Lüdérces ünnep

Lüdércnyomás – 18. fejezet

Fejezet, amelyben a Nők Nemzetközi Napja alkalmából a hajdúsógorok bebocsátást nyernek a lüdérckék kollégiumába. Cézár e hétfője hétfőbb volt a hétfőnél. Keksz kevésbé utálta ezt a hétfőt, mert Keksz titokban nem adta volna semmi pénzért azt az érzést, hogy hatalmaskodhat a fikák fölött, szóban nagy demokrata volt ugyan, ha érdekei úgy diktálták, még nyalt is a szolgáknak, ha a látszat ezt követelte meg. A látszatra adni kell, ez nem is volt kérdés, ám Cézár szerint jelen esetben többről volt szó, mint a látszat megóvásáról, Cézár szerint végérvényesen elromlott valami, Cézár jó előre utálta magát azért, amit tenni fog, Keksz és Taki viszont nem bánta, hárman tartottak kupaktanácsot, Luigi a maga részéről letudta a dolgot azzal, hogy vasárnap este szóvá tette: ezen a hétvégén egy hajdúszolga sem maradt, mindenki hazament, és neki szombat délelőtt ki kellett mennie sörért, és ez így nem lesz jó. Cézár rosszkedvűen vette tudomásul, hogy már megint büntetnie kell, kezdte kissé unni, hogy Luigi mindig ráosztja a büntető, vaskezű vezető szerepét.

Cézár már kezdte unni a papucsozást, láthatóan semmit sem használt.

Cézár kedden is rosszkedvű maradt, szerdán is, Keksz és Taki nem értették, a fikahajdúk nem értették. A legszörnyűbb büntetést érdemelték, tudták, mert a hétvégén egy hajdúszolga sem maradt ügyeletes szolgának, és Luiginak szombat délelőtt ki kellett mennie sörért. Vasárnap éjszaka ugyan egymás között lerendezték a dolgot, a zuhanyzóban mindenki kiosztott öt papucsot annak a kettőnek, aki belső naptáruk szerinti ügyletesként hazalógott, de ezzel még nem váltották ki a szörnyű nagy büntetést, eljő majd a világvége, az égszakadás, földindulás, és hát minél hamarabb jő el, annál hamarabb túl lesznek rajta. Idegesítő és félelmetes volt, hogy semmi nem történik.

Az optimistábbja le is zárta magában a témát, el akarták felejteni, hogy gonosz végzet közeleg. Hogyne akarták volna, amikor Taki olyan, de olyan dolgokról mesélt, amilyenekre álmukban sem mertek gondolni.

Taki az elmúlt évek március 8-áiról mesélt, arról mesélt, hogy ilyenkor szabadon be lehet menni a lüdérckék kollégiumába, este, és éjfélig hálóról hálóra járva énekszóval lehet köszönteni a lüdérckéket. A lüdérckék ilyenkor süteménnyel és borral fogadják a köszöntőket, mesélte, a jobb hálókban pálinka is akad. Taki matatásokról mesélt, diszkréten elfüggönyözött ágyakról mesélt, a lüdérckék zuhanyzójának kényelmes párkányáról mesélt, hatalmas részegedésről mesélt.

Taki kuncogva arról mesélt, hogyan lehet közös erővel átverni a Cerberákat.

Egy-két üveg finom bor szükségeltetik hozzá, és két csoport. Hogy amíg az egyik csoport látványosan, hegedűvel, gitárral, tangóharmónikával hálóról hálóra gyönyörű énekszóval tiszteli meg a lüdérckéket, a másik csoport tagjai suhanva, lapulva, beugrókba bújva titkos céljaikhoz érkezzenek, és hogy mi történik a titkos célok elérésekor, azt a csorgó nyálú fikanyikhajok fantáziájára bízta, a csorgó nyálú fikanyikhajok fantáziája elég színes volt, el tudták képzelni. Nem is a „mi történik” felépítésével foglalkoztatták képzeletüket, hanem a „hol” tűnt rém izginek. A lüdérckék kollégiuma, a Tiltott Zóna kívülről maga volt a paradicsom. Eleddig csak az ablakokba száradni kitett bugyikból következtethettek arra, hogy milyen lehet belül, most végre megnézhetik. Mi az, hogy megnézhetik, mi mindent nem csinálhatnak, képzelegtek, ha csak fele is igaz annak, amit Taki mesélt. Taki meséit mindig fenntartásokkal fogadták, főleg azután, hogy egyetlen lüdérckét tudott összekaparni magának, akit még ő is Malackának becézett.

Esténként a kongresszus logisztikai adok-kapokká silányodott, percről percre osztották be egymást, mikor ki melyik csoportba tartozik, ki hol váltja a másikat, Taki fejében ott volt a lüdérckék kollégiumának térképe minden titkos és használható szeglettel.

Péntek estére engedélyezte a Nagy Hatalmú Direktor úr a hagyományos köszöntő éneklést, Cézár péntek délután száraz kenyeret kért. Minden fikahajdúnak be kellett szolgáltatnia minimum négy sarok száraz kenyeret, kőszáraz legyen, így a direktíva, az elménc fikahajdúk röhögve üzleteltek velük, a Palipalota történetében először cseréltek ehetetlen kenyérvéget pástétomra, zakuszkára, szalonnára.

Péntek este nyolc órakor tetőfokára hágott az izgalom, Cézárról viszont meg lehetett volna formázni a nyugalom szobrát, ettől mindenki megijedt. Felsorakoztatta a tizenkét hajdúszolgát, majd főpróbát tartott. Több szólamban kellett énekelniük, a hamisan éneklőket könyörtelenül kiállította a sorból. Kistarisznyát elküldte a lehurbolt dobozgitárjáért, Öreg Piszojt pedig a hegedűért. A második körben még többen estek ki, egyre nehezebb dalokat kellett volna énekelni, Cézár fél óra alatt bebizonyította, hogy zeneileg nulla a fikatársaság egésze.

Öten maradtak a végére, Kistarisznya, mert gitározott, Öreg Piszoj, mert hegedült, Roppant Hauer, mert a Cerberák kedvence volt, és kellett figyelemelterelni, Szőr Ekmont, mert komoly kapcsolatban állt egy legszebb és legokosabb lüdérckével, valamint Lemúr, aki mindig tudta, hol a helye.

Sem Roppant Hauer, sem Szőr Ekmont, sem Lemúr nem tudott énekelni.

Ez így igazságtalannak tűnt.

Még igazságtalanabbnak tűnt, hogy míg az öt fikanyikhaj a nagyokkal együtt danolva átvonult a lüdérckék kollégiumába, a hét darab hajdúszolgának körül kellett ülnie egy vasedényt, amelybe szigorúan csak az ujjaikat használva kellett apróra morzsolniuk a kőszáraz kenyérdarabokat, miközben azt kellett mormolniuk, hogy „büntetésünket megérdemeltük, bekapjuk a saját nemi szervünket”.

Cézár ugyanis megkívánta a prézlis húst, és ehhez házi prézlit kért.

Hájfejű, aki egyetlen életcéljaként a fikák basztatását tűzte ki, ám gyáva és komplexált hajdúsegg volt, örömmel maradt felvigyázni.

Hét prünnyögő, nyünnyögő hajdúszolga görnyedt a vasedény fölött, el-elcsukló hangon mormolták, hogy „büntetésünket megérdemeltük, bekapjuk a saját nemi szervünket”, miközben kollégáik szerencsés külsős kollégákkal kiegészülve a Cerberák szobája előtt szerenádot adtak. De hogy szólt a több szólam! Micsoda hajlítások! Mily érces tercelések! Roppant Hauer roppant diszkréten az egyik Cerbera kezébe nyomta a becsomagolt, felpántlikázott óbort, hamisan kacsintott hozzá, a Cerberák elolvadtak a gyönyörtől.

Tessék-lássék elkísérték pacsirta ifjainkat az első hálóig, majd megígértették velük, hogy nem csintalankodnak, és tisztelettudóan viselkednek a lüdérckékkel, valamint szavukat vették, hogy a csoportot senki nem hagyja el, külön utakon nem járnak.

Testületileg esküdtek, hátul mindenki keresztbe tette jobb kezének mutató- és középujját.

A Cerberák tessék-lássék körülvizslattak az első hálóban, udvariasan vettek a vendégváró süteményekből, ellenőrizték a pirosló üvegek címkéit, csak úgy virított a Málnaszörp felirat.

A Cerberák visszavonultak szolgálati lakosztályukba, és miután laposakat pislantva leakasztották a kilincsről a második üveget tartalmazó szatyrot, magukra zárták az ajtót.

A Cerberákról ma este nem veszünk többet tudomást, legyen elég annyi, hogy kötelességtudóan mindig kinéztek, amikor az A csoport egyik hálóból a másikba vonult, a B csoportról ők nem tudhattak.

Az A csoport tagjainak lenni élvezet volt. Az elején. A B csoport tagjai magánélvezeteket élveztek, semmi kollektív gyönyörérzetben nem volt részük, és az az igazság, hogy az A csoport tagjai sokkal inkább lemondtak volna a kollektív élvezetekről az egyéni élvezetek kedvéért, de hát valakinek fent kellett tartania a látszatot. A betyárbecsületre alapozták a logisztikát, és működött is, ritkán kellett eltérni az eredeti szövegtől, és azt énekelni, hogy „Mindenkinek van babája, csak ikszipszilonnak nincsen…”, ilyenkor ikszipszilon értett a szóból, és valamelyik homályos szegletből, titokzatos zugból, diszkréten lefüggönyözött ágyból előkerülve váltotta a soron következőt.

Zengett az egész kollégium, a szekrények mélyéről előkerülő flaskák elegendő bátorítást adtak. Olajozták a hangszálakat, márminálunkbabám, mert újra itt van a nagy csapat, és ha én rózsa volnék, nem megyünk mi innen el. És így tovább, kicsimilliószor, nem lehetett megunni.

A Palipalotában hét prünnyögő, nyünnyögő hajdúszolga görnyedt a vasedény fölött, el-elcsukló hangon mormolták, hogy „büntetésünket megérdemeltük, bekapjuk a saját nemi szervünket”.

A lüdérckék szobái kisebbek voltak, tele voltak plüss-állattal, a posztereken a pasik jobban néztek ki, mint a hajdúsógorok, ám ma este nem a posztereken illegő főszereplők, énekesek voltak a főszereplők, énekesek.

A lüdérckék büszkén és imádnivalóan látták el a vendéglátói szerepkört, a hajdúsógorok imádták is őket.

A lüdérckék diszkréten elfordították a tekintetüket, ha a tekintet olyanra tévedt, amelyről el kellett fordítani, a lüdérckék inkább az éneklő hajdúsógorokkal szemeztek, és mindent megtettek annak érdekében, hogy a hajdúsógorok otthon érezzék magukat. A hajdúsógorok hálásan fogadtak minden apró jelet, és igyekeztek otthon érezni magukat.

A lüdréckék becsiccsentek, a hajdúsógorok berúgtak

A Cerberák spiccesen éjfél után még engedélyeztek egy félórát, fél óráig csak a gitár és a hegedű hallatszott, Öreg Piszoj bánatosan húzta a vonót, mert senki más nem tudott hegedülni, Kistarisznya pedig ittasan, félnótásan véresre gitározta az ujjait, mert ilyenkor persze senki más nem tud gitározni, ketten alkották az A csoport kemény magját, Svájciegér a tangóharmónikát már rég ott felejtette valamelyik hálóban, magával együtt.

Tántorogva visszaérkező társaik meg is énekelték őket annak rendje és módja szerint, A prézlikészítők balladája című blues „bekapjuk a saját nemi szervünket” sorába az összes részeg dühüket beleadták. Cézár meg volt elégedve a prézli minőségével.

A hét fikanyikhaj másnap titokban elárulta, hogy Hájfejű azt azért megengedte, hogy a csupasz sarkukkal zúzzák kisebb darabokra a kőszáraz kenyérdarabokat. Kistarisznya oda sem figyelt, megbabonázva tanulmányozta gitárján a vércseppek rajzolta mintázatot, Öreg Piszoj pedig újrahúrozta a hegedűt. Sőt, mondták a prézligyárosok, Hájfejű azt is megengedte, hogy egyszerre csak egy mormolja a „büntetésünket megérdemeltük, bekapjuk a saját nemi szervünket” litániát, addig a többi hat pihenhetett.

Elég gyengécske vigasz volt, főleg, ha Roppant Hauer és Lemúr önelégült képére néztek.