A nyitás

Lüdércnyomás · 19/23

Fejezet, amelyben megnyittatják a Patinás Középfokú Angyalu kapuit, sőt, hőseink testületileg kimerészkednek a városba, és semmi bajuk nem lesz tőle. A nyitás lehetősége már régóta a levegőben lógott. A Nagy Hatalmú Direktor úr egyre inkább hajlott rá, hogy elfogadja a Béla nevű diáktanács érveit, a Bélán hetente hoztak egy olyan határozatot, mely szerint a bálokat nyitottá kell tenni, és ezeket kérés formájában a megfelelő indoklással ellátva be is terjesztették a Nagy Hatalmú Direktor úr elé.

A Nagy Hatalmú Direktor úr ismételten maga elé rendelte Kistarisznyát. Kistarisznya épphogy átvette Keksztől az elnökséget, Keksz végzős hallgatóként az érettségire készült, mint ahogy Cézár is, Taki is, és a vérzivatar kézzelfogható eredményeként Luigi is, a változáskor tulajdonképpen visszahívtak egy rakás az első, második és harmadik körben eltanácsolt hajdúsógort, azokkal duzzasztották nagyobb évfolyamokon a létszámot, akik eléggé elkötelezetten próbálkoztak, és huszárvágásként egyik napról a másikra azt találták ki valahol a nagyokosok, hogy két évfolyam egyszerre végezzen, ettől minden normalizálódik majd.

Senki nem értette, hogy miért normalizálódna ettől bármi is, egyáltalán hol volt itt a probléma, minek kellett ide huszárvágni, de ha a fentiek egyszer eldöntöttek valamit, az el volt döntve, megmásítani a döntést nem lehetett, hacsak a fentiek meg nem gondolták magukat, és nem másították meg, ami elég gyakran előfordult, a kisebb horderejű fentről jövő döntéseket ezért figyelembe sem vették.

Ez nagyobb horderejű döntés volt, figyelembe kellett venni, valakik odafent már megint vaktában keverik a szart, ez volt az általános vélemény, gyorstalpalón továbbították az ismeretcsomagokat, Cézárék magasabb fokozatra kapcsolva igyekezték utolérni azt a virtuálisan már kész tanítót, amivé nem váltak eleddig.

Tanultak reggel, tanultak délben, tanultak este, éjjel meg a lüdérckékhez jártak pótórára.

A kisebb fikahajdúk csodálták a tempót, de nem szándékoztak követni őket. Aki nem volt végzős hallgató, márpedig a legtöbben nem voltak végzős hallgatók, azok lazán vették a tanulást, baszunk belé, mondogatták hányavetien, és oda se pöktek, amikor a tudorok a hegy alatti abrakolás veszélyeire figyelmeztették őket. A hegybe is baszunk belé, az abrakolásba is baszunk belé, válaszolták ilyenkor magukban, tavasz volt, naná, hogy basztak belé, sokkal, de sokkal fontosabb dolgokkal voltak elfoglalva.

Zsongtak, zsibongtak a hormonok.

A Nagy Hatalmú Direktor úr értette, hogyne értette volna, hogy most tavasz van, és ilyenkor a fiatalok, hogy is fogalmazzon, na, kissé nehezebben vehetőek rá a tanulásra, bólogatott Kistarisznyának, de értsék meg őt is, nem rúghatja fel a Patinás Középfokú Angyalu hagyományait.

Dehogynem, válaszolta Kistarisznya szemrebbenés nélkül.

Hogy képzeli, kapkodott levegő után a Nagy Hatalmú Direktor úr.

A hagyományokat már akkor felrúgták, mutatott rá Kistarisznya, amikor tágra nyitották a Patinás Középfokú Angyalu kapuit, és példának okáért csak az ő évfolyamukra több mint százhúsz szépreményű hallgatót vettek fel, erőszakot téve addigi szigorú felvételi rendszerükön.

Ez igaz, ismerte el a Nagy Hatalmú Direktor úr, de hát nagy szükség van az édes anyanyelvű tanítókra.

Kistarisznya kételkedve csóválta a fejét, és felhívta a Nagy Hatalmú Direktor úr figyelmét arra, hogy a Patinás Középfokú Angyalu szépreményű tanítókezdeményeinek jó része nem tud helyesen írni.

Hát szervezzenek önképzőköröket, javasolta a Nagy Hatalmú Direktor úr.

Kistarisznya úgy vélte, hogy ez vicces javaslat, jót röhögne rajta a megpendült ifjúság.

Hát akkor mi a lófaszt csináljak veletek, kérdezte a Nagy Hatalmú Direktor úr.

Engedjék be a külsősöket is a bálokba, javasolta Kistarisznya. Engedjék, hogy minden hétvégén, pénteken vagy szombaton bált szervezzenek, ahová külsősök is bejöhetnek.

A Nagy Hatalmú Direktor úr nemigen látta, hogy a bálozástól miért javulnának a tanulmányi eredmények.

Hát pont ez az, magyarázta Kistarisznya, ha hétvégén menetrendszerűen lennének bálok, amelyekre – szigorú motozás után – bejöhetnének a pasik, hapsik, barátok, szeretők, mindenféle kiéhezett alakok, akkor a lüdérckék kiélhetnék magukat, meg tudnák mutatni bimbózó bájaikat, megkapnák a szükséges visszajelzéseket az ellenkező nemtől, mondta fel a vonatkozó pszichológialeckét Kistarisznya, megnyugodna a vérük, összegzett.

A Nagy Hatalmú Direktor úr erről nem volt meggyőződve.

Sőt, tromfolt rá Kistarisznya, lazítani kellene a szigorú szabályokon, több lehetőséget kellene adni a lüdérckéknek, hogy a városban mutogassák zsengéiket, adjanak több kimenőt.

És ettől megnyugodna a vérük, hümmögött a Nagy Hatalmú Direktor úr.

Meg, bólintott Kistarisznya.

A bálokban nem lesz verekedés, ezért kezeskedtek, kötötte ki a Nagy Hatalmú Direktor.

Kezeskedünk, mondta Kistarisznya, külsős izompacsirtákat fogadunk. Amilyen hülyék, már csak azért is beállnak kidobónak, hogy a lüdérckék előtt mutogassák magukat, gondolta, és nem is tévedett nagyot.

Az első hétvégi bálra mindenki nagy izgalommal készült, az első hétvégi bál hótt unalmasra sikeredett, többen toporogtak a bálteremnek kinevezett ebédlőben, mint ahányan elfértek volna, ringtak, inogtak, a külsős izompacsirták könyörtelenül visszazavartak mindenkit az ebédlőbe, aki esetleg egy kis etyepetyére félrevonult volna, a külsős izompacsirták csak a belsős hajdúsógorokat engedték fel az emeletre, őket is főleg azért, mert a dugipiákat le kellett hozni az osztálytermekből, testvéri egyetértésben ittak az izompacsirták hajdúsógorainkkal, hajdúsógoraink rövid és velős jellemzést adtak azokról a lüdérckékről, akiket az izompacsirták kiszúrtak maguknak.

Az izompacsirták többnyire olyan lüdérckéket szúrtak ki, akik nem buktak az izompacsirtákra. A hajdúsógorok ezt közölték is az izompacsirtákkal, és néha meglepődtek, hogy azok a lüdérckék, akik tudvalevőleg nem buktak az izompacsirtákra, mégis képesek voltak összeállni velük. Az izompacsirták barátian megveregették hajdúsógoraink vállát, itt vagytok napestig, komáim, és semmit sem tudtok a pináról. A pinának fasz kell, nem Heidegger, mondta az egyik izompacsirta, Kistarisznya nem akarta elhinni.

Nem mintha Kistarisznya rajongott volna Heideggerért, legyünk őszinték, Kistarisznya egy mukkot sem értett Heideggerből, viszont sznob volt, és mivel mindenki Heideggerről beszélt kedvenc értelmiségi kávéházukban, hát ő is Heideggert idézett.

Kistarisznya besznobult, Heideggert idézett kávéházakban, és nem volt hajlandó pináról és faszról beszélgetni mindenféle izompacsirtával, nem is járt többé bálokba. A bálok amúgy is egysíkúakká váltak, egyre kevesebb külsős kívánkozott befelé, kiderült, hogy a Patinás Középfokú Angyalu bezárt kapui nem rejtegetnek ki tudja, milyen nagy titkokat, a lüdérckéknek tényleg lenyugodott a vérük, és ezen Kistarisznya lepődött meg a legjobban.

A több szabadidő még több kávéházakban való ücsörgést eredményezett, és Kistarisznya titokban bevallotta magának, hogy Heideggert idézni nem valami nagy mulatság.

A hajdúsógorok röpke egy hónap alatt belakták a várost, és titokban bevallották egymásnak, hogy bent sokkal jobb. Kint sem rossz, na, mondogatták egymásnak nem túl nagy meggyőződéssel, de mégiscsak birtokon belül az igazi. A hajdúsógorok nem szerették a munkás hétköznapokat, márpedig kint egy lüdércke megfűzése munkát kívánt, udvarolni kellett volna, sétálni kellett volna, ismerkedni kellett volna, be kellett volna illeszkedni különböző társaságokba, és ez nagyon nem ment nekik.

Egy hónap múlva a Nagy Hatalmú Direktor úr nyugodtan betilthatta volna a bálokat, alig vették volna észre, csak azért nem tiltotta be, mert semmi értelmét nem látta. Egy hónapon belül nagyjából minden visszarendeződött a szokott mederbe, viszont ott volt a lehetőség mást is csinálni, és ez megnyugtatóan hatott mindenkire.

Rockestekre jártak, ha úgy volt kedvük, és kiderült, hogy a rockestek nem a Sátántól valók. Diszkóba jártak, ha nem akartak rockestre menni, és kiderült, hogy azért döglöttek be az angyalus bálok, mert a táncparkett lüdérckéi inkább itt ringatták magukat, érthető módon.

Az egyetlen problémát az éjféli takarodó okozta, a lüdérckék egy része ezért inkább hivatalosan hazautazott, kérvényt írt, ahogy eddig is csinálták, és őslakó osztálytársnőknél húzták meg magukat, a másik része viszont inkább visszament a Patinás Középfokú Angyaluba, és a nekik szerevezett ebédlői bálzárványban engedte ki a gőz maradékát. Éjfélkor a külsősöket kipakolták, hivatalosan a bálnak is vége lett, a Cerberák hallgatólagos beleegyezésével viszont akár hajnali háromig is folytathatták, ha akadt még olyan hajdúsógor, aki hajlandó volt kimászni a Palipalota ablakán, bemászni a Patinás Középfokú Angyaluba, kimászni a Patinás Középfokú Angyaluból, bemászni a Palipalotába, a hajdúsógorok az ablakokon át közlekedtek, csempészték az italokat, a hajdúsógorok a kapukon keresztül is járhattak volna, hiszen borokkal vásárolták meg a kapusok és a Cerberák jóindulatát, viszont az ablakon való mászkálás némi izgalmat csempészett az életükbe, más nemigen.