnék változást elérni, az az, hogy legyünk produktív viták generálói. Nem föltétlenül muzeológiai feladat, bár manapság a provokáció már nem áll messze a muzeológiától sem. Én nem öncélú, vagy marketingértékű „provokációkat” szeretnék, hanem gondolatébresztő vitákat, együttgondolkodást, együttműködést, közös alkotást, kísérletezgetéseket. Valamit, amitől a magyar kultúra elevenebbé, izgalmasabbá, élhetőbbé, szerethetőbbé – vagyis megtartóbbá erősödhet.

Hogy jött az ötlet, hogy épp az A38 Hajóval valósuljon meg az első együttműködés?

Adta magát. Az egyik hobbim a zenélés, különböző zenekarokkal többször fölléptem már az A38 Hajón, a vezetőjével, Bognár Attilával régi ismerősök vagyunk. Mondhatni, egyszerre kerestük egymást. Amikor azon gondolkodtam, hogyan tudjuk kivinni a Károlyi-palotán kívülre mindazt az izgalmas tartalmat, ami a PIM-en belül megtermelődik, vagy csak körvonalazódik, az A38 Hajó volt az egyik első helyszín, ami eszembe jutott. Van egy sajátos erőtere, amiben szervesülhet a kortárs irodalom, a zene, a színművészet és a multimédiás alkotás. Nem beszélve arról, hogy nagyon jó az infrastruktúrájuk, a Petőfi TV-nek régi beszállítói. Kifejezetten azt szeretném – anélkül, persze, hogy a különböző produkciók tartalmába beleszólnék –, hogy az irodalom, a zene és egyéb társművészetek a maguk természetességében bocsátkozzanak párbeszédbe, a különböző művészek ott a helyszínen hozzanak létre olyan közös alkotásokat, amelyek legalább egy estére visszaadják a kultúra egészének elevenségét. Lehet, hogy esetleges lesz olykor, lehet, hogy néha elbeszélnek egymás mellett – de hát a művészek emberből vannak, és ez az emberi vonatkozás az, ami izgalmas. Hogy hogyan tud egy, a végesség tudatával megvert lény, ha nem is az örökkévalóságnak, de majdnem annak dolgozni. Tele vagyunk feladványokkal. Mihez kezd egy kortárs író egy rezidens zenekarral és egy DJ-vel? Hogyan reagálnak irodalmi szövegekre vizuális művészek? Mit kezd egy színész halott fehér emberek szövegeivel, ha épp az a feladat, hogy – mondjuk – „Csáth-koncertet” kell adnia? Egy pályakezdő irodalmár és egy pályakezdő zenekar megtalálja-e a közös hangot? Van-e nekik ilyen? Ha nincs, ki tudnak-e alakítani egyet legalább egy este erejéig? Ésatöbbi. Ráadásul szórakozni szeretnék, tartalmasan kikapcsolódni, nézni, ahogyan valami izgalmas megszületik a szemünk előtt.