Öt év a petőfi irodalmi múzeum intézményrendszerében
Pályázat a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatói pozíciójának betöltésére (2023) – Öt év a petőfi irodalmi múzeum intézményrendszerében
Mekkora a szívköröd? · Függelék
A 2019-2023 novembere között betöltött főigazgatói vezetői ciklus kiemelt törekvései és ezek eredményei
Vezetői összefoglaló
A számszerűsíthető mutatók ebben a szektorban szoros összefüggésben állnak a válság globálisan is tapasztalt társadalmi-gazdasági következményeivel. A PIM intézményrendszerének az érintett időszakra vonatkozó irányszámaiban látható visszaesés jellemzően ezekre a tényezőkre vezethető vissza.
Az utolsó békeévben, 2019-ben 19 új időszaki kiállítást nyitottunk meg, 2020-ban pedig 21-et, 2021-ben ez a szám visszaesést mutat (részben köszönhetően annak a fenntartói döntésnek, melynek nyomán az OSZMI kivált a PIM szervezetéből, így a statisztikai adatszolgáltatásunk paraméterei ezzel csökkentek), ebben az évben 12 új időszaki kiállítás valósult meg. A Károlyi-palota infrastrukturális fejlesztése idején, 2022-ben csupán 5 időszaki kiállítást nyitottunk meg, mivel a munkálatok elkezdésétől a PIM a látogatók előtt zárva tartott. 2023-ban növekvő tendencia figyelhető meg ezen a területen, 13 új időszaki kiállítás nyílt meg. Jelentősen növelni tudtuk viszont az új print és online kiadványok számát, 2019-ben 17 kiadvány jelent meg, 2020-ban 27, 2021-ben 23, míg 2022-ben kiadási csúcspontot ért el a PIM, ebben az évben 31 új kiadvány jelent meg. Idén ezt a számot a háború okozta gazdasági válság miatt nem tudtuk tartani, 2023-ban 11-re csökkent az új kiadványok száma, de még így is összesen 109 kiadványt jelentetettünk meg az érintett időszakban.
A múzeumpedagógiai események száma repülőrajtot vett 2019-ben (1314 esemény), a közbeeső pandémia és háború okozta visszaesés után idén ezt újra csúcsra tudtuk járatni, 2023-ban eddig összesen 1488 eseményt szerveztünk.
A közművelődési programokat illetően is teljesítménynövekedés figyelhető meg. 2019-ben 725 programot szerveztünk, igaz, hogy ez a mutató 2020-ban 348-ra esett vissza. 2021-től viszont folyamatos növekedés figyelhető meg, ebben az évben 502 programot, 2022-ben 658 közművelődési programot tudtunk szervezni. A Károlyi palota részleges felújításával járó épületbezárás idején idén 228 program valósult meg, így a vezetői ciklusomban összesen 2461 programot szerveztünk.
Nagy arányban tudtunk javítani a látogatószámokon. 2019-ben a PIM és tagintézményeinek 111789 látogatója volt. Jól mutatja a pandémia hatását, hogy 2020-ban ez a mutató 32809 esett vissza. 2021-22-ben a látogatószámot hozzávetőlegesen 45 ezresre tornásztuk vissza, a válságok mellett a PIM főépületének felújítása sem kedvezett a közönségforgalomnak. A Károlyi-palota megújult kiállítótereinek használatba vételét követően viszont idén, az október végi adatok szerint már 71199-re tudtuk növelni a látogatószámot.
Az elmúlt bő négy évben összesen 21 magyar és nemzetközi szakmai díjat ítéltek meg a PIM és tagintézményei számára.
2019 áprilisában a Petőfi Irodalmi Múzeum közalkalmazottjai köréből kijelölt munkacsoport a magyar muzeológiában úttörő módon elsőként dolgozott ki egy olyan életpályamodellt, amely egyszerre veszi figyelembe a PIM intézményi sajátosságait, ám ugyanakkor eredményei adaptálhatóak a közgyűjteményi szféra egyéb szereplőire is. Az életpályamodellünk működőképesnek bizonyult.
A munkavállalók száma a PIM és tagintézményeiben szintén stabilizálódott az elmúlt időszakban. 2019-ben 205 munkavállalónk dolgozott az intézményrendszerben. 2020-ban 269 munkavállaló, majd miután a fenntartó javaslatára az Országgyűlés egy törvénymódosítással az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetet (OSZMI) a Színház és Filmművészeti Alapítványhoz (SZFA) rendelte, a PIM intézményrendszerében 2021-ben 209 munkavállaló maradt nálunk, ez a mutató 2022-ben 218-ra, idén pedig 214-re változott.
2022 végéig többletfeladatként a PIM volt a fenntartó minisztérium hagyatékvásárlási-programjának lebonyolítója. Több társintézmény számára is vásároltunk kiemelt értékű hagyatékokat: összesen közel egymilliárd forint értékben gyarapítottuk nemzeti tulajdonú örökségünket.
A Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) keretében útjára indult a PIM Alkotói Életpálya Program, amely működteti a korábbi Digitális Irodalmi Akadémiát (DIA), a középgenerációnak szánt, újonnan alapított Térey János-ösztöndíjat, illetve a fiatal alkotók számára kiírt kisösztöndíjakat, amelyek addig más intézmény kezelésében álltak. Évente több mint száz kortárs magyar alkotó és műfordító részesül ösztöndíjban. A program célja, hogy a különböző életkorú írók, költők, műfordítók számára támogatást nyújtson alkotói tevékenységük végzéséhez. A hasonló, életjáradék-szerű juttatásoktól megkülönbözteti, hogy az általa támogatottak felajánlják irodalmi műveik digitális közlési jogát, így műveik elérhetők a PIM által fenntartott dia.hu honlapon. A honlapon elérhető kötetek száma 2019-es 1800 tételről 2023 októberére több mint 3000 tételre (25 ezerről több mint 63 ezer feldolgozott könyvoldalra) nőtt úgy, hogy a szövegfeldolgozás általánosan elismert magas színvonalát biztosítottuk.
2020-ban került kialakításra az új digitalizáló műhely: ennek keretében digitalizáló munkaállomásokat, színhelyes nagyfelbontású digitalizáló és képfeldolgozó eszközöket állítottunk be. Az eszközök folyamatos szoftveres fejlesztésével lehetőség nyílt a múzeumban olyan világszínvonalú rendszerrel dolgozni, mellyel a PIM-ben - a nemzetközi digitalizálási szabványokat figyelembe véve - országos viszonylatban is mértékadó digitális feldolgozás zajlik. Ezekkel az új lehetőségekkel az elmúlt öt évben több mint 75 ezer képfájl került fel a PIM gyűjteményi adatbázisába, az ún. Huntéka rendszeren keresztül a világhálóra, ahol az szabadon kutatható/olvasható. Ezzel megháromszorozódott a reprodukciók száma a 2019-es évhez képest. Ez állományvédelmi szempontból is jelentős előrelépés, mivel a nagy felbontással készült képek lehetővé teszik, hogy az eredeti műtárgyak a kutatások során a raktárakban maradjanak, elkerülve esetleges károsodásukat.
Fejlesztettük a tagintézményi ingatlanok jelentős részét: a Károlyi-palota közönségforgalmi tereinek megújítása, a Károlyi-kert és a múzeum udvarának egybenyitása mellett büszkék vagyunk arra, hogy sikerült a széphalmi Kazinczy-kert felújítása, az OSZMI korszerű tömörraktárat kapott, a Mesemúzeum kibővült a Háromcsőrű Kacsa Történetalkotó Műhellyel.
Közbeszerzési eljárásaink száma is meglehetős dinamikát mutat: a központi beszerző szervektől történő közvetlen megrendelést figyelmen kívül hagyva 2019-ben ezeknek a száma 3, míg 2020-ban már 10 közbeszerzési eljárást, 2021-ben 8 ilyen eljárást bonyolítottunk le, 2022-ben a közbeszerzési eljárások száma jelentősen nőtt, összesen 18 eljárás kapcsolódik ehhez az időszakhoz. 2023-ban viszont túl voltunk a jelentős fejlesztéseken, így közbeszerzési eljárásaink száma kettőre csökkent.
2019-ben a kortárs irodalmi élet, valamint a magyar könyvkultúra megsegítése céljából a PIM-ben létrehoztuk a Petőfi Irodalmi Ügynökség Nonprofit Kft-t. Ennek jogutódját, a Petőfi Kulturális Ügynökséget (PKÜ) a fenntartó javaslatára az Országgyűlés a Kormány által alapított Magyar Kultúráért Alapítvány (MKA) tulajdonába adta, amelynek kuratóriumi elnökeként azon dolgoztam, hogy az eredeti céloknak megfelelően, kiegészült feladatkörrel, de továbbra is a kortárs könyv- és folyóiratkultúra, valamint a kortárs irodalom erősítését szolgáljuk. Támogatáspolitikai tevékenységünk mellett megalapítottuk a Magyar Kultúra magazint, létrehoztuk az Ifjúsági- és Gyermekirodalmi Centrumot, ami a képzések mellett működteti a Mesecentrumot, a kárpát-medencei igazgatóságunk a kortárs magyar szerzőknek biztosított megmutatkozási lehetőséget magyar nyelvterületen, kiemelt programokként irodalmi karavánok tucatját indítottuk el, a könnyűzenei igazgatóágunkkal közösen összművészeti programokat vittünk rengeteg fesztiválra. Szakmai visszajelzések alapján a tartalomgyártásban nóvumot jelentett a Hajógyár-platform létrehozása, és napról-napra bővül az első muzeológusi-levéltárosi logikán alapuló digitális adatvagyon-platformunk, a Magyar Popkulturális Értéktár is (popkulturalis.hu).
Nemzetközi jelenlétünk erősítése céljából egyebek mellett megalapítottuk a 1749.hu online világirodalmi portált, ahol friss fordításban kortárs világirodalmi szövegeket lehet olvasni, ennek komplementereként a Continental című angol nyelvű negyedévi magazint, amely elsősorban a kortárs közép-európai irodalmat közvetíti angolszász nyelvterületeken. Az előző pályázatomban foglaltaknak megfelelően a MISZJÉ-vel közösen tető alá hoztuk és most már sokadik éve megszervezzük a PesText nemzetközi irodalmi fesztivált. Írói rezidenciaprogramot indítottunk tucatnál is több helyszínen magyar és nemzetközi alkotók számára, amit már több mint száz magyar és külföldi szerző vett igénybe. Megtízszereztük a fordítástámogatási keretet, rendszeresen jelen vagyunk a nemzetközi vásárokon.
A Kormány döntése értelmében névadónk, Petőfi Sándor 200. születésnapját a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) elkülönített többletforrásaiból két ideiglenes kollégium koordinációjában ünnepeltük. A kormánydöntés az ideiglenes kollégiumok vezetését a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójára szignálta ki, így perszonálunióban menedzseltem a bicentenáriumi pályázatokat mind a PS200 Ideiglenes Kollégiumban, mind pedig a Magyar Géniusz Ideiglenes Kollégiumban. Ugyanezen alkalomból elindíthattuk a már 2008-ban(!) előkészített irodalmi emlékházak felújítását kezdeményező programunkat is.
Végül, de nem mellékesen: 2019–2022 között Kásler Miklós miniszter úr megbízásából a nemzeti könyvtár, a magyar könyvszakma és irodalmi közgyűjtemények integrált fejlesztéséért felelős miniszteri biztosként levezényeltem az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) élén az őrségváltást. A nemzeti könyvtár általam vezetett átvilágítása után alkalmas főigazgatót találtunk Rózsa Dávid főkönyvtáros személyében, aki az elmúlt években könyvtárszakmailag rendbe rakta az OSZK-t, kultúrstratégiai intézményként elkészítettük a Széchényi Ferenc Nemzeti Programot, így a remélt újabb békeévek elérkezésekor a magyar könyvtárszakma repülőrajtja is elő van készítve. Miniszteri biztosként ugyanakkor a magyar popkultúra minőségelvű javítását is feladatul kaptam, ennek érdekében elkészítettük az első magyar könnyűzenei stratégiát, amit a Kormány el is fogadott – az már más kérdés, hogy az erre a Kormány által megítélt források a pandémia és a háború okozta gazdasági nehézségek miatt a „járni jár, de nem föltétlenül jut”-kategóriájába kerültek. Mindenesetre a Petőfi Kulturális Ügynökségben a rendelkezésre álló források függvényében a könnyűzenei stratégia megvalósításán is dolgozunk.
IDŐVONAL
A 2019 januárja és a 2023 novembere között betöltött főigazgatói vezetői ciklus alatt megvalósított intézkedések fő csomópontjait az alábbi tevékenységek szerinti csoportosítás tartalmazza.
Szakmai tevékenységek: gyűjteményezés, digitalizálás, múzeumpedagógia, állományvédelem, kiállítások, közművelődés
Szakmai támogató tevékenységek: üzemeltetés, beruházások, informatika, jog, gazdálkodás, ügyviteli feladatok
2019
Szakmai tevékenységek
- Gyűjteményezési előkészítő raktár kialakítása, a múzeumba érkező, ismeretlen állapotú (esetleg fertőzött) hagyatékok kezelése érdekében
- Orlai Petrics Soma Kazinczy Ferenc találkozása Kisfaludy Károllyal című festményének (1859) restaurálása (Széphalom)
- Kazinczy Ferenc-síremlék restaurálása a Nemzeti Örökség Intézetével együttműködésben (Széphalom)
- „Zempléni Testvérmúzsák” pályázat megvalósulása a Kazinczy Múzeumban (EFOP)
- DIA – Alkotói Életpálya Program meghirdetése, a testületben alanyi jogon helyet kaptak a Nemzet Művésze címmel kitüntetett írók, költők
- Makkai Ádám Emigrációs Archívum létrehozása
- 19 új időszaki kiállítás megnyitása a Károlyi-palotában és a PIM tagintézményeiben
- 17 új PIM-es kiadvány megjelentetése nyomtatásban és online
- Fesztiváljelenlétek: 1. Ünnepi Könyvhét 2. Nemzetközi Könyvfesztivál 3. Győri Könyvszalon 4. Kolozsvári Magyar Napok – Ady vándorkiállítás 5. Múzeumok Őszi Fesztiválja
- Kiemelkedő gyűjteményezési sikerek: 1. Nagy Gáspár hagyaték 2. Szentmihályi-Szabó Péter hagyaték 3. Irányi Dániel hagyaték
- Sátoraljaújhely-Várhegy lelőhely régészeti feltárása (folyamatos feladatként a következő években is)
Szakmai támogató tevékenységek
- Nyelvmúzeum: közönségforgalmi terek megújítása: múzeumi bolt és ruhatár kialakítása
- Mesemúzeum: Háromcsőrű Kacsa Történetalkotó Műhely kialakítása - Virág Benedek ház belső átalakítása, felújítása, új állandó kiállítás terének előkészítése
- Zempléni Természettár Látványraktár és Foglalkoztató kialakítása a Kazinczy Múzeumban (EFOP)
- Munkavállalók száma: 205
- Sikerrel lezárt közbeszerzési eljárások száma: 3
- Lezárult a hangtechnikai, színpadtechnikai és vizuáltechnikai eszközök beszerzésére irányuló közbeszerzés. A korszerű digitális rendezvénytechnikai eszközök alkalmasak mind a rendezvények magas színtű technikai lebonyolítására, mind az események online közvetítésére, valamint archiválására.
2020
Szakmai tevékenységek
- PIM Életpályamodelljének kidolgozása és a Kollektív szerződés megkötése
- Új szervezeti egység létrehozása: állományvédelmi csoport helyett Állományvédelmi és Digitalizálási Főosztály
- DIA posztumusz program megújítása: a korábbi évi 1 új tag helyett szimbolikusan 100 (ténylegesen 121) új magyarországi, határon túli és emigráns posztumusz tag felvételét határozta el és hagyta jóvá az Akadémia.
- Térey János alkotói ösztöndíj bevezetése írói-költői-drámaírói középnemzedék kiemelkedő képviselői számára alapított, hosszabb futamidejű (2+1+1+1 év) alkotói támogatás
- Kisösztöndíjak-rendszerének átvétele: a Móricz Zsigmond irodalmi alkotói ösztöndíj, az Örkény István drámaírói alkotói ösztöndíj, a Babits Mihály műfordítói ösztöndíj és az Oláh János szerkesztői ösztöndíj lebonyolításának feladata átkerült a PIM-be.
- Megérkezett a PIM-be a Cseh Tamás Archívum, amely önálló szervezeti egységeként folytatja tevékenységét
- 21 új időszaki kiállítás megnyitása a Károlyi-palotában és a PIM tagintézményeiben
- 27 új PIM-es kiadvány megjelentetése nyomtatásban és online
- Autizmusbarát múzeum program: Akadálymentesítés a Mesemúzeumban
- Háromcsőrű Kacsa Történetalkotó Műhely átadása a Mesemúzeum újabb nagy egységeként
- Kiemelkedő gyűjteményezési sikerek: 1. Jókai Anna hagyaték 2. Kiss Ferenc irodalomtörténeti gyűjtemény
Szakmai támogató tevékenységek
- Új digitalizáló műhely kialakítása világszínvonalú eszközparkkal, magasan képzett, mérnöki végzettségű munkatárs felvételével
- Raktárberendezések fejlesztése a Művészeti tár Relikvia raktárában tömörraktári polcrendszer kialakítása révén, amely megduplázza a tárolási kapacitást
- PIM: új múzeumpedagógiai tér kialakítása
- OSZMI: hátsó épületszárny felújítása, műtárgyraktár kialakítása.
- Új közösségi terek kialakítása, étkező-konyhák kiépítése a kollégák számára a Károlyi-palotában
- Rendezvénytechnikai eszközök, hatáshang-rendszerek cseréje
- Munkavállalók száma: 269
- Sikerrel lezárt közbeszerzési eljárások száma: 10
- Állami vásárlások koordinációja: 7 alkalom 1. Huszár Károly-hagyaték egy része (a trianoni szerződéshez kapcsolódó iratanyag és a korszak politikai dokumentumainak gyűjteménye) (Magyar Nemzeti Levéltár számára) 2. „Dalban mondom el” – 200 db 5-10 perces könnyűzenei témájú interjú 3. Marton László-hagyaték egy része (irodalmi vonatkozású szoboranyag) 4. V4 szamizdat gyűjtemény (veszprémi Laczkó Dezső Múzeum számára) 5. Szerencsi csokoládétörténeti gyűjtemény (zempléni Szerencsi Múzeum számára) 6. Kiss Ferenc irodalomtörténeti magángyűjteményének 1. része 7. Jacob van Schuppen: VI. (III.) Károly mint magyar király c. festmény (Magyar Nemzeti Múzeum számára)
2021
Szakmai tevékenységek
- Állományvédelem egyre hangsúlyosabb szerepe: diplomás restaurátorok száma egyről négy főre nőtt
- Állományvédelmi anyagraktár kialakítása: lehetségessé vált a nagyobb volumenű anyag- és műtárgy tároló eszközök megvétele és megfelelő elhelyezése
- Klímafelügyeleti rendszer fejlesztése: az összes raktárban és kiállítótérben online kapcsolatban álló, riasztási automatizmussal rendelkező, adatrögzítő, hitelesített digitális felügyeleti rendszer működik
- a „Szokott ösvényen szokatlanul” Kazinczy Ferenc állandó kiállítás megnyitása (Széphalom)
- DIA Beszélgetések rendezvénysorozat elindítása
- Hátsó füves – Egy eltűnő futballvilág képei című időszaki kiállítás a Kazinczy Ferenc Múzeumban (Sátoraljaújhely)
- 12 számú új időszaki kiállítás megnyitása a Károlyi-palotában és a PIM tagintézményeibe
- 23 számú új PIM-es kiadvány megjelentetése nyomtatásban és online
- Fesztiváljelenlétek: 1. Ünnepi Könyvhét 2. Nemzetközi Könyvfesztivál 3. Győri Könyvszalon 4. Művészetek Völgye 5. Torockó Double Rise Fesztivál – Ady vándorkiállítás és beszélgetésekben való részvétel 6. Múzeumok Őszi Fesztiválja
- Kiemelkedő gyűjteményezési sikerek: 1. Kányádi Sándor hagyaték 2. Tandori Dezső hagyaték 3. Cseh Tamás hagyaték
Szakmai támogató tevékenységek
- Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet raktárfejlesztése: a hátsó szárnyban korábban kialakított, teljesen elavult raktárak helyére modern klimatikus gépészettel és világítással ellátott tároló teret építettünk, a tömörraktározási rendszernek köszönhetően a tároló kapacitás megnégyszereződött.
- Munkavállalók száma: 209
- Sikerrel lezárt közbeszerzési eljárások száma: 8
- Állami vásárlások koordinációja: 6 alkalom: 1. Kiss Ferenc irodalomtörténeti magángyűjteményének 2. része 2. Szentandrássy István-hagyaték (MANK számára) 3. Herczeg Ferenc-hagyaték 4. Cseh Tamás-hagyaték 5. Tandori Dezső-hagyaték 1. része 6. Kányádi Sándor-hagyaték 2. része 7. Gyurkovics Tibor-hagyaték
2022
Szakmai tevékenységek
- Petőfi állományvédelmi és digitalizálási terv tervezése és teljes körű megvalósítása
- Kassák Múzeum képzőművészeti anyagának fotóarchiválása – egy európai értékű avantgárd gyűjtemény láthatósága
- 10 éves a Mesemúzeum – két napos családi fesztivállal ünnepeltünk
- Új szervezeti egység létrehozása a Könyváron belül: Humáninformatikai Csoport
- Egy város 1000 arca című új várostörténeti állandó kiállítás megnyitása a Kazinczy Ferenc Múzeumban, a Múzeum újrapozicionálásának kezdete
- Kassák kortárs művészeti díj megalapítása – Magánmecenatúra megjelenése kortárs képzőművészeti alkotások és projektek megalkotásának ösztönzésére jött létre
- 5 számú új időszaki kiállítás megnyitása a Károlyi-palotában és a PIM tagintézményeiben
- Európai Folyóiratkutató Társulat (ESPRit) nemzetközi konferenciája Budapesten Szépművészeti Múzeum – Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézettel együttműködésben most először kelet-közép-európai helyszínen. Az interdiszciplináris vándorkonferencia a 18. századtól napjainkig vizsgálta az időszaki kiadványok működését.
- 31 új PIM-es kiadvány megjelentetése nyomtatásban és online
- János vitéz (h)arcai - vándoroltatható múzeumpedagógiai foglalkozáscsomag kidolgozása 5-10 éveseknek a Petőfi emlékévre
- Hátsó füves futballmentő túrasorozat elindítása a zempléni régióban a Kazinczy Ferenc Múzeum kezdeményezésére
- Fesztiváljelenlétek: 1. Ünnepi Könyvhét 2. Nemzetközi Könyvfesztivál 3. Győri Könyvszalon 4. Művészetek Völgye 5. PS 200 Busz -Dunaszerdahelyi Magyar Napok 6. Múzeumok Őszi Fesztiválja
- Kiemelkedő gyűjteményezési sikerek: 1. Csukás István hagyaték 2. Gyurkovics Tibor hagyaték 3. Dobozi Eszter hagyaték
Szakmai támogató tevékenységek
- A Károlyi-palota kiállítási- és közönségforgalmi tereinek felújítása
- Károlyi-palota udvarának felújítása és egybenyitása a Károlyi-kerttel
- Az új kiállítási terek gépészetének kialakítása az állományvédelmi szempontok figyelembevételével: megfelelő páratartalom, hőmérséklet, légszennyezettség szűrés, a fertőtlenítés és a világítástechnika révén a kiállító terek nemzetközi viszonylatban is mértékadó körülményeket biztosítanak a műtárgyak bemutatásához
- Connecting heritages Interreg pályázat befejezése (a Kazinczy kert megújítása, szökőkút, fakönyvtár, kandeláberek telepítése, padok elhelyezése; Kazinczy Ferenc Emlékcsarnok részleges restaurálása és berendezésének megújítása)
- Kassák Múzeum klímagépészeti megújítása a nemzetközi műtárgykölcsönzés bemutatási feltételeinek biztosítása érdekében
- Állami vásárlások koordinációja: 4 alkalom 1. Tandori Dezső-hagyaték 2. része 2. Tandori Dezső-hagyaték 3. része 3. Semmelweis Ignác autográf kézirata (Semmelweis Orvostörténeti Múzeum számára) 4. Csukás István-hagyaték
- Munkavállalók száma: 218
- Sikerrel lezárt közbeszerzési eljárások száma: 18
- A Kazinczy Múzeumban új raktár kialakítása a természettudományi gyűjtemény számára
- Restaurátor műhely részleges felújítása és átrendezése a megnövekedett létszámú főosztály számára magas színvonalú munkaállomás biztosításával
2023
Szakmai tevékenységek
- Teljes körű gyűjteményi raktárrendezés a Kassák Múzeumban és A Magyar Nyelv Múzeumában
- Az „Egész uton haza felé” Petőfi vándorlásai című új időszaki kiállítás elkészítése
- A Magyar Nyelv Múzeuma új honlapjának elkészítése
- Együttműködés a Rákóczi Szövetség sátoraljaújhelyi táborával: nyaranta kb. 5000 diák látogatja meg A Magyar Nyelv Múzeumát, ahol a diákok múzeumpedagógiai foglalkozásokon is részt vesznek
- DIA tiszteletbeli tagság intézményének bevezetése
- DIA megújult honlapjának bemutatása: a honlap számos új, olvasóbarát megoldással bővült, kezelése egyszerűbbé vált. Új elemként elkezdődött a tagok angol nyelvű életrajzának és pályaképének közzététele.
- PIM Kert Labor rendezvénysorozat – a kert megújulásának jegyében „kihoztuk a múzeumot a szabadba”: mindezt izgalmas életműkalauzzal, kísérleti workshoppal, zenei és vizuális produkciókkal, felolvasószínházzal és a Szóköz irodalmi kávézó frissítőivel tettük
- 13 új időszaki kiállítás megnyitása a Károlyi-palotában és a PIM tagintézményeiben
- 11 új PIM-es kiadvány megjelentetése nyomtatásban és online
- PS200 – János vitéz (h)arcai program vándorlása országszerte és határon túl
- Fesztiváljelenlétek: 1. Ünnepi Könyvhét 2. Nemzetközi Könyvfesztivál 3. Győri Könyvszalon 4. Művészetek Völgye 5. Bánki tó Fesztivál 6. Ördögkatlan Fesztivál – Cseh Tamás-kiállítás és a PS 200 Busz 7. PS 200 Busz - Tranzit Fesztivál 8. PS 200 Busz - Mécs László Szabadegyetem 9. PS 200 Busz - Gombaszögi nyáritábor 10. PS 200 Busz - Nagyvárad Festum Varadnium 11. PS 200 Busz - Torockói Dunanapok 12. PS 200 Busz - Nagybánya Fő tér Fesztivál 13. Múzeumok Őszi Fesztiválja
- Kiemelkedő gyűjteményezési sikerek: 1. Fodor András hagyaték 2. XIX. századi levelezésgyűjtemény 3. Molnár Ferenc Útitárs a száműzetésben című utolsó prózai művének kézirata 4. Vasberényi-gyűjtemény: Petőfi-kultusz kéziratos emlékei
- HERO / Heritage of Romanticism című nemzetközi konferencia a Petőfi-bicentenáriumhoz kapcsolódóan
Szakmai támogató tevékenységek
- Munkavállalók száma: 214
- Sikerrel lezárt közbeszerzési eljárások száma: 2
- Károlyi-palota reprezentatív és jellegzetes épületelemeinek restaurálása: belső udvari nagykapu és kiskapuk restaurálása, Károlyi utcai főkapu és bejárati ajtók felújítása; udvari árnyékoló szárnyak (zsalugáterek) restaurálása
- Lapidárium – hátsó kerti kőtár és pihenőpark funkciók kialakítása a Kazinczy Ferenc Múzeumban
- Első udvar díszvilágításának tervezése, kiépítése a Kazinczy Ferenc Múzeumban