Székelyindián a porcelánboltban
Székelyindián a porcelánboltban
A kontinens immunrendszere
Az őrtűz a beszélgetések és a nagy világmegfejtések tere is (pláne, ha van egy kis pálinka is hozzá). Két barátommal, harcostársammal, Megadja Gábor eszmetörténésszel és Lánczi András professzor úrral egy évvel ezelőtt a következőkre jutottunk. Van egy furcsa európai szokásunk: ha magunkról beszélünk, rögtön szégyenkezni kezdünk. Mintha
Székelyindián a porcelánboltban
Európa kultúrájának mélységét a tragikum vállalása adta. Nagysága nem a tévedhetetlenségéből, sokkal inkább a belátás képességéből fakadt: abból az erőből, amely képes szembenézni a cselekvés nem szándékolt következményeivel. A tragédia itt sosem végállomást jelentett, inkább a tisztánlátás pillanatát. A tragikus kultúra nem menekül a fájdalom elől, ellenkezőleg: értelmet keres benne.
Székelyindián a porcelánboltban
Európa identitásközösségénél is mélyebb réteg az emlékezeti közösség. Összekötő kapcsunk a közösen hordozott sebek hálózata, nem pedig valamiféle utólag konstruált, egységes sikertörténet. Háborúk, bűnök, bukások és tanulságok rétegződtek egymásra, folytonosan újraértelmezve az előzményeket. Az európai történelem barázdált táj.
A felejtés ebben a térben amputációval ér fel. A múlt levágása a
Székelyindián a porcelánboltban
Az Európai Unió jelszava – In varietate concordia – érvényes és igaz. A hiba az értelmezési tartományban keresendő. A brüsszeli újbeszél szótárában az „egység” uniformizálássá silányult: elvárássá, hogy mindenki ugyanazt gondolja a családról, a migrációról, a háborúról, a világról. A „sokszínűség” pedig felszínes látvány-diverzitássá vált: zászlókat, logókat, kvótákat és identitáscímkéket aggatnak
Székelyindián a porcelánboltban
Beszűkült tudatállapot
Ezen a ponton tisztáznunk kell egy alapvető fogalmi zűrzavart, amely a barlang homályában született, de a tisztáson nem maradhat velünk: Európa nem azonos az Európai Unióval. Európa gondolatként világformáló erő, az Európai Unió beszűkült tudatállapot. Ez nem nyelvészkedés, hanem ontológiai különbségtétel.
A beszűkült tudatállapot nem erkölcsi hiba, hanem
Székelyindián a porcelánboltban
A civilizációs válság és az elveszített öntudat
Amióta világ a világ, válságok jönnek és mennek. Ismerjük a konjunkturális válságot: ez a gazdaság láza, jön a megszorítás, aztán a fellendülés. Ismerjük a strukturális válságot is: amikor az intézményrendszerek recsegnek-ropognak, és reformra szorulnak. De amiben ma élnünk adatik, az ennél mélyebb.
Székelyindián a porcelánboltban
Mindannyian ismerjük Platón barlanghasonlatát. De azért röviden a lényeg: képzeljünk el embereket, akik születésüktől fogva egy barlangban élnek leláncolva, és csak a falat látják maguk előtt. Mögöttük tűz ég, és a tűz fényében tárgyakat hordoznak egy fal fölött, amiknek árnyéka a barlang falára vetül. A rabok csak ezeket az árnyékokat
Székelyindián a porcelánboltban
Egy marék föld
Szeretek figyelni a nálam okosabb emberekre. Az alábbi gondolatmenet lényegét egy nagyon bölcs asszonytól hallottam először, aki az életével is példázza, hogy mennyire komolyan gondolja, amit mond: képzeljetek el egy masinát: a felső nyílásán beleteszünk egy marék földet, alul kigurul egy paradicsom. Ha megkérdezik, mi történik odabent,
Székelyindián a porcelánboltban
A tárgy nélküli félelem kora
Ha a 20. század a félelem évszázada volt – félelem a diktatúráktól, a titkosrendőrségtől, az atombombától –, akkor a 21. század a szorongás évszázada. Van egy lényeges különbség a kettő között. A félelemnek van tárgya: félek a medvétől, a tanktól, az éhezéstől. Ha a medve elmegy, a
Székelyindián a porcelánboltban
A folyamatos jelen börtöne
Ha megkérdezzük a ma emberét, mikor él, azt feleli: most. És ebben a válaszban rejlik a 21. századi civilizáció egyik legsúlyosabb diagnózisa. Mert az ember nemcsak a „most”-ban él. Az ember az az élőlény, aki emlékeiben hordozza a halottait, és aki a még meg nem
Székelyindián a porcelánboltban
Avagy az önkéntes vakság kényelme és a közös levegő hiánya
A visszhangkamra fizikája
A gyermekek szeretik a szappanbuborékot. Csillog, szivárványszínű, lebeg, és egy pillanatra úgy tűnik, mintha egy külön kis világ lenne. De a buboréknak van egy tulajdonsága, ami a játékban varázslat, a társadalomban viszont átok: elzárja a benti levegőt
Székelyindián a porcelánboltban
Avagy a hódítás fegyverek nélkül és a tudat önkéntes átadása
A bűntudat és a tapasztalat
A gyarmatosítás szóról a művelt nyugati embernek a bűntudat jut eszébe. Lelki szemei előtt fölsorakoznak a konkvisztádorok, a rabszolhajók, a kizsákmányolt kontinensek és a térképről leradírozott civilizációk. A nyugati „woke” mozgalmak dühét ez a feldolgozatlan