Piroska és a Farkas
Lüdércnyomás – 6. fejezet
Lüdércnyomás · 6/23
Fejezet, amelyben hőseink előadják a Piroska és a Farkas című mesét. Pornóváltozatban. Teltek a napok. Emígy, meg amúgy. Egyik rosszabb, másik jobb. Mondjuk, akkor jobban, ha éppen másik lüdércke vetette ki pányváját kis hajdúseggeinkre, mert akkorra már beletanultak a csízióba, de bele ám, akkor rosszabbul, ha a valamelyik hajdúsegg hajdúkoltatni akart. Hogy ő a hajdú, oszt’ kell előtte hajdúkolni, erről szólt. A lüdérckék előtt nagy vagány vagy, persze, én vagyok Dobó kapitány, Bornemissza Gergely, az utolsó asszír, Rilke fiatal költője, Durrel, meg minden, annyit olvastam, hogy csak na. Még többet. Én vagyok a kulturális námbör-unu. Hülye paraszt létemre, meg minden. Mittnőttünkfelfalván is volt szellemi élet, de az ám! Ajjaj. De olyan volt, úgy vertek ki az ágyból, és lámpással kerestem az Urat nap mint nap, a természet lágy ölén.
Huhh, de szenvedett Kistarisznya, udvarolt: sőt, a ’86-os vb-t a hegyen néztem meg. Úgy lopták a férfiak az adást, tudod, milyen izgi volt? A feketék és a fehérek játszották a döntőt. De én még láttam. A gólt is. A feketék rúgták.
A kis lüdérc vihogott, hitte is, meg nem is, oszt’ jött egy nagyobb hajdúsógor, Kistarisznyát elküldte cigarettáért. A lüdércke elolvadt.
Még csak pinaszőr sem sincsen rajta, dohogta magában Kistarisznya, miközben bevásárolni ment, fogadjunk, még csak melle sincs. Mi az, hogy melle, semmi érdekes sincs rajta. De ha egyszer megnövök, akkor ezen a hajdúseggen buszut állok, megkeresem, úgy éljek, belévágom a bicskát.
Kistarisznya nagyon lehangoltan cammogott.
– De nem az, hogy elküld cigiért, nem az, de az isten rakná belé, mé’ pont a lüdércke előtt? Láttátok az ábrázatát? – kérdezte Kistarisznya a sorstársaitól, akiket mind elküldtek cigiért. Vagy piáért. Vagy csak úgy, söprés, mondták nekik, eltűnni a fedélzetről.
Nem, válaszolták a hüppögő kishajdú-sóherek, nem ez a legfőbb baj.
– Hanem? – kérdezte Kistarisznya.
– Hanem mi? – kérdezett vissza az öreg Piszoj. – Azt hiszed, ez a legnagyobb baj? Holnapután este színház lesz nálunk, és mi vagyunk a társulat. A Piroska és a farkast kell előadjuk. Pornóváltozatban. Szövegkönyv nincs. Mi kell kitaláljuk, kreativitási próba, aszonták.
Nahát. Tegyük fel, hogy Kistarisznya, miként a többi fika, a délidői szünetben ment cigiért. Tegyük fel, hogy a lüdérckefűzés szintén délben, tanítás után történt. Tegyük fel, hogy délután háromkor van vége az Angyaluban az óráknak. Ami biztos, hogy délután négytől szilencium. Vagyis tanulás. Legalábbis csend. Ohhó, milyen cerberák vigyázták a csendet!
Számoljunk csak: a lüdérckefűzés elvett kb., ne mondjunk sokat, fél órát. Ennek felsőbb hatalmi letácsolása: tíz perc? Jó, a sértődött duzzogással egyetemben. Találkozni a kollégákkal: egy perc.
Meg kell felelni, meg kell felelni, meg kell felelni, zakatol a kényszerkreatív, kefélni kell (frissen tanulták), kefélni kell, kefélni kell, kefélni kell, ez a pornó.
Összeült a Nagy Fikatanács. Cerbera ide, Cerbera oda, hatalmas a gond. Az elménc fikhajok, ott egye a fene őket, nem akarnak beszállni. Ők ezt nem. Nem vesznek részt „ilyenben”!
– De ha nem, megvernek – így Roppant.
– De ha nem, megvetnek – így Kistarisznya.
– Sok beszéd, szegénység – mondta Piszoj, aki tudta, amit tudott. – Gyürkőzzünk neki, mutassuk meg.
– Én nem tom’, olcsóbb, ha megcsináljuk – Szőr Ekmont szólt.
Mi van abban a Piroska és a farkasban? Na?
Hát egyetlen nőszereplő, kivéve a nagymamát. De ő öreg, oszt’ bárki eljátszhatja. Meg olyan figura, akit, no, a farkas megesz, de pornóban…?!
Még szereposztásig sem jutottak, egyesek máris kivonták volna magukat, ohhó, ez nem kívánságműsor, ha te nem akarsz részt venni a buliban, akkor te vagy az erdő. Nyakadban ül a madárnevű, ő meg fütyöl. Kötelező!
És így hüppögi álomba magát minden kispernahaj.
Kistarisznya álomba hüppögi magát. Lüdérckéről álmodik.
nagyonkistarisznyák futkorásznak az iskola udvarán. nagyonkistarisznyák úgy másznak fel a tornatanár mutatta rúdon, megannyi kis tűzoltó, hogy megkeményedik az a kis pöcs a lábuk között, és az jó. Lecsúszni is jó. Úgy jó, hogy van az a kis pöcs a lábuk között. Fociban azért nem.
nagyonkistarisznyák szeretnek levelezni a nagyonkistündérekkel. Sajnos általában kissénagyobbtarisznyák leveleit fogalmazzák meg a fül nélküli falovon ülve, mert ő nagyonkistarisznya, de fogalmazni azt tud. Szövegeket vendéglopni is, az igaz, de mit tudják ezek a kissénagyobbkistarisznyák, olvasni nem olvasnak. „Szeretlek – olvassa – amióta úgy meghogojoztad…” „Erős vagy és szép!!!!” „A báttyám szerint te vagy a legerőssebb!” És szív utána. Hát mi a búbánat van egy szív alatt? Bálna, vagy mi? Erre válaszolj, kiscsávó, és akkor focizhatsz velünk.
Hát nagyonkistarisznya válaszol. „Kedves Hölgyem – kezdi –, magácska oly titokzatos, mint tengerfenéken hűsülő kagyló mélyén rejtőző igazgyöngy.” Ez az, kissénagyobbtarisznyák kórusban biztatják. „Kiskegyed kagylóhéjait engedelmével szívesen felfeszíteném tőrömmel, csakhogy felszínre kerüljön gyöngyszeme csillogása.” Bazmeg, ez kurva jó – veszi el a papirost nagyonkistarisznyától a „hogojozo”, a kisgyerek meg mától a mi kapusunk. Pót, de kapusunk, nyomatékosítja, és nagyonkistarisznya ennek annyira örvend. De annyira.
nagyonkistarisznya a kapuban áll. Hetest rúgnak, ő védi. Ő Dukádám. Ő a legjobb kapus. Mi ez neki. Szemben vele a legjobb rúgó. A tornatanár külön pecsételte le a jobb lábát a kissuli szertári pecsétjével. Hogy azzal nem rúghat. Nem is azzal rúg. A ballal. És jön a labda. És a kapus rávetődik. És a kapus a labdával együtt a kapuban köt ki. Kicsike, no. De ettől gól. Nesze neked kagyló meg gyöngyszem. Levegő nincs. Mint a tengerfenéken. Ott sincs levegő. Víz van. És szégyen.
tudom, hogy te írtad a levelet, mondja a kistünde, és kitámogatja a pályáról. nagyonkistarisznya nem tudja, nem is akar itt lenni. Vagyis igen. Most ő hős, vagy mi? Szembeszállt az ellennel. Nem is akárkivel, hiszen le van pecsételve a lába! De a másik nem vállalta! Ő igen! Ő hős! Jól van, kisköcsög, húzzá’ má’ haza, mer’ anyád majd megbuktattat, mondja a „hogojozo”. Vidd má’ haza. kistünde hazaviszi nagyonkistarisznyát.
Kistarisznya felébred. Álmok álmodója, delphoi nyertes, kimondja: lufikat kell venni.
Hosszút, amit szopni kell, a gömbölyűt a csöcsöknek, indul az agy.
Nagy lufivásárlás folyt. Az egész fikanemzedék lufit vásárolt. Szereposztás.
Van Piroskának is barátnője.
Farkasnak barátja.
Erdő. Erdőkerülő. Madár.
És Piroska szopja a Farkast, miközben a Piroska barátnője kúr a Farkas barátjával, mindenki mindenkivel, az erdő susog, a madár fütyöl, az erdőkerülő fogamzásgátló tablettát árul. Az ágyról fürtökben lógnak a hajdúsógorok, „Posztinort vegyenek! Reggel kétszer! Este hétszer!”, jár körbe a kerülő, Piroska éppen a Farkas barátja lufiját szopja, mindenki röhög. És ez még százszor. Különböző konstellációk, megy ez, lassan már mindenki kúr mindenkit, Sade márki tanulhatna tőlük Mátrixot, dühében már az erdő is nyomja az egyetlen madarat.
És ezt megismételtetik a következő estéken.
Egyszer.
Kétszer.
Harmadjára, pont a nagyjelenet közben, bejön a kapus. És megkérdezi:
– Mi van itt, világbajnokság?
A röhögésen túl Kistarisznyáéknak van egyetlenegy előnyük: az Elmecsiszolósak (ideát-odaát, hihi) semmit nem tudtak kezdeni a Kukori és Kotkodával. Az igazság ez esetben ideát volt. Az angyalusoknál. A befogadottaknál. A hatszáz lüdércke oly büszke volt! Hírből büszkék! Ilyenek a mi fiataljaink! Több estés színház, meg minden!
De mi ez a Mormon Hormon Férfidalárdához képest?