Szerelem

Lüdércnyomás · 5/23

Fejezet, amelyben hőseink elveszíthetnék ártatlanságukat, de még nem értenek a nőkhöz. A nőkhöz márpedig nem tartanak speckurzust. Ott ül ez a két nagy rakás szerencsétlenség a Patinás Középfokú Angyalu előtti vaskerítésen, és filozófiai magaslatokban sóhajtoznak. Vagy filozófiai mélységeket sóhajtanak. Fogalmazhatunk úgy is, hogy metafizikai esszenciákat böffentenek fel, de bevethetjük a szépírás összes fortélyát, akkor sem tudjuk elleplezni azt az alapvető tényt, hogy Kistarisznya és Roppant Hauer nem értenek a nőkhöz. Bénák. Gyávák. Töketlenek. Két balek. Soha nem lesz a büdös életben belőlük semmi. A nagy hímsoviniszta férfigőg galamblelkeket takar. Nem is galamb, hiszen az turbékol, legtöbbször párban ábrázolják, szóval pont galamb nem. Mezítelen hernyólelkek, akik a saját másik végüknek udvarolhatnának, már ha tisztában lennének az udvarlás szó értelmével.

– Hajh – sóhajtja a kisebbik nagy rakás szerencsétlenség –, én nem értem ezeket a nőket.

Magvas gondolat, kár, hogy semmi értelme nincs. A nők nem matekpélda, öcsém, nem őket kell érteni, hozzájuk kell érteni. Meg kell hódítani őket. Elcsavarni a fejüket. Magadba kéne bolondítani, az volna a szerelmi egy meg egy, ami úgy kettő, hogy mégiscsak egy, ha már egy feszt a matektudásoddal csillogsz.

– Az a baj – sóhajtja vissza a nagyobbik nagy rakás szerencsétlenség –, hogy nem racionális lények, emocionális síkon közelítik meg a problémákat.

Te vagy a probléma, te igevonó ökör, hallj oda, nem racionális lények, meg emocionális síkon, egyáltalán honnan szedik ezeket a baromságokat, merthogy a Palipalotában ilyeneket nem hallanak mentoraiktól, az fix, épp, hogy nem ilyeneket hallanak, oda kéne figyelni, öcskösök, ők már megszorítottak egy-két lüdérckepöcköt, tudják, mi a dörgés.

Azt akarta, hogy a Dallast nézzük kézenfogva, jajjdult fel Kistarisznya, az még semmi, én a fényképalbumát kellett nézegessem, legyintett Roppant Hauer. Az összes rokont kisbaba korában, micsoda perverzió. De hülyék vagytok, barátocskáim, istenem, miért két ilyen hőst adtál nekem, hiszen a Dallas nézése – kézenfogva! – tulajdonképpen felhívás a keringőre, csak épp a többi 399 bentlakó lüdérckének akarta jelezni, hogy te az övé vagy, stipistopi, ő már eldöntötte, hogy testestől-lelkestől a tiéd, vadmajom, a pucér gyerekképek nézegetésénél egyértelműbb jelzés kell-e, Roppant barátom, te roppant nagy marha, nem is hallgatom őket tovább, két ilyen idiótát.

Mert nézzük csak a szikár tényeket:

Kistarisznya megijedt egy lüdérckétől.

Szőke volt. Alacsony kis szöszke. A legszebb lüdérc, akit addig Kistarisznya látott.

Kistarisznya Roppant Hauerral, hogy így mondjuk, közlekedett a folyosón. Mentek, odacsapták lábaikat, egyiket a másik mellé, mert a férfiak úgy járnak! Akkor jött a matatós ménkű! Bévágott! Látni kellett vón’ azt a lüdérckét! Huhh! Nincs rá szó, nincsen rá fogalom, legalább akkor nem volt, és mellette a piciny szőkeség. És a lüdércékék mosolyogtak! Köszöntek! Nyelvük villant gyöngysor fogaik közt! Tiszta műsor. Lüdérc 1.: = Roppant Hauer (mindketten magasak, okosak, gondolta Kistarisznya, az Úr is egymásnak teremtette őket). Lüdérc 2.: akkor hát az enyim, ismerte fel a sors ujját Kistarisznya abban, hogy amaz is szőke és alacsony. Lüdérc 1. Roppanttal bájcsevegett. Lüdérc 2. (hogy milyen volt szőkesége!) Kistarisznyával.

És Kistarisznya először veszíthette volna el az ártatlanságát. Ám az égvilágon semmit nem csinált. Semmit. Beszélgetett a lüdérckével, annyi. Punktum.

– De hülye vagy – mondta Cézár.

– Miért? – kérdezte Kistarisznya, tényleg nem értette.

– Megcsókoltad? – kérdezte Taki.

– Egen, megcsókoltuk egymást, és ebben mi a jó? – Kistarisznya, vagyis, ha a kollégái akarják, legyen az ő neve abénakistarisznya, szóval ez a töketlen férfikarikatúra állt a háló közepén a mintás kis pizsamkájában, mint fasz a lakodalomban.

– Basszusgitár, legalább a haveredre odafigyelhettél volna!

– Kire?

– Hát Roppantra!

– Hát nem rá figyeltem egész este?

– Mi?

– Basszus, hogy mikor jön ki a kicsi tornateremből. És nekem ne mondjátok – hisztizett Kistarisznya –, hogy mindenki ezért várt volna bennünket.

De bizony. Az egész 43-as háló rájuk várt, és ezért. Elkapták a töküket, hogy így mondjuk. A legmagasabb és a legszőkébb lüdérckét ez a két párnahéj látta meg. Úgymond először. És ez gáz, mert a pernahajdúk ebből egyelőre nem engednek.

– Mi a búbánatot csináltatok a lányokkal? – kérdezte Cézár.

– Semmit. Beszélgettünk – mondta Kistarisznya.

– Semmit. Beszélgettünk – mondta Roppant.

Semmit. Ott ül ez a két ártatlan virágszál, ez a két magába öntött tiszta cölibát, és azt mondja: semmit. Hát miről beszéltek eddig? Mit lehet ennyi időn keresztül beszélni a semmiről? – tette fel a magvas kérdést Cézár.

– Ha a semmiről beszélsz, akkor nyilvánvalóan valamivé teszed, mert a semmiről mint létezőről beszélsz. Amennyiben a létezőről beszélsz, hogyan beszélhetsz a semmiről? A van van, a nincs nincs. Te ott voltál? Ő ott volt? Ketten voltatok? Ki volt még ott? Csak ketten? Egyek voltatok? Nem? Ketten? Tehát nem váltatok eggyé? És ki beszélt? És miről? Te hányan voltál ott? Mi az, hogy nem érted. Te voltál ott egy nővel. Egy nővel voltál ott? Igen? Akkor ketten voltál egyedül. He?

Kistarisznya először találkozott azzal, amit a későbbiekben úgy neveznek: szofisztika.

Kistarisznya ennek okából nagyon megutálta azt a szót, hogy szofisztika. Kistarisznya ennek okából el is kezdte képezni magát ebben a doméniumban.

Hahh, meg bahh, meg jujj, meg bújj, meg cakk, meg pakk, ajajj, meg hajh, ácsi, meg bácsi, olyan irigység folyott ott, este, a Palipalotában, amilyenre évekre visszamenőleg nem volt példa. Ez a Béna Kistarisznya, meg a haverja, a Roppant Nagy Hülye Hauer megtörte a betörendő kiskancák jegét. Amely jég betörése vagy a rodeósok, vagy az idomítók tisztje volt. (Oh, a rodeósok! Na, ők voltak a fasza tagok! Azért voltak fasza tagok, mert a nem fasza tagok inkább idomítottak. Ha volt hozzá bátorságuk. Ha nem, akkor házasodtak, beltérben belügyként, vagyis papucs, papucs, papucs. Ehhez viszont a lüdérckék értettek nagyon.)

Na most itt áll a csurdé fenekével ez a kis csávó. „Semmit sem csinált” – honnan tudjuk? Ki az, aki kideríti?

„Írjál haza, Cézár, aludni szeretnénk!” – nyögte több elgyötört párnahajdú, őket már semennyire sem érdekelte ez az egész történet, aludni szerettek volna. Nagyon késő este volt a Palipalotában, és Cézár élvezte, hogy ezt a kis fikát fikáztathatja.

– Megpusziltam a végén, csak ennyi – nyöszörögte Kistarisznya. – De tényleg, Cézár. Csak megpusziltam.

Csak megpuszilni egy lüdérckét – hát, az egyenlő a halálos ítélettel. Beléd leheli azt a gyeremárhaza-mer’hanem-nincsösszebújás-lángot, amelytől soha nem szabadulsz az Angyaluban. (Papucs.)

De ezt ki tudta? Ki sejtette? És hogy pont ezért problémája legyen?

Cézár hajthatatlan volt.

– Megfogtad a mellét?

– Nem – ijedezett Kistarisznya.

– Benyúltál a lába közé?

– Én??? Nem! – pánik a tetőfokon.

– Nem?!!!!

– Nem, vagyis izé, hát tudod, farmer volt rajta.

– Farmer.

– Igen.

– Farmer.

– Ja.

– Farmer, a kutya úristenit, farmer. Hát a miniszoknyával mi lett? – na, erre már megint felkelt mindenki.

– Hát, lecserélte. Azt mondta, hogy kényelmetlen. Én meg mondtam neki, hogy megvárom, öltözzön fel kényelmesebben. És tényleg, miniszoknyában nem egyszerű a matracokra ülni úgy, hogy ne libbenjen fel, vagyis hogy ne látszódjon ki a bugyija, na – magyarázta Kistarisznya, és innen már kikövetkeztethető, hogy mi lett az est vége. A pernahajdúk a fejüket fogták. Elküldte, mert kényelmetlen, hogy ne látszódjon ki a bugyija, megvárta, muramisten, most mit csináljunk velük, hogy az oltáron bicikliző Áchábel rakta volna beléjük, két ekkora ganajtúróbogarat.

Sem Kistarisznyát, sem Roppant Hauert nem szedték többé elő a lüdérckék megrontása végett. Fizikai retorziókat nem vont maga után a semmiskedésük. Inkább díjat tűztek ki, egy üveg pezsgőt annak, aki először veszíti el a szüzességét. Csóválták a fejüket az idősb párnahajdúk, félálomban csupa, csupa jóindulat mindahány, ha motiváció kell, hát motiváljunk, bár egy jó baszásnál nincs is nagyobb motiváció, vélte Taki. De ő is csupa, csupa jóindulat volt, megannyi aggódó nagybácsi, hát legyen, oké a dolog, vagyis a pezsgő.

Kistarisznya elmehetett lefeküdni.

Vagyis lefekhetett volna. De minden hajdúsóher magán-varázslattal jött az Angyaluba és ezt gyakorolta inkább a budiban. Kistarisznya bőgött a budiban, mint a záporeső. „Édesanyám, legyél itt… / Ez itt mostan nem egy gitt- / Egylet. / Fiad mostan itt egy / lett!” – ezt bőgte, ritmusra.

A Béna Kistarisznya. A Nagyokos Kistarisznya. A Figyelmes Kistarisznya. Az Észkombájn Kistarisznya. Kistarisznya, a Supraman. Kistarisznya, Minden Nő Álma. A Bőgőmajom Kistarisznya. Sajnálkozunk magunkon, meg minden, de amikor legényként kellene állni a gátra, akkor figyelmesen azt tanácsoljuk, hogy öltözzön fel a nő. Kényelmesen, mi?

És másnap a vaskerítésen nem érteni a nőket. Ez könnyű. Ez a könnyebb. Mi van azon mit nem érteni, hogy a piciny szőkeség most kézenfogva Kafferbihalboccsal sétál el előtted, hamiskásan mosolyogva, és puszit küld gyöngyfényű ajakáról, ezért viszont a nagyobb hajdúsegg kissé összehúzza szemöldökét? Ja, hogy miért nem a Dallast nézik? Azért, öcsém, mert Kafferbihalbocs azt mondta, hogy nem, inkább sétáljunk egyet, mert milyen szépen süt a nap, és egy város előtt mutogatni a páromat még egy ilyen szőkeségnek is nagyobb tét, mint 399 más bentlakó előtt oldalamra fűzni a skalpot. Nem kell ahhoz másodfokú egyenletet megoldani, hogy amikor egy napokig szobatársnői közé zárt, valamint összesen húsz hajdúsógorból válogatni tudó aranyló hajú pinavirág arról beszél, hogy le kellene vesse a miniszoknyáját, akkor tényleg le akarja vetni. Előtted.

Hiszen ősz van, közeleg a tél, egyre hosszabbak lesznek az esték, egyre kevesebb az esélye annak, hogy az esti egyórás kimenő alatt bárkit is fel lehessen csípni, lucsokban, fagyban nem sétálnak magányos farkasok. A lüdérckék pedig nem filóznak, a lüdérckék bespájzolnak pasiból, unalmas téli estéken még mindig jobb a kicsi tornaterem szupertitkos órarendje szerint pásztorórázni, mint osztálytársnőinkkel kötésminták fölött gubbasztani vagy verni a blattot. Ugyan vannak szerencsejátékos lüdérckék is, akik inkább nem válogatnak a húsz hajdúsógorból, rátartiak, van nekik büszkeségük, esténként kártyáznak, inkább későbbre húznak lapot, hogy stílusosak legyünk, de a lüdérckék nagy része nem ilyen. A lüdérckék nagy része pasit spájzol. És nem emocionális síkon közelítik meg a problémát, kedves Roppant Tökfej barátom, hanem határozottan racionális alapon: még egy lihegő, kissé ügyetlen takonypóc is jobb, mint a vibrátor. Ez a tanulság.