Hagyatékok szabadon – a pim pilot-projektje írói hagyatékok virtuális egyesítésére és közzétételére

Pályázat a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatói pozíciójának betöltésére (2023) – Hagyatékok szabadon – a pim pilot-projektje írói hagyatékok virtuális egyesítésére és közzétételére

Mekkora a szívköröd? · Függelék

Előzmények

A Petőfi Sándor-emlékév kezdetén a PIM elindította a 200 Petőfi szabadon című weboldalt (https://200petofiszabadon.pim.hu), ahol Petőfi verseit, leveleit, portréit, köteteit, a hozzá köthető relikviákat és műalkotásokat nézheti meg és töltheti le a látogató. Ezzel igyekeztünk megkönnyíteni a találkozást a költő alakjával és műveivel, egyúttal segíteni az emlékévben a hiteles, jó minőségű, szabadon megtekinthető és letölthető digitalizált muzeális anyagot kereső érdeklődőket.

A kezdeményezés nyomán létrejött virtuális képeskönyv jóval több egy adatbázisnál, hiszen a letölthető képek mellett közérthető módon ismerkedhet meg a látogató a műtárgyak történetével, a hozzájuk kötődő érdekességekkel.

Előkészítés

A 200 Petőfi szabadon tapasztalataiból kiindulva és eleget téve a XXI. századi, a felhasználók alacsony küszöbű hozzáférését lehetővé tevő elvárásokhoz a PIM továbbgondolja az irodalmi muzeológiai szempontból relevánsan bemutatható kulturális javak körét oly módon, hogy azok közzététele széles körben és akadálytalanul megvalósulhasson. Ezek a kritériumok különös jelentőséget nyernek felhasználói, kutatói oldalról akkor, mikor egy-egy szerzői hagyaték egyes elemei és csoportjai más-más közgyűjteményekben lelhetőek fel. Amikor a virtuális gyűjtemény látogatója egy-egy életművet kíván tanulmányozni, akkor számára teljesen irreleváns, hogy a műtárgyakat a maguk fizikai valójukban mely magyarországi közgyűjtemény őrzi. Hangsúlyozandó, hogy a PIM nem egy témaspecifikus aggregátori szerepre törekszik, csupán a kultuszápolás, az irodalmi kánon változásainak megfelelve, ezek szempontjából kíván egy olyan pilot-projektet kidolgozni és annak eredményeit közzétenni, amely széles látogatói érdeklődésre tarthat számot – tekintettel az aktuális emlékévre (Jókai Mór 200 2025-ben), a legsikeresebb közelmúltbeli időszaki kiállításainkra (Polcz Alaine, Cseh Tamás), a felívelő kultuszokra (Petri György), az újonnan bekerült gyűjteményekre (Tandori Dezső, Csukás István), a hosszabb ideje folyó kutatások hasznosítására (Kiss József) vagy éppen a nemzeti irodalom határon túli (Kányádi Sándor) vagy emigráns (Márai Sándor) életműveinek megjelenítésére.

Kitérőt kell tennünk az emigrációs gyűjtemények megmentése tárgykörében: a magyar nyelvű irodalmi értékű kéziratos-, könyv-, folyóirat-, fotó-, és dokumentumanyag egyre veszélyeztetettebb helyzetben van.

Az intézményben őrzött írói-szerzői hagyatékok száma a Huntéka (a PIM intézményi gyűjteményi adatbázisa) adatai alapján meghaladja az 500-at, az ezekhez tartozó leltári tételek száma pedig körülbelül 160.000. Már önmagukban a PIM-be kerülő hagyatékok többsége is igen heterogén műtárgyegyüttes: a szerzeményezést követően az egyes műtárgyak típusuk alapján kerülnek gyűjteményi tárba, ott történik meg a feldolgozásuk. Nagyobb hagyatékok esetében előfordul, hogy a műtárgyegyüttes egy hosszabb, akár évekig elhúzódó folyamat eredményeként kerül nyilvántartásba, és válik „egyben” láthatóvá a PIM gyűjteményi adatbázisában. E muzeológiai munka eredményeképpen intézményünk falain belül a hagyatékok virtuális egyesítésének technikai feltételei már ma is adottak. Ezeket az eredményeket kell a látogatói elvárásoknak megfelelő vizuális formában és módszertani megközelítéssel, érdekes szolgáltatások beépítésével, adatvizualizációk bevonásával tálalni egységben a más közgyűjteményekben őrzött, az adott életműhöz tartozó kulturális javakkal, illetve kortárs alkotók esetében a Digitális Irodalmi Akadémia oldalain fellelhető műveikkel, vagyis: virtuálisan egyesítve áttekinthetővé és összekapcsolhatóvá tenni a szerzői életművek fizikailag szegmentált hagyatékrészeit.

Implementáció

A fenti tapasztalatok és szándékok figyelembevételével olyan felület indítanánk a 200 Petőfi szabadon mintájára, ahol a 2024-2029 közötti vezetői ciklus alatt 15 szerző hagyatékát dolgoznánk fel és tennénk közzé intézményi kooperációban, a digitalizált műtárgyakat műfajonként, muzeológiai adatokkal ellátva és közérthető, népszerű-ismeretterjesztő magyarázatokkal kiegészítve.

A létrejövő önálló microsite-ok tartalmaznák – a teljességre törekedve és a dinamikus módon kiépített gyűjteménykezelő rendszerrel fennálló adatkapcsolat révén – a PIM különböző táraiban lévő, már feldolgozott és a gyűjteményi adatbázisban kereshető anyagokat, a már beérkezett, de feldolgozás alatt álló műtárgyakat és a más közgyűjteményekben őrzött műtárgyakat.

Az egyes tételek az egyszerű, alacsony küszöbű hozzáférés alapelveit szem előtt tartva, akár külön lefuttatott keresés nélkül is megtekinthetők lehetnek (a médiatartalomtól indulva a tárgyleírásig), ezzel is támogatva a gyűjteményhasználók nem várt, örömteli felfedezéseit (az ún. szerendipitásélményt).

A projekt vizuális színvonalának meghatározó paramétere a digitalizálás minősége. A múzeumba analóg formátumban került hagyatékok műtárgyairól a Digitalizáló Műhely, illetve a múzeumi fotósok közreműködésével - továbbá a digitalizálási prioritások és célok figyelembevételével - digitális reprodukciók keletkeznek scannelés vagy fotózás által. Ezen állományok, illetve azok metaadatai minden esetben a technikai, illetve minőségi paramétereket meghatározó nemzetközi szabványok, illetve ajánlások mentén készülnek. Az így létrejött állományok a gyűjteménykezelő rendszerbe kerülnek, ahol automatikusan hozzárendelődnek az ábrázolt műtárgy muzeológiai leírásához és szolgáltathatóak a pilot-projekt részeként. A PIM világszínvonalú digitalizáló műhelye erre garanciát jelent.