A koncert

Lüdércnyomás · 16/23

Fejezet, amelyben a Villony zenekar megtartja első nagy sikerű koncertjét. Kistarisznya soha többet nem akart meggyőzni senkit semmiről, viszont annál érdekesebbnek tűnt számára, ha megmutathatja mindenkinek, valamely dolog miért érdekes. Miért szép. A szépségről ugyan némiképp a többiekétől eltérő fogalmai voltak, gondolta, hiszen a Duinói elégiákat sem Roppant Hauer, sem Svájciegér, sem Zulukafferbihalbocs, sem Cézár, sem Keksz nem tartotta szépnek, az Öreg Piszojt meg nem kérdezte, mert Öreg Piszojt illusztrátorként nevesítették a Csinálmány szerkesztőségében. Pedig az Öreg Piszoj látott, amit látott, tudott, amit tudott, és legtöbbször igaza lett.

Nem lesz ez így jó, csóválta a fejét a Csinálmány második számának összeállításakor, Öreg Piszoj nem tette volna bele a második számba Cézár 600:20 című veretes cikkét, amelyben Cézár pszichológiai alapon kimutatta, mennyire egészségtelen mikrotársadalom szerveződött össze a Patinás Középfokú Angyaluban, hogy a nemek ilyen aránya óhatatlanul lelki sérüléseket és nemi eltévelyedéseket eredményezhet, pláne, ha a nagy ritkán szervezett bálokba sem engedik be az ellenkező neműeket. És Öreg Piszojnak igaza lett, mert amikor Kistarisznya ugyanezen okfejtés alapján példának hozta fel a neveléslélektan nagydolgozatában a Patinás Középfokú Angyalut mint eleve sérült közösséget, csak a Nagy Hatalmú Direktor úr jóindulata mentette meg a kirúgástól.

Öreg Piszoj az álnéven írt tanárportrékat sem közölte volna, és megint csak igaza lett, mert a kipécézett tanárok attól kezdve ellenségesen kezelték a Csinálmányt, mondjuk, senki nem szeretné, ha úgy kezdődne a róla írt jellemzés, hogy „a Gerinctelenek havában született”, nemhogy olyan tudor, akinek a szava jelentős súllyal esett latba a Nagytanácsban.

Rájuk járt a rúd. Kezdett tavaszodni. A spájzolós lüdérckék rövid úton rúgták ki a bespájzolt hajdúsógorokat, akik a nagy kényelemben elfelejtettek udvarolni, és most depressziósan lógatták a fejüket a kerítésen, megannyi ázott, tollfosztott verébfiók.

A nem józan életű lüdérckék inkább vitaminokat szedtek, a józan életű lüdérckék meg vitaminokkal tömték a hajdúsógorokat.

Hollandus segélyszállítmányban kicsimillió kockás inget kaptak, mindenki egyforma kockás ingben járt, nyomasztó egy látvány volt.

A Villonyból kirúgták a nagy nehezen beimádkozott dobost, mert nem tudott dobolni, és két hónap alatt sem tudott megtanulni egy becsületes kétnegyedet ütni, a Villony zenekarnak nem volt dobosa, és metronómmal mégsem állhattak fel a színpadra.

Kistarisznyától visszakérték a basszusgitárt otthoni zenésztársai, akik találtak végre egy olyan gitárost, aki hajlandó volt lealacsonyodni a négy húrhoz, és nem kellett a buszjegyét fizetni.

Svájciegér és Zulukafferbihalbocs kiköltöztek a Palipalotából, mert találtak egy házinénimentes, olcsó albérletet, és mert nem volt más választásuk. Ha nem költöznek ki, akkor kirúgják őket, Svájciegér és Zulukafferbihalbocs nehezen kezelhető hajdúsógorokká váltak, egyéni véleménnyel, egyéni véleményük legtöbbször lesújtó volt, a lesújtó egyéni véleményüknek legtöbbször hangot is adtak szóban és írásban, ezért roppant kényelmetlen hajdúsógoroknak minősültek, nem volt nehéz ellenük vádiratot szerkeszteni. A Nagy Hatalmú Nevelő annyi terhelő adatot gyűjtött össze ellenük, hogy már-már a Patinás Középfokú Angyaluból is kizárták őket, a Nagy Hatalmú Nevelő vádiratának segédszerkesztőiként a Csinálmányban kipécézett tudorok is hozzátették a magukét.

Svájciegér és Zulukafferbihalbocs nem jártak órákra, sokat pofáztak és ritkán ok nélkül. Okos hajdúsógorokká nőtték ki magukat, széles látókörrel és felvágott nyelvvel. Annyi eszük viszont nem volt, hogy befogják a pofájukat, amikor nem lett volna muszáj széles látókörüket fitogtatni, éles nyelvüket köszörülni, ezért nemigen szerették őket sem a hajdúsógorok, sem a lüdérckék, sem a tudorok.

Kistarisznya szerette őket, és amikor csak tehette, kiköltözött Svájciegérhez a ki nem bontott bútorok közé, annál is inkább, mert Hűdenagy külön szobája, ahol eddig a hétvégéket töltötték kettesben zenélve, többnyire foglalt volt, Hűdenagy összejött Lüdércke 1-gyel, Roppant Hauer elkesedésére, aki soha nem töltött egy egész éjszakát Lüdércke 1-gyel, Hűdenagyék viszont hétvégeken ki sem keltek az ágyból. Lüdércke 1 jóval több trükköt tudott, mint Hűdenagy, aki mindezekről a trükkökről részletesen beszámolt a csorgó nyálú hajdúsógoroknak, és ha csak fele volt igaz mindannak, amit a csorgó nyálú hajdúsógoroknak elmesélt, akkor is élőben tanulta a Káma Szútrát.

Szerettek volna a helyében lenni, de a külön bejáratú fiúszoba nem az ő világuk volt.

Huszonnégy vaságy, ez volt az ő világuk, és ez azért néha az agyukra ment.

Olyannyira az agyukra ment, hogy Kistarisznya például teljes cölibátust fogadott, ellene mondott a földi hívságoknak, ellene mondott a gonosznak, estéit Svájciegérék osztályában töltötte, ahol három rém okos lüdérckével kanasztázott, amíg csak ki nem rúgta valamelyik Cerbera. Kistarisznya annyira meghülyült, hogy észre sem vette, csak azért vették be a kanasztapartiba a három okos lüdérckék, mert az egyik rém okos lüdércke szerelmes volt belé.

Kistarisznya nem vett észre semmit, vakon elment élete első nagy szerelme mellett, elvolt Rilkével, meg Hölderlinnel, meg a menetrend szerinti kanasztapartival, nem járt a Metál Bárba, automataként teljesítette hajdúszolgai kötelességeit, fel sem tűnt neki, hogy már nem verik esténként, teljesen magába volt csavarodva. Legjobb barátja, Roppant Hauer megvédte, ha zombimód belegyalogolt sorstársaiba, akik ezért teljes joggal fel akarták képelni, Roppant Hauer tartotta a hátát miatta Tyúkanyó előtt, Roppant Hauer még sepregetni is hajlandó volt helyette, bár fogalma sem volt, miért csinálja, hiszen Kistarisznya soha nem köszönt meg semmit. Roppant Hauer úgy érezte, hogy neki Kistarisznya a legjobb barátja, és ez számára bőségesen elégséges magyarázattal szolgált.

Kistarisznya magasról tojt a legjobb barátjára, ha az esténként valamiben a segítségét kérte, mondjuk, szórakoztatni kellett volna egy lüdércke barátnőjét, amíg Roppant Hauer a barátnő barátnőjét szórakoztatta volna kettesben, Kistarisznya alig várta, hogy kezdődjön a kanasztaparti. Kármen, Pálcikaiza és Gyöngyömvérem, élete első nagy szerelme várták őt, de ne reménykedjünk, e fejezetben élete első nagy szerelméből nem lesz semmi, ahhoz Kistarisznya túlságosan el van szállva.

Túlságosan nagyképű lettél, vágták a szemébe a haveribb lüdérckék cigizés közben a budiban, szaros pálcával sem lehet felérni az orrod. A kevésbé haver lüdérckék a háta mögött súgtak össze, és Kistarisznya azt hitte, ha egyáltalán észrevette, hogy csak nem merik megszólítani. A néma utálatot néma csodálatként értelmezte. Kistarisznya olyan faszkalappá vált, amilyen faszkalapokat még a Metál Bárban is alig bírt elviselni. Az egész Villony zenekar elhitte magát, tudósítsunk egy mondatban a közhangulatról, és a közhangulattal ellentétben úgy gondoljuk, hogy erre minden alapjuk megvolt.

Az Angyalok és Angyalcsinálók Városában először játszott nagyközönség előtt progresszív rockot vagy annak nevezett valamit kölyökbanda, először hallottak kezdő zenekartól King Crimsont. Feldolgozást, persze, hiszen nem állt rendelkezésükre sem nagyzenekar, sem megfelelő technika, de a rengeteg Doorsot, Hobo Blues Bandet, AC/DC-t, Metallicát, egyéb divatzenét játszó gombazenekar közül mégiscsak kitűntek szokatlan nótáikkal. Maratoni rockkoncertet szerveztek az Ifjúsági Házban, az Angyalok és Angyalcsinálók Városának összes háromakkordos garázszenekara fellépési lehetőséget kapott.

Már azzal is felhívták a figyelmet magukra, hogy két dobossal álltak fel. Mivel nem volt dobosuk, hát elmentek pár bakelitlemezzel a város két legjobb dobosához, feltettek pár számot, és azt mondták: ezt kellene leütni. A város két legjobb dobosa figyelmesen végighallgatta a számokat, és elkérték a lemezeket.

Másodsorban a fellépőruháikkal tűntek ki. Sem rojtos bőrdzsekit, sem széthasogatott farmernadrágot nem kértek kölcsön az akut rockerektől, ahogy az a kezdők körében dívott. Sünsam például egy nyeles alsógatyát húzott fel fordítva, Kistarisznya bojtos lánysapkát nyomott a fejébe, Hűdenagy szandálban verte a taktust, Szikra viszont félig meztelenül ugrabugrált. Még Szikra volt a legkonvencionálisabban öltözve. Pontosabban vetkőzve.

Nem csináltak nagy ügyet a zenélésből. Tanultak a legelső koncertpróbálkozásból, egy korty alkoholt sem ittak. Oda sem figyeltek a közönségre, hallgatólagosan Szikrát bízták meg azzal, hogy bármiféle kontaktust létesítsen a nagyérdeművel, és mint kiderült, Szikra józanon jó showman. Kezdésként a kölcsönkért gégemikrofont próbálták ráapplikálni Kistarisznya fuvolájára, de sehogy sem működött. Szikra eldöntötte, hogy Kistarisznya az ő mikrofonjába fog fújni, amikor kell, és így született meg az egyetlen látványelem: Kistarisznya vigyázban állva fújja a fuvolát, miközben a nyakában lógó basszusgitárt Szikra hátulról tartja.

Bemelegítésnek a kontrollerősítőket bizgették jó tíz percen keresztül, amíg a város két legjobb dobosa meg nem unta a matatást, és el nem kezdtek egymásnak játszani.

Soha jobb intrót, mint amikor két jó dobos egymásnak felelgetve, egymással versenyezve beleüti az éjszakába tudása legjavát. Erre könnyű volt rákapcsolódni, így könnyű volt szinten tartani az improvizációkat. Szikra és Sünsam már középfokon beszélték az angolt, semmi megerőltetésbe nem került számukra a szövegek helyes artikulálása, Hűdenagy pedáns módon pontra tett és kiszámított gitározása mögött kilenc év zeneelméleti tudás halmozódott.

A döbbent közönségnek ráadásként Carlos Santanát nyomattak, a dobosok a végén is kiélhették magukat.

– Egészen jók voltatok a koncerten – jegyezte meg másnap osztás közben Gyöngyömvérem, és Gyöngyömvérem csak ritkán beszélt, akkor sem mindig dicsérően.

– Ja – nézte a lapjait Kistarisznya –, ettől még zsolikat oszthattál volna.

Hogy ekkora egy pöcs legyen valaki.