A titkok titka

Lüdércnyomás · 17/23

Fejezet, amelyben Tyúkanyót örökre a szívükbe zárják. Tyúkanyó rövid úton kiparancsolta hét hajdúpótfiát az osztályteremből.

– Sétáljatok egyet, fiúk, de lehetőleg csendben legyetek – mondta. A hét átokverte kölyök ezt úgy fordította le: nyugodtan menjetek focizni, drága gyermekeim, mégiscsak jobb, mintha itt rontanátok a levegőt az osztályfőnöki órán. Mondanunk sem kell, szerették így érteni a dolgokat, még Fitzfa is, aki soha nem focizott. Fitzfa fura egy fazon volt, testalkatát tekintve az erősebb nemhez tartozott, keskeny csípő, szélesebb váll, Fitzfa mégis inkább a gyengébbik nemre emlékeztetett mindenit aki felfigyelt rá, és tett róla, hogy figyeljenek rá, soha nem fért a bőrébe. A bőre fehér volt, hamvas.

Fitzfa pontosan úgy járt, mint a lüdérckék, egymás elé tette a lábait. Tanították ugyan úgy menni, ahogyan a tökös hajdúsógorok járnak, egymás mellé tedd a lábad, ne piperkőc módjára, ne finomkodj, az apád úristenit, vágd oda, bazmeg, görnyedve járt mellette Cézár és Keksz, majd odarakták Lemúrt, hogy egy papuccsal kísérgesse, valahányszor lépést ront, csapjon oda a lábfejére, de Fitzfa valamiért nem kedvelte a hajdúsógorok járásmódját. Fitzfa soha nem feküdt össze a lüdérckékkel. Inkább misére járt, és tele torokból énekelte a zsoltárokat.

Fitzfa hosszú és unalmas istenes vereseket írt, amelyeket az újrafazonírozott volt központi pártlap irodalmi mellékletében zokszó nélkül leközöltek. Fitzfa egészen tűrhető szerelmes verseket is írt, Isten tudja, kihez. Alighanem homokos, gyanították a fikanyikhajok, de kimondani sohasem mondták, amíg nem tapizza őket a zuhanyzóban, addig tőlük akár buzi is lehetett, csak ne járna olyan lehetetlenül kisasszonyosan. Fitzfa velük együtt zuhanyozott, nem mint Zorg, aki soha nem zuhanyozott együtt a társaival, inkább minden hétvégén eltávozást kért, és őslakó ismerőseinél lefürdött. Alighanem azért, gyanították a többiek, bár kimondani soha nem mondták ki, mert szégyelli, hogy túl kicsi a férfiúi éke, leheletnyi pöccsel áldotta őt meg az Úr. Zorg a Nagy Farokversenyben sem vett részt, a Nagy Farokversenyt Taki nyerte, aki valószínűleg hazudott, legkeményebb állapotban kellett lemérni a hímtagjukat, Dögsz, a dögész még a kezdési pontot is meghatározta, nem ám, hogy akárhonnan mérjük. Szerre vonultak ki a szabócentissel faszt mérni, mindenki a sajátját, becsületszóra elhitték a bemondott eredményeket. Sok sperma veszett aznap este kárba, ha már nehéz kézimunkával felállították hímtagjaikat, hát azzal az erővel ki is verték, az önkielégítés nem sorvasztja a gerincvelőt, bizonyították be már az első hetekben veretes tanulmányok alapján az idősb hajdúsógorok, ez is azon kérdések közé tartozott, amelyekben nem volt generációs vita.

Pedig egyfolytában vitatkoztak. Minden áldott este, villanyoltás után beindult a zsolozsma, ágytársaságok vitatták meg aznapi témáikat, az intellektuálisabb problémákat hálószintű konferenciák keretében oldották meg. Az ész birodalmában működött a demokrácia, mindenkinek lehetett véleménye, és ha megfelelőképpen alátámasztotta érvekkel, akár testületileg el is fogadták. Rövid szünetekkel konferenciáztak, egy-egy jobb érvet akár öt percig is emésztettek, ezalatt hallgathatták Kisállag ágyának nyikorgását, Kisállag, menj ki a budiba, és verd ott ki a faszod, nézzen oda az ember, rendszerint így kezdődött a második kör, felhívás az észbajnokságra.

A mindent tudni akarás szabadegyetemén sokat tanultak, már amikor az idősb hajsúseggeknek eszükbe nem jutott, hogy ideje eszükbe juttatni a fikanyikhajoknak, ki is az úr a hálóban. Egyre ritkábban jutott eszükbe, túl sok volt az összefonódás, egymásba csúsztak a különböző érdekszférák, folyamatosan átalakultak a véd- és dacszövetségek, a hajdúszolgák sem zárták már soraikat automatikusan, ha valamelyiküket baj érte, felhalmozódtak az érdekellentétek, kezdték utálni egymást becsülettel. A legformálisabb köteléknek a sógorság kötelékét tartották, az ugyanazon lüdércke aktuális párjának lenni állapotát az egy helyre ganyézunk formulával írták le.

A Mormon Hormon Férfidalárda fénykorát élték. Utálták a Dallast, mint említettük, a hajdúsógorok a Dallast kényszerültek nézni, mert a lüdérckék meg a klasszikus angolszász rajzfilmeket rühellték, ezért paródiát készítettek a Dallasról. A lüdérckék élvezettel hallgatták a Dallasról írt nagy sikerű kórusművet, majd lezavarták őket a színpadról, hogy nyugodt körülmények között nézhessék a Dallas következő részét.

A Patinás Középfokú Angyalu a becsületben megöregedett és megvakult igavonó lovát lecserélte egy harmincéves, zöld zárt rakterű kisteherautóra, a kisteherautó próbaútján a mindenesek elgázolták a Patinás Középfokú Angyalu kedvenc ölebét, Bécit.

A Mormon Hormon Férfidalárda rekviemet írt a kutya halálára Requiem a kutyáért címmel, sírva röhögött a Patinás Középfokú Angyalu egész közössége.

A Csinálmány harmadik számába saját használatra keresztrejtvényt szerkesztettek, csak belső információk alapján lehetett megfejteni, a megfejtésnek sokan nem örültek, mert, mint kiderült, egy antiszemita vicc poénja volt a megfejtés. Fogalmuk sem volt arról, hogy a vicc antiszemita, amíg egyik tudoruk egy másik tudor érzékenységére hivatkozva fel nem hívta figyelmüket erre a tényre. Életükben nem láttak zsidót, és fogalmuk sem volt arról, hogy létezik antiszemitizmus. Mint ahogyan a rasszizmusról is a hivatalos kurzustól némiképp eltérő elképzelésük volt, a Patinás Középfokú Angyaluba nem jártak, példának okáért, cigányok, mint ahogyan a Patinás Középfokú Elméncképzőbe sem, vagy legalábbis olyan cigányok nem, aki cigányként jártak volna oda, így hát nem cigányoztak, vagy nem nem-cigányoztak. A cigányvicceken pont annyira röhögtek, mint a skótvicceken, de legfőképp a morbid vicceket kedvelték, a morbid viccek szereplői többnyire gyermekek voltak.

A morbid vicceket a lüdérckék is kedvelték, igaz, borzongva nevettek rajtuk, jajj, te, mondták, és ez a jajj, te megbocsátóan hangzott. A mi lüdérckéink kedvelték a mi hajdúsógorainkat, a huszonkilenc osztálytársból huszonkettő volt bentlakó, közöttük működött a mi-tudat.

Bármit elmondtak egymásnak, ami nem volt titok, és azt is elmondták, amit titoktartás övezett, ha valamelyikük nem szerepelt negatív színben a sztoriban. Ha valamelyikük negatív színben tűntetődött fel bármilyen sztoriban, azt csak akkor mondták el, ha az illető nem volt ott.

Izgatottan érkeztek délután a focizásban megfáradt hajdúsógorok:

– Na, mit mondott Tyúkanyó? – kérdezték, miközben tornaszatyrukat besuvasztották kis szekrényeikbe.

– Titok – titokzatoskodtak a lüdérckék, nagyokat vihogva.

– Titok – döbbent meg Kistarisznya, az Angyaluban eltöltött idő alatt önmagában még nem hallotta ezt a kifejezést, idegenül hangzott, mondok egy titkot, na, úgy igen, az volt a bevett szófordulat.

– Tényleg titok, na – sejtelmeskedett Sacc, az izomsorvadásban szenvedő lüdércke, aki pipaszár lábain felhőtlen jókedvvel járt, és a megfelelő mértékben nem volt józan életű ahhoz, hogy az egyik kedvenccé váljon. – Női dolgok – zárta le a témát egy talányos mondattal.

Több sem kellett a hajdúsógoroknak. Mert vannak titkok és titkok, de a női dolgok titkainál magasabb rendű titok nem létezik. Megbolydult a hajdúhad, csillogtak a hamis ígéretek, folyt a diszkrét zsarolás, könyörögtek a fiaink, orruk a női titkoktól volt fokhagymás.

– Orrotok ettől fokhagymás, nem mondhatjuk meg, na – verték vissza a rafinált támadásokat a lüdérckék, nem dőltek be a hamis ígéreteknek, nem engedtek a zsarolásnak, nem hatott rájuk a könyörgés. – Legyen elég az nektek, hogy aki ezután egy szóval is bántani meri Tyúkanyót, azt lecsapjuk, mint a bánatos őszi legyet.

– Ti megszerettétek Tyúkanyót – kiáltott fel Roppant Hauer.

– Azt hiszem, ez a helyes kifejezés – tűnődött el az osztály legszebb és legokosabb lánya, aki az imént parancsolta el maga mellől Szőr Ekmontot.

A hajdúsógorok nem hagyták magukat. Hogyne, hiszen itt a titkok titka, eredeti csomagolásban! A lüdérckék csak vihogtak, húzták, szakszóval, húzták a hajdúsógoraikat, kiélvezték a pillanat minden ízét, ritkán jutottak ilyen nagy érdeklődésre számot tartó titok birtokába, de előbb-utóbb csak elmondják, reménykedett Kistarisznya, előbb-utóbb el is mondták. Sacc vitte a szót, a többi lüdércke vihogva csapkodta az asztalt:

– Na, szóval idefigyu – keltette a figyelmet fölöslegesen Sacc, hiszen az összes hajdúsógor csupa fül volt. – Az oszi úgy állt velünk szóba, mint felnőtt a felnőttel. Tehát amit elmondok, kéretik a megfelelő komolysággal venni.

A lüdérckék estek be a pad alá, vinnyogtak a visszafojtott kacagástól.

– Tudjátok meg, drága gyermekeim – mélyítette Tyúkanyósra a hangját Sacc –, hogy minden férfi disznó. Minden férfi csak azt akarja.

A lüdérckékből elemi erővel tört ki a röhögés.

– Ennyi? – kérdezte Roppant Hauer.

– Ennyi. Még mondott olyanokat, hogy ne menjünk az első kérőhöz feleségül csak azért, mert szabadulni akarunk otthonról, mert sok elrontott házasság így kezdődik, és hogy gondoljuk meg a gyermekvállalást, mert a gyermekek miatt sokat nyel az ember, még az elrontott házasságból sem száll ki, de a lényeg ez volt.

– Hogy minden férfi disznó? – kérdezte Kistarisznya.

– Hogy minden férfi csak azt akarja? – rikoltott Szőr Ekmont.

– Hát mi mi mást akarunk? – intette maga mellé rikoltozó párját az osztály legszebb és legokosabb lánya, és ezzel az akarással láthatóan nem maradt egyedül.

Kistarisznya ebben a pillanatban szerette meg igazán Tyúkanyót. Nem lehetett könnyű neki, ismerte el magában, kiállni huszonkét lüdércke elé, és beismerni egy anyányi generáció összes frusztrációját. A titkok titka mindenesetre felszabadító erővel bírt, a lüdérckék még a verbális prüdantériát is levetkőzték.

Ettől kezdve nevén nevezték a dolgokat. Nyíltan beszéltek a szexről, és a legelső axiomatikus megállapításuk úgy hangzott, hogy különbség van a baszás és a szeretkezés között. És ezt kinyilatkoztatott igazságként fogadták el.