Panoptikum
Lüdércnyomás – 10. fejezet
Lüdércnyomás · 10/23
Fejezet, amelyben hőseink működtetni kezdik a Gonosz Mókus Irodát, valamint lapot indítanak. A megszokásban az a legunalmasabb, hogy unalmassá teszi a megszokottat, mondta Kistartisznya Roppant Hauernak a kedvenc kerítésdarabjukon az Angyalu előtt. Megszokásból ültek itt, hiszen a nők mindenféle szőrmékbe, bőrökbe, bundákba, szvetterekbe, nagykabátokba rejtették idomaikat, nem volt mit bámulni, az arcokat esetleg megnézték, hiszen aktuális lüdérckéikben legfeljebb csak az arcok cserélődtek, az alak nagyjából maradt, mind hízásnak indult éppen, vagy azt képzelte magáról. Ez eléggé unalmas volt.
Megszokták már a rendszeres esti verést is, félelem nélkül tartották oda alsó felüket azoknak a hajdúseggeknek, akik még nem unták meg a hajdúkolás megkopott rítusát, de már a legseggebb, legcsököttebb intelligenciájú, legkomplexáltabb pernahajdú is csak tessék-lássék suppintott oda a vékony talpú papuccsal. A szolgaság napi rutinná vált. Minden fikahajdúnak megvolt a maga pernahajdúja, többnyire így is oszoltak meg a hálóban, az emeleten a már nem is annyira újdonsültek, alattuk a kényúr terpeszkedett. Kistarisznyának Cézár jutott, ami meglehetős védelmet biztosított számára, hiszen senki nem merészelte Cézár fikáját csak úgy ugráltatni kényére-kedvére, mert mi van, ha Cézárnak is épp akkor jön meg a kénye-kedve, és hű szolgája másfelé ugrál? Perpatvar és égzengés.
A Cerberákkal egyenesen barátivá pervertálódott az iszony, vénkisasszonyokból toborozták a nevelőnőket, a vénkisasszonyok pedig nagyon unták neveltjeik vénkisasszonyos allűrjeit. Négyszáz lüdércke savanyodott az ódon és patinás falak között, a bentlakó lüdérckék vénkisasszonyos allűröket vettek fel, már aki nem spájzolt be hajdúsóherekből. Aki bespájzolt, az háziasszonyos, de inkább öreg házastársi allűröket vett fel, a közös tévénézés bizonyult a legizgalmasabb tevékenységnek. Tekintettel arra, hogy a lüdérckék valamilyen oknál fogva csak és kizárólag nyálas teleregényeket szerettek nézni, a hajdúsógorok pedig klasszikus angolszász rajzfilmeket, a veszekedés eleve biztosítva volt. Közös nevezőként az MTV nevű zajcsatornát lehetett választani, ütemre rágtak a lüdérckék és a hajdúsógorok, mert mondanom sem kell, a hajdúsógorok irgalmatlanul kihasználták és gerjesztették azt a kényszerképzetet, miszerint minden lüdércke vagy elhízott, vagy hízásnak indult, és második ebédjüket, vacsorájukat a lüdérckéknél költötték el, a hajdúsógorok enni soha nem untak meg.
Tanáraik meguntak harcolni a pad alatti olvasás divatjával. Kistarisznya egy feszt a pad alatt olvasott, leghátulra költözött Hűdenagy mellé, mert ott kitűnően lehetett a pad alatt olvasni, úgy ültek ott Hűdenaggyal, mintha folyamatosan bánkódnának, vagy szégyellnék magukat. Roppant Hauer csakis kötelességtudatból emelte fel néha a fejét, Fitzfa inkább verseket írt, rém hosszú és rém unalmas verseket, az istenes korszakánál tartott, az Öreg Piszoj mogorván hegyezte a ceruzáit, Jordan pedig a valódi bőrcipőjét bámulta, kívülről az is úgy néz ki, mintha olvasnék, gondolta. Szőr Ekmont nem olvasott, nem írt, nem hegyezte a ceruzáit, nem bámulta a cipője orrát, Szőr Ekmontnak annyi volt, Szőr Ekmontnak kámpec, az osztály legszebb és legokosabb lánya elcsábította, belélehelte a gyerehazamert varázsigét. Szőr Ekmont boldog volt.
Olvasni csak a különböző laboratóriumokban nem lehetett. A szerves és szervetlen vegyületek amfiteátrumában Tribókos tanár úr a hátsó sorba ültette és ördögfiókáknak nevezte őket, és nem engedte, hogy összevissza kevergessék a szerves és szervetlen vegyületeket. Tribókos tanár úr, aki a nyugdíjazás és a halál között angyalkámozott orrhangon, néha elvitte őket a videólaborba, ahol nikotinisták tüdőszeleteiről és a magzatelhajtásról vetített naturalista dokumentumfilmeket, sok sápadt lüdércke szokott le három hétig örökre a cigizésről, a sarki gyógyszertár óvszerforgalma viszont stabilan magas maradt.
Az dolgok földre esésének tanulmányozására szentelt amfiteátrumban viszont Szarvika, a tanárnő az első sorba ültette és Mórickáknak nevezte őket, a lüdérckéket meg Mancikának. Rövidnadrágban tilos volt e szentélybe lépni, hosszú nadrágban sem volt valami érdekes, hiszen a kísérletek általában nem sikerültek, mert mindig nedves volt a levegő. Kistarisznya egy mesével megváltotta Szarvika jóindulatát, mesét írt a kondenzátor feltalálásáról, hogyasszongya, öreg szerzetesek nagy unalmukban játszadoztak a borostyánkövekkel, így találták fel véletlenül a kondenzátort, ezért Szarvika röhögve buktatta meg.
A belső szervek tudora, Pépé szintén a hátsó sorba ültette és gyapjúgyárnak nevezte őket, finom utalásféleképpen a növekvő loboncokra. Pépé erdők és mezők talpig becsületes, csupa gerinc fia volt, ezért erdőkről és mezőkről tanultak, illetve a csupa gerincség követelményéről. Rendes ember volt, kár, hogy a csupa gerincség már akkor sem volt divatban, és az erdőket, valamint a mezőket épp akkor kezdték eladni bagóért.
Leginkább a tornatermet kedvelték hőseink. Egy csöppet sem hozta izgalomba őket az, hogy esetleg beleskelődhetnének a lüdérckék öltözőjébe, a torna-sztrecccsnadrág eléggé nyilvánvalóvá tette, mit láthatnának, és nem akarták látni. Épp eléggé kínos volt nézni azt a két-három lüdérckét, akik ott ültek a pálya szélén, és nem tornászhattak, mert havibajuk volt, a pálya szélén két-három lüdércke minden áldott tornaórán emlékeztette őket arra, hogy a lüdérckék is testből vannak, tornaórák után Fitzfa sem tudott szerelmes verset írni, elég nehéz szonettbe foglalni a menstruációt.
A tornateremben viszont volt kosárpalánk, és a kosarazás a legizgalmasabb és legszebb sportágnak tűnt, főként a ritkán és éjszaka lopva nézett NBA-meccsek után. Senki sem tudott kosarazni, még Pindurpanna, a tornatanárnő sem, hagyta hát, kosarazzanak a hajdúsógorok, ahogy tudnak, a hajdúsógorok ezért hálásak voltak, és soha nem kérdezték meg tőle a szabályokat. A lüdérckék is hálásak voltak, mert alig tíz perc bemelegítésnek nevezett lanyha mozdulatsor után le lehetett ülni cserejátékosnak, és soha senki nem kérte, hogy lecseréljék. Ötven perc tiszta haszon, ötven perc küzdelem, ötven perc harc, ötven perc férfimunka, na, ez volt a tornaóra.
Huszonnégy hajdúsógor napi huszonnégy órán keresztül unatkozott, még az álmaik is unalmasak voltak. Ám egyik nap jelet kaptak. Egy délelőtt, mikor a Patinás Középfokú Angyaluban Tyúkanyó kitalálta, hogy holnaptól az irodalomórákat az irodalomkabinetben tartják, amely pont úgy nézett ki, mint bármelyik osztályterem, és Torr, a hivatalos nyelv sipító hangú terjesztője azt találta ki, hogy holnaptól a hivatalos nyelv tanát a hivatalos nyelv tanításának kinevezett kabinetben fogják tartani, amely pont úgy nézett ki, mint az irodalomkabinet, a bagósok viszont ettől a falnak mentek, mert ez azt jelentette, hogy a tízpercnyi szünetből minimum öt perc a vándorlás, tehát összesen öt perc marad a kávé megvásárlására és a cigaretta elszívására a harmadik emeleti budiban, szóval ezen a délelőttön a 43-as háló ajtókeretein furcsa foltok tűntek fel.
Taki szerint a gonosz mókusok akcióztak. Taki ezt nagyon jó viccnek tartotta, órákon át képes volt azon röhögni, hogy a gonococcust gonosz mókusnak mondja. Taki annyira becsavarodott, hogy csakis rádiószignál imitálása után volt hajlandó megszólalni, és többnyire kívánságműsort vagy híreket közvetített. Taki beszélt a legtöbbet a nőkről, mintha egy rádiós beszélgetős műsorba invitálta volna be szerre az összes gyakorló hímtagot, Kistarisznya (Cézár, Zulukafferbihalbocs, Keksz, Svájciegér stb.), fogazik vagy nem fogazik szopás közben, kérdezte meg menetrend szerint mindenkitől minden este, Taki e nap folyamán viszont a gonosz mókusok inváziójáról tartott rádióhangjátékot.
Zulukafferbihalbocs szintén jó viccnek tartotta a gonosz mókusokat, és egy hirtelen ötlettől vezéreltetve javasolta, hogy alapítsák meg a Gonosz Mókus Irodát. Az ötlet jónak tűnt, tehát megalapították. Annyira igénybe vette az összes kreativitásukat az Iroda megalapítása, hogy arra már nem maradt erejük, hogy kitalálják, mi a fenét is fognak vele kezdeni. Öreg Piszoj mindenesetre címerállatot tervezett, Zulukafferbihalbocs pedig pecsétet csináltatott a címerállattal, Zulukafferbihalbocs mindene a pecsét volt. Bármilyen pecsét, csak ő használhassa. Szeretett pecsételni.
A Gonosz Mókus Iroda átvállalta a Mormon Hormon Férfidalárda fellépéseinek menedzselését. Mivel mindkettőt ugyanazok a tagok alkották, hát nem rengették meg az eget, kissé unták már a Mormon Hormon Férfidalárdát is.
Zulukafferbihalbocs ezért kitalálta, hogy indítsanak újságot.
Na, az újságalapítás alaposan felrázta a kedélyeket. Nem nagyon tudták, hogyan kell útjára indítani egy újságot, és amikor Zulukafferbihalbocs némiképp pironkodva bevallotta, hogy az ötletet lopta, és hozott pár példányt a már meglévő iskolalapokból (Tündérországban akkoriban még az információk göröngyös úton terjedtek, a távbeszélést csúcstechnikának tartották), hát azokból sem okoskodtak ki semmi érdemlegeset.
Az addig rendben van, bólogatott a Nagy Hajdútanács, hogy zenei rovatot indítani kell. Az is természetes, hogy leközöljük a verseinket. Evi, fejtegette Kistarisznya, Kistarisznya az evidenst evinek rövidítette, mert így mégiscsak barátságosabban hangzott, nem akarták rögtön meglincselni, a hajdúsógorok valamiért nagyon utálták a vízszintesen sokbetűs idegen szavakat, márpedig Kistarisznya ebből élt, szédültek a lüdérckék a vízszintesen sokbetűs idegen szavaktól, utálta is Kistarisznyát ilyenkor a többi hajdúsógor, akik nem ismerték ezeket a vízszintesen sokbetűs szavakat, vagy ha ismerték is, nem használták olyan könnyedén, mint Kistarisznya, aki mintha az anyatejjel szopta volna magába őket, evi, emelte fel bölcsen mutatóujját tehát Kistarisznya, hogy a Patinás Középfokú Angyalu belső életéről külsősök által soha meg nem tudható titkokat, förtelmeket, pletykákat és mindennemű haszontalanságokat közkinccsé kell tenni. Így teremtünk piacot a lapnak, magyarázta az értetlenkedő tekintetek láttán, a hajdúsógorok nem szerették volna, ha a Patinás Középfokú Angyalu belső életéről a külsősök által soha meg nem tudható titkok, förtelmek, pletykák és mindennemű haszontalanságok napvilágot látnának. Ezt meg is mondták Kistarisznyának, aki azzal vágta ki magát, hogy a piac az piac. Lehet úgy is fogalmazni, mintha benne lenne az összes förtelem, titok, pletyka és mindennemű haszontalanság, ám a végső igazságot csak sejtetjük, de akkor is benne kell lennie legalább a titkok, pletykák, förtelmek és egyéb haszontalanságok halvány lenyomatának. Gondoljatok bele, győzködte bajtársait e nagyokos hajdúshowman, miket nem képzelnek még az elméncek is, akik pedig megkérdezhetnének bennünket, de inkább képzelegnek, szóval miket nem képzelnek leendő olvasóink, mi történhet az ódon és patinás falak között, ahol hatszáz lüdérc ajzódik mindösszesen húsz hajdúsóvárgástól? Nem hagyhatjuk cserben olvasóinkat!, adta ki a szokásos jelszót, amelyet sem akkor, sem később nem vettek figyelembe.
Ezt viszont elfogadták a Nagy Hajdútanács tagjai, és elhatározták, hogy holnaptól kezdve mindenki titkok, förtelmek, pletykák és mindennemű haszontalanságok nyomába ered pennával a füle mögött.
Nem ismerték a tördelés rejtelmeit, fogalmuk sem volt a lapszerkesztés szabályairól, azt sem tudták, mi a laptükör, nem érdekelte őket az újságírás ábécéje. Csináld magad lapot akartak, úgy is nevezték, Csinálmány. Felfokozott várakozás előzte meg az első szám kijöttét, a felfokozott várakozás még tovább fokozódott, amikor a nyomda ördögébe oltott Öreg Piszoj kijelentette, hogy az itatósra rajzolt első üdvözlőkártyát a kézzel hajtható, szesszel működő, külföldi segélyként kapott stencilgép nem sokszorosítja. Nem sokszorosít az semmit, a külföldi segélyeknek ez volt a legnagyobb átka, hogy legtöbbször használhatatlan dolgokat küldtek a külföldiek, áramlott a szemét segélyként Tündérországba, így lett belőle a turkálók országa, nincs is még egy ilyen levetett ruhákba öltözött nép a világon.
A Csinálmány első számát nyomdába vitték, miután írógépbe pötyögtették éjszakákon keresztül a titkok, förmedvények, pletykák és mindennemű haszontalanságok halvány lenyomatát, hogy azután a nyomdában röhögve szedjék számítógépbe géppuskaujjú gépírónők, és hatalmasakat hahotázva tördeljék tizenkét oldalba a tördelők.
A tördelők és a géppuskaujjú gépírólányok a morbid vicceken vidultak, a hajdúsogorok szerették a morbid vicceket, minden üres foltot morbid viccekkel töltöttek ki, a morbid viccek miatt vált kelendővé az újság. Mindenki a morbid viccekre vadászott, nem nagyon érdekelte az olvasókat a titkok, förtelmek, pletykák és mindennemű haszontalanságok halvány lenyomata, sem a versek, sem a zenerovat. A Csinálmányt a Gonosz Mókus Iroda adta ki, ez volt az első igazi nagy dobása. A nyomdában viszont nem nyomták ki az első üdvözlőkártyát, a főszerkesztők, mert mindenki minimum alfőszerkesztő volt, káromkodva stencilezték ki, laponként újratöltve a szeszestartályt, az első üdvözlőkártyát, amelyre Öreg Piszoj kézzel írta rá: Áldott Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet Kívánunk! Pedig messze voltak még az ünnepek, de az Öreg Piszojt nem ejtették a feje lágyára, tudta, amit tudott, látott, amit látott. És rendszerint igaza lett.