Palipalota
Lüdércnyomás – 3. fejezet
Lüdércnyomás · 3/23
Fejezet, amelyben „Az élet harc!” csatakiáltás értelme megvilágosodik hőseink számára. És az is kiderül, hogy nem pontosan ugyanarra gondoltak. A nulladik napon az Igazgató úr elválasztotta a lüdérckéket hajdúsógoréktól.
– Sipirc a Palipalotába – mondta, erélyes karlendítéssel mutatván az irányt a hajdúsógoroknak.
– Szóval csak eddig tartott a felvilágosodás és az emancipált társadalom jegye – dohogott Roppant Hauer, aki a maga csomagjain kívül még barátjának is segített hurcolkodni.
– Nem kell félni – vigasztalta őket Cézár, egy idősebb hajdúsógor, aki már harmadik éve koptatta az Oktatási Intézmény padjait. – Külön hálóban fogunk élni, saját életünk lesz, semmi közünk nem lesz azokhoz.
De mekkorát tévedett!
Mert a Palipalotában nem palimadarak laktak. Még a nagy hatalmú Nevelő, aki megélt már egyet s mást, és végképp nem számított palimadárnak, szóval még ő is azzal kezdte mondókáját: „Elvárjuk, hogy viselkedjetek rendesen, ha már befogadtunk benneteket.” És ugyanezzel zsarolta őket a későbbiekben is. Befogadottak lettek tehát, néha csak megtűrtek.
Tisztázzuk most a helyzetet: az Angyalok és az Angyalcsinálók Városában rengeteg Oktatási Intézmény volt. Elsősorban, ugye, nekünk ez a fontosabb, a Patinás Középfokú Angyalu, amelynek szépreményű hallgatóiként Kistarisznyáék bizalmatlanul méregették az emeletes vaságyakat, miközben a nagy hatalmú Nevelőt hallgatták, aki a házszabályzatot ismertette. A Palipalota a Patinás Középfokú Elméncképzőhöz tartozott, ahová viszont sokkal több hajdúsógor járt, mint lüdércke, lesz is ebből majd fene nagy irigykedés, veszekedés, csúfolódás, verekedés, lesz ebből még baj. Ezeken kívül egy kezünkön nem tudjuk megszámolni, hogy még hány Oktatási Intézményt bírt el a város: ott volt a Patinás Középfokú Dögvészelhárító, a Patinás Középfokú Murokhegyező, a számtalan Patinás Középfokú Szaktanoda stb. Mintha az egész város nem is állt volna egyébből, mint Oktatási Intézményekből. Ami hőseinket tekintve részben így is volt, hiszen az őslakosokat alig érdekelte, mi folyik a patinás intézményekben, megvolt nekik a maguk baja. Az egyik gyár bezárt, a másik megnyitotta kapuit, még a mozigépész is elment cipőfelsőrészt varrni.
Így hát nemigen keveredtek az őslakókkal, azok ivadékaival, kint lakó iskolatársaikkal sem nagyon, hiszen ők oktatás után hazamentek Édesanyjuk szoknyája mellé, amit éjszakánként hüppögve irigyeltek a kisebb, vidékről betántorgók, napközben és este viszont a vidéki lüdérckék és hajdúsógorok kávézóba, kocsmába, csehóba, lebujba, késdobálóba, pizzázóba és más flancos szórakozóhelyre jártak, mint a felnőttek. A szűk sznob réteg még színházba is járt, a többség csak iskolai ünnepségeken tette be oda a lábát. A vallásosabbja templomba is járt, a többség csak iskolai ünnepségeken tette be oda a lábát. A bötűéhesebbje a városi könyvtárba is járt, a többség a büdös életben be nem tette oda a lábát.
De térjünk vissza Kistarisznyához, aki a folyosói szekrényébe gyömöszöli a ruháit, és azon gondolkodik, hogy össze kell kapnia magát, oda kell tegye az eszét, figyelnie kell, meg kellene hallgatnia az idősebbek tanácsait, mert lám, sok újonc hajdúsógor tudta, hogy lakatot kell hozni, ő meg rohanhat a városba, és nem is olyan olcsó mulatság egy lakat, kevéske zsebpénze egy részének fuccs.
Kistarisznyának kevéske zsebpénzt adtak a szülei. Nem fukarkodásból, dehogy, hanem azért, mert ebben a városban lakott az egyik Nagymamája. És egy Nagymama mindenre megoldás: megeteti az unokát, ha az ebédlői koszt után éhes maradna, kimossa a ruháit, megvarrja a kiszakadt zoknikat, sőt, ha a kölök el van anyátlanodva, akkor meg tud nagymamásodni.
Kistarisznya most éppenséggel háromszázzal robog a vaskereskedés felé. Kistarisznyának épphogy bevillan a Nagymama, futó árnyék csupán, férfi ő, tizennégy éves, nehogymá’! Ő nem kisasszon’! Véle ne játsszanak! Meg tud oldani bármilyen problémát! Ő a Supraman! Hiszen a Patinás Középfokú Angyalu reményteljes és sokat ígérő hallgatója! Mit nekem, te zordon Kárpátok! Ilyen lakat, olyan lakat, jó nagy legyen, oldalakat lehetne írni a lakatok fontosságáról.
Ezt a lakatot mindenestre már az első alkalommal leverték. Alighogy elment megenni az első vacsorát, tudván tudva, az a sok flekken fent a bezárt szekrényben mind reá vár. Éhesen tért vissza, mert minek kínlódni az odaégetett tükörtojással, és ekkor tapasztalnia kellett: a kínai lakat a Palipalota patinás, ódon stb. falai között kábé annyit ért, mint fing a feredőben.
Még a feredőt sem lehetett nyugodt lelkiismerettel használni. Hiába óvatoskodtál be a kis feredőköpönyegeddel – százegynéhányukra jutott négy zuhanyzórózsa –, csak csordogált a víz.
– Ez már sok – mondta Kistarisznya, akit lazán kilökdöstek a zuhany alól.
– Ezért vagytok ti fikák – mondta Keksz. Keksz Cézár osztálytársa volt, tehát tudta, mi a dörgés. – Fikák vagytok, ha tetszik, ha nem.
Nohát. Fikák.
Lehet fikázni őket, nem? Lehet. Fika az, aki szépreményű, ez kevésbé fontos, és újdonsült, na, ez a fontos. Aki újdonsült hallgató, az szolga. Az első év a rabszolgaság éve. Mindent megtehetnek vele a harmad-, negyed-, ötödévesek, még annál többet is. A másodévesek nem, a volt hajlongók a gerincpattogtató egyenesedést próbálgatták. Kihúzni magad egy év megaláztatás után nem egyszerű műfaj, szokni a volt hajdúhajcsáraid komázását, megbocsátani, eltanulni tőlük az úrhatnámságot.
Az újdondászok engedték? Engedték. Természetes volt számukra? Igen. „Bazmeg, majd eccer én nagy leszek!” Ohhó, a revans egy feltételezett jövőre vonatkozott. Sírt-rítt Kistarisznya, sírt-rítt minden fika, szörnyű bosszút esküdve. Ott hüppögtek egy sarokban, több tucat, bizony, hüppögve ment, ennyien voltak fikák. Elméncek és nem elméncek, egy alom, egy basztatás.
Kistarisznyának viszont pártfogója akadt. Közös helységből jöttek az angyalok és angyalcsinálók városába, hát illett is, ugye, a mi kutyánk kölyke, vagy mi, egy vérből vagyunk, te meg én. Gyere csak ide, kölyök, íme, itt a zoknim, holnapra száraz legyen, intette magához a folyósón Kán, egy elménc hajdúsegg, de hát most is az, nézett ki a fejéből Kistarisznya, nem úgy, kimosod és reggelig fújod, bazmeg, ezt a gyereket hagyd békibe’, szólt közbe az egyhelységből jövő, a pártfogó, mett métt, kérdezte a hajdúsegg, mert a mi kutyánk kölyke, válaszolta az egyhelysegg, első héten te vele nem mosatol. Nem-e, horgadt fel a hajdúseggben a nagyfene, nem há’, tromfolt rá Cézár, a mi fikáink a mi fikáink, külön élet, miegymás, Cézár, vonta össze szemöldökét Kán, a hajdúsegg, a legjobb hálót kaptátok, és a mi fikáinkat átpakolták miattatok a másik szárnyba, Cézár, horgadt fel a nagyfene az egyhelyseggben is, márpedig itten mink azt csinálunk, amit akarunk. (Nem pont így mondta, de eleddig is rengeteg csúnya szó elhangzott ebben a fejezetben, és még több el fog hangzani, adjunk egy kicsit a magyartanárnőknek is, csókolom.)
Kistarisznya megszeppenve nézett a kakaskodó idősb hajdúsógorokra, tudta, ebből szívás lesz. Nagyon nagy szívás.
– Ma este bemutatkozás. És te kezded – búcsúzott az egyhelysegg.
– Az meg mi? – kérdezte Kistarisznya Cézártól. Cézár megvonta a vállát.
– Egy helységből valók vagytok? – kérdezte Cézár Kistarisznyától, a pártfogó után intve. Mert akkor jajj neked.
– Egy helységből valók vagytok? – kérdezte Kán Kistarisznyától.
– Igen – válaszolta Kistarisznya. Kán már az ágyában feküdt, Kistarisznya körül kábé húsz elménc hajdúsógor unatkozott, körülbelül, mert egy részük annyira részeg volt, hogy azt sem tudta, hányan van. Ez még sokszor elő fog fordulni az évek folyamán, tehát majdnem természetes állapotnak foghatjuk fel, viszont a bemutatkozás rítusa még a hétalkohollal megáldottakat is felébresztette. Ha döngetnek, menned kell, tanácsolta Cézár Kistarisznyának lefekvés előtt, döngettek is, mi az hogy, verték a hálószoba falát a szomszédból, hogy majd szakadt be, Kistarisznya, mi a fasznak nem szeded a segged, dünnyögte Cézár a másik oldalára fordulva, éjfél volt és telehold, ilyenkor mindenki ideges.
– Egy helységből valók vagytok? – kérdezte Kán Kistarisznyától.
– Igen – válaszolta Kistarisznya.
– Szóval Lopóstolvajfalva? – kérdezte Kán Kistarisznyától.
– Lopóstolvajfalva – erősítette meg alázatosan Kistarisznya Kánnak.
– Gyere ide – éledt fel az egyhelyseggből jövő. – Bújj meg, fogd meg a bokádat! – és azzal csatt, csatt, csatt, sipp-supp, a fatalpú papucsával olyanokat húzott Kistarisznya kidüllesztett fenekére, de olyanokat! Mint amikor Édesapa verte nadrágszíjjal! De az Édesapa volt! Ez meg egy ilyen helysegg! – Te – nyomatékosította a helysegg – a böcsületes Mittnöttünkfelfalvából jöttél, megértetted?
– Igen – sírt-rítt Kistarisznya –, én a Mittnöttünkfelfalvából jöttem.
– Gyere ide – intette magához Kistarisznyát Kán, a hajdúsegg. – Honnan jöttél?
– Mittnöttünkfelfalvából – szipogta Kistarisznya. Na, ennyi kellett! Csatt, csatt, csatt, sipp-supp, a fatalpú papucsával olyanokat húzott Kistarisznya kidüllesztett fenekére, de olyanokat! Mint amikor Édesapa verte nadrágszíjjal! De az Édesapa volt! Ez meg egy ilyen hajdúsegg!
Csatt, csatt, csatt, sipp-supp. Csatt, csatt, csatt, sipp-supp. Csatt, csatt, csatt, sipp-supp.
– Milyen zenét szeretsz? – kérdezte Kán, amikor kifáradtak.
– Keményet – nézett körül Kistarisznya. Senkinek sem volt araszosnál rövidebb haja. Neki sem. Elvileg haverok. Eszmei, ideológiai összetartozás, meg minden. Flower-power. Életérzés. Épp a Helloweenről állt át a Judas Priestre, de mindegy, nemsokára a Doorsot fogja hallgatni.
– Ja – szólalt meg ez este először Cimma, és utoljára is, mert miután összehányta az ágya alját, ájulásszerűen elaludt –, akkor rappelj nékünk egyet azzal a seprűvel. Kérlek.
Kistarisznya rappelt. Igaz, nem tudta, mit kell mondania, ezért csak a „Felgurítottam az összes követ, érzésem szerint egy követ követ, jéjéjé, angyalelőbőr…” szövegcsét ismételte, miközben pöngette a seprűt a hosszú, mintegy kifutó-méretű asztalon. Ott állt szögény, pizsamkában, vörösre papucsozott seggel, és ezt ismételte: „Felgurítottam az összes követ, érzésem szerint egy követ követ, jéjéjé, angyalelőbőr…” Közben nyeldekelte könnyeit, és szörnyű bosszút fogadott. A szörnyű bosszúk ilyenkor fogannak.
– Takarítsd fel Cimma hányadékát – intette le a helysegg. – És küldd be a következőt!