Kalapács

Nézd, ez itt egy kalapács.

Nem túl bonyolult eszköz: nyél, fej.

A nyél nem annyira izgalmas, valakinek a kezébe simul, valaki használja. Odanéz, odaüt.

A kalapács feje érdekesebb. Nem gondolkodásra való. Nem lát, nem érez. Akkor meg mire jó? Mit lehet vele csinálni?

Beverni egy szeget.

Cövekelni. Két cövek közé szögesdrótot feszíteni. Tanyát, barakkot körbekeríteni.

Bezúzni a kirakatot, elzabrálni a kincseket.

Kiegyenesíteni valamit, ami görbe, vagy elgörbíteni, ami egyenes. A kalapács nem kérdezi, hogy kell-e egyenesíteni a görbét.

És igen, elzongorázni valakinek az ujjain az Örömódát. Két tenyér kinyújtott ujjakkal az asztalon, akkorát ütsz, hogy ne törjön, bal kéz középső ujja a mi, „Lán-golj-fel-a…”, mi, mi, fá, szó, szolmizáltok, az alsó szó a másik kéz középső ujja, „szét-sza-kít”, re, mi, szó, általában rosszul énekeljük, elsunnyogjuk a felütést utána, így az alsó szó hosszabb hang lesz, megpihensz.

Bő tíz évvel ezelőtt ezt így elképzeltem. Olyan nagyon nem lepődhetek hát meg, ha az én kezem kerül az asztallapra.

Erre is jó. A kalapácsnak nincs erkölcse.

A kalapácsember mindent szögnek lát, odanéz, odaüt.

Ezért alkalmas eszköz.

Eltörni, betörni, áttörni, kitörni, megtörni.

Bedeszkázni az eget.

Bezárni ama hatodik koporsót.

Hazaszótár · A hallgatás évada · 2026. november 10.