Hétfő (A hétfő-bűn)

Tempetőfi naplója · 5/7

A hétfő-bűnt a nép egyszerű ajka egyetlen szóval jelöli: érdeklődés. Piaci változata: kíváncsiskodás. Ha valaki hétfőn nemcsak a világban benne van, hanem e konkrét és undorító megismerési formát is gyakorolja, azt illesse társadalmunk részéről mély megvetés, jusson jogos utálat részéül, pária lehet ő, osztályellenség. Ki hétfőn nőket nézeget buszon, trolin, villamoson, azt száműzni kell a sportoldalra, a tavalyelőtti szaharai homokvárépítő-verseny és a tavalyi alaszkai hólabda-vb közé, csapd le az utálatost, mint a legyet. Fel nem foghatja, hogy a buszon, trolin, villamoson, akár az utcán a lány vágyteli mozgása nem neki szól, a tegnapnak még, netán az éjszakának, az elkenődött smink az arcán szélrózsa, méla tekintete mutatja az ellenirányt, figyelmeztet, ne lógj bele a képébe, te barom, nem elfuserált térkép, elcsúszott nyomtatás, rejtek az, őriz álombéli látomást, amiről én már nem, ez a sorozatfilmen nevelkedett gülüszemű bamb pedig már soha semmit nem fog megtudni. Mert hétfőn a férfi nem ketten van, egyedül, dolgozik, nyög, terhet cipel, mellékutcán, oldalfolyosón setten, kaparja a lelkét a földről. Az asszony, az én asszonyom, bárki asszonya virágozzék, ha akar, nyíljon ez egyszer magának. Ez meg itt beletenyerel, tipor együgyűen a lány feltartott arcába, csámmog, nyála folyik, állát mindjárt felkötöm.

Ki hétfőn villamoson felkacag, lelkét tűz égesse. Kik ketten harsányan társalognak, ne kapjanak kompótot a kórházban. De ki kommentál, csettint, banyákra kacsint, orcáját a légbe mártsa, és ne legyen rajta ejtőernyő, de megnézném, köpnék melléje hegyeset, lám, igaz-e, hogy egyszerre érnek földet.

Istenkém, sejtem én az első nap titkát, de hogy miért nem teremtettél mindenkit egyformán rútnak, gonosznak és ostobának, mint amilyen én szoktam lenni hétfőként, azt már nem veszi be a gyomrom. Igazság lenne a Földön.